Valamint a halál, úgy a vénülés is minden ember számára kikerülhetetlen.
Hogy mind a kettő be fog következni, azzal mindenkinek számolnia kell,
csak a bekövetkezés ideje különböző. A legtöbb ember 50–60 év között
vénül és rövidebb vagy hosszabb idő mulva hal meg. Másoknál viszont már
a 30-as években vagy még korábban mutatkoznak a vénülés jelenségei. Mi
tehát kétféle vénülést fogunk megkülönböztetni, a korai, beteges
vénülést és a rendeset, melyet kiváló tudósok, mint Johannes Müller és
Cohnheim élettani jelenségnek tekintenek. Mindkettő szoros
összefüggésben áll egymással; az egyik követheti a másikat. A korai
vénülésnél nem nehéz gyógyulást szerezni, nehezebb azonban a rendes
vénülést gyógyítani, habár ennek egyes jelenségeit, mint azt később ki
fogjuk mutatni, szintén kedvezően tudjuk befolyásolni. Ha pl. már egy 30
éves embernél látjuk a korai vénülés jelenségeit, melyek, mint tudjuk,
nagy mértékben hasonlóak a myxödémás állapothoz, akkor
pajzsmirigytabletták adagolása után javulást észlelünk, amennyiben
arckifejezése újra megifjodik. Ezt kiváló tudósok, mint Mackenzie,
Hertoghe és mások vizsgálataiból is látjuk, akik 50–60 éves, sőt idősebb
egyéneknek pajzsmirigykészítményt adtak myxödémás jelenségek ellen.
Ha azonban az a vénülés, mely 60 és 70 év között lép fel, egy
törvényszerűleg bekövetkező élettani szükségesség, úgy gyógykezelése
minden bizonnyal nehézségekbe ütközik. Hogyan magyarázzuk meg magunknak
azonban azt a számos kivételes egyént, kiknél aggkorban sem mutatkoznak
még a vénülés jellemző tünetei? Honnan van az, hogy némelykor 100 éven
felüli embereknél nem vagyunk képesek az aggkor legkisebb tünetét sem
megfigyelni? Igy például Harvey az újkor egyik legöregebb emberének,
Thomas _Parr_-nak testét csaknem fiatalos állapotban találta. Még a
bordaporcogói sem voltak elcsontosodva. Hasonlót észlelt néhány év előtt
Cunningham, az edinburghi anatómiai professzor, egy jóval száz éven
felüli hajósnak boncolásakor.
Olyan ember, aki régi, hosszúéletű családból származik és olyan
életmódot folytat, mint Thomas Parr, aki csak tejjel élt, korán feküdt,
korán kelt és gondok nélkül végezte a szabadban nehéz munkáját, talán
épp úgy elélhet 152 éves koráig, mint Parr; az elméleti lehetőség
legalább megvan hozzá. Amikor azonban Parr a király parancsára kénytelen
volt egészséges falusi életét odahagyni és Londonba hozták, ahol a
legfinomabb csemegékkel táplálták, csakhamar meghalt. Magam is ismerek
néhány 50 éves embert, ki idősebbnek látszik mint például tisztelt
kartársam, Sir Thomas Weber Londonban, aki 86 éves kora dacára magas
hegyeket mászik és napsütötte egészséges arccal, fedetlen fővel végzi
naponként sétáit.
Az időelőtti és az előrehaladott korban bekövetkező vénülés között tehát
csak fokozati különbség van.
Mindennek megvan a világon az oka s így a vénülést is számos bántalom
okozza, különösen olyan, mely a vérmirigyeket támadja meg. Akár 30 éves,
akár 60 éves embert érjenek e bajok, mindkettőnél előidézik a vénülés
jelenségeit. Ha azonban megkimélnek egy 70 éves egyént, úgy ennél e
jelenségek nem fognak mutatkozni. Mindenesetre mértékadó az illető
szervezete és természete is, amelyeket szüleitől örököl.
Tény az, hogy testünknek egyes részei már igen korán mutatnak satnyuló
elváltozásokat. Ez azonban nem idézi elő az egész szervezet vénülését,
sokkal inkább a külső bántalmak, valamint a belső természetűek, a gond
és bánat és mások, melyek elől senki sem képes menekülni. Ha valaki 200
évig vagy még tovább élne anélkül, hogy ezek rá hatnának, úgy meg volna
oldva a hosszú élet és az örök ifjúság elméleti lehetősége.
A sejt vénülésének lényege abban áll, hogy életképessége csökken és
ezáltal elégtelenné válik. Ahhoz, hogy a sejt ép maradjon, vérre van
szüksége. Ezt a vérellátást főleg a nervus splanchnicus (sympathicus)
végzi. Ha ezt átvágjuk, vagy bármiképp izgatjuk, úgy a vér a hasűri
szervekbe ömlik és a szív, valamint a nyúltvelő központjai vértelenné
válnak. Amint később még ki fogjuk mutatni, ez a fontos ideg, valamint a
vérnyomás és a vér elemel egyes mirigyeknek, különösen a pajzsmirigy,
mellékvesék és a hypophisis befolyása alatt állanak. Ha a sejtet csak
hiányosan vagy sehogysem táplálja a vér, úgy az elhal. Ha a foghús vagy
a hajtüszők felé nem áramlik elegendő mennyiségű vér, akkor azok
elsorvadnak s a fogak és a hajzat épp úgy kihull, mint a véneknél.
A vérképződést nagy mértékben befolyásolják a vérmirigyek, különösen a
pajzsmirigy és a petefészkek. Myxödéma esetében, vagy a pajzsmirigy
kiirtásakor a vörös vérsejtek száma és a haemoglobin mennyisége csökken.
Hasonlót észleltek Breuer és Seiler kasztrációkor. Ha azután
pajzsmirigy- vagy petefészekkészítményeket adunk az illetőknek, úgy
vérük összetétele újra a rendes lesz. Minthogy e mirigyeknek, amint
láttuk, a csontállományra is van hatásuk, a csontvelő, a vörös
vérsejteknek ezen legfontosabb képzőhelye, szintén befolyásuk alatt áll.
A vérnyomásra szintén befolyást gyakorolnak a vérmirigyek. A
pajzsmirigynek vizes vagy glicerines kivonata, vagy a jodothyrin a
vérnyomás csökkenését hozzák létre. A hypophisis viszont emeli a
vérnyomást. Közismert dolog, hogy a mellékvesék is növelik a vérnyomást.
Nincs tehát kétség afelől, hogy a véredények tónusa és a szöveteknek
vérrel való bőséges ellátása vérmirigyeink épségétől függ. Ha ezek a vén
korban degenerálódnak, úgy természetesen a vérellátás is kevesebb lesz.
Hogy a sejt jó állapotban maradjon és jól működjék, nemcsak elegendő
vérre, hanem a vérnek bizonyos minőségére is szükség van. Szükséges a
sejt anyagcseréjének érdekében, hogy a vér olyan anyagokat tartalmazzon,
melyeket főleg a vérmirigyek, nevezetesen a pajzsmirigy, hypophisis és
ivarmirigyek szolgáltatnak neki. Közismert tény, hogy e szervek testünk
anyagcseréjét nagy mértékben szabályozzák. Némely szerző ezen anyagcsere
zavaraiban keresi a vénülés egyik okát s a legtöbb szerző megegyezik
abban, hogy az anyagcsere a vén korban általában csökken. Kövesi azt is
tapasztalta, hogy vén embereknek a melegszükséglete kisebb lesz, Noorden
és Munk pedig azt tapasztalták, hogy öreg korban az anyagcsere a
testsúly arányában csökken.
Fődolog tehát, hogy a sejtek elegendő és jó összetételű vérrel legyenek
ellátva. Ennek hiányában tönkremennek és helyöket kötőszövet foglalja
el. Minél több sejt hal el, annál több kötőszövet képződik a tönkrement
sejtek izgatása folytán, amelyek idegen test módjára hatnak. A
kötőszövet burjánzása korlátozza azonban a sejtek táplálását, úgy hogy a
szervek eme legfontosabb alkotója távozván, a kötőszövetnek adja át
helyét. A burjánzás különbözőképpen jöhet létre, pl. gyulladás által,
vagy úgy, hogy kívülről hatolhatnak a sejtbe kártékony anyagok. Ha az
ilyen kötőszövet burjánzása az erekben lép fel, akkor a sejteknek vérrel
való tápláltsága annyira csökkenhet, hogy azok elpusztulnak. De nemcsak
ez a kötőszövetszaporodás, melyet _Demange_ a vénülés legfőbb okozójának
tekint, hanem a szövetek elzsírosodása is létrehozhatja a sejtek
halálát. Ezek a szövetváltozások tehát a vérmirigyek befolyása alatt
jönnek létre. Igy pl. a pajzsmirigy kiirtása kötőszövet-burjánzást és
zsírszövettöbbletet idéz elő. Viszont a pajzsmirigyből vagy a
petefészekből nyert készítmények a zsírszövetet elpusztítják.
Egyes szerzők fontosnak tartják a vénülés szempontjából a bélben történő
rothadási folyamatokat. Mecsnikoff volt az első, aki erre a körülményre
felhívta a figyelmet. Hogy a bélbeli rothadási folyamatok előidézhetik a
vénülést, az talán abból magyarázható, hogy sokkal egészségesebbek azok
az emberek, akiknél étrendjük folytán tejsav képződik a bélben. A tejsav
tudvalevőleg erélyes dezinficiens és gátolja a rothadást. Ebből
magyarázható talán a tejjel táplálkozó emberek hosszú élete is, kiknek
egy kimagasló példáját már föntebb említettük. Hasonló tapasztalatok
alapján ajánlja Metschnikoff a Jogurtot és a lactobacillintejet, melyet
a tejsavbacillusok tenyésztéséből állítanak elő.
Felhivom még arra is a figyelmet, hogy a pajzsmirigy, a máj és a vesék
képesek a bélben keletkező mérgeket kiválasztani és elpusztítani. Igy a
pajzsmirigy F. _Blum_ és a japán _Kishi_ vizsgálatai szerint a
fehérjeszéteséskor keletkező káros anyagokat képes lekötni.
Világos tehát, hogy ha ezek a mirigyek a vén korban degenerálódnak,
akkor a különböző mérgek visszamaradnak testünkben. Ezért tehát a vén-,
különösen pedig az aggkort krónikus önmérgezési állapotnak tekinthetjük.
Ugyanezt láthatjuk a myxödémásnál, a Basedowkórosnál és főleg a
cukorbetegeknél is.
Láttuk tehát, hogy mily hatalmas befolyást gyakorolnak a vérmirigyek
azokra a tényezőkre, melyeket különböző szerzők a vénülés okozójának
tekintenek, nevezetesen az anyagcsereelváltozásokra, a kötőszövet
szaporodására, valamint a bélbeli rothadási folyamatokra, és így
felmerül a kérdés, vajjon a vérmirigyek elváltozásai okozzák-e a
vénülést?
E mű I. fejezetében kimutattuk már, hogy mindazok a káros körülmények,
melyek a vérmirigyek degenerációját okozzák, létrehozzák a korai
vénülést is. Vizsgáljuk tehát, hogy képesek-e a normális, élettani
vénülést is létrehozni?
Véleményem szerint a kettő között csak fokozati különbség van. Ugyanazok
a bántalmak, melyek az embert már 30 éves korában érhetik és nála az
időelőtti vénülés jellemző tüneteit előidézhetik, másvalakit egészséges
életmódja folytán 60–70 éves koráig is megkimélhetnek. Valamikor azonban
mégis hatni fognak rá, mert nincsen olyan ember a földön, aki az összes
bántalmak alól kivonhatja magát. Előbb-utóbb mégis csak utólérik. Mennél
súlyosabbak azok a bántalmak, pl. ragályos betegségek, krónikus
alkoholizmus, gyakori terhesség, petefészekbetegségek, lelki bajok,
melyek a vérmirigyeket érhetik, annál korábban mutatkozik a vénülés is.
Fontos továbbá az a körülmény is, hogy a vénüléshez hasonló jelenségeket
figyelhetünk meg a pajzsmirigy degenerációjánál és kiirtásánál is és
ezek viszont eltünnek, amint a pajzsmirigyet kezeljük.
Igy Sir Victor _Horsley_ véneknél a pajzsmirigy kötőszövetének
szaporodását és a hámnak erős degenerálását észlelte. Hale _White_
negyven öregkorú egyén pajzsmirigyének vizsgálatakor sorvadást látott,
mely annál kifejezettebb volt, minél öregebb volt az illető. _Erdheim_ a
pajzsmirigynek degenerációján kívül a mellékpajzsmirigyekét is észlelte
öreg embereknél s ezt magam is megfigyeltem öreg embereken és kutyákon,
egybekötve a kolloidtartalom erős megfogyatkozásával. _Baumann_ és
_Jollin_ szerint öreg emberek pajzsmirigye csak kevés jódot tartalmaz;
ez a jódtartalom pedig a kolloidanyaggal függ össze. Már ez okból is
ajánlatos volna tehát a vénséget jóddal, vagy pedig az ezt tartalmazó
állati pajzsmiriggyel kezelni, amire később még vissza fogunk térni.
Ha pedig a pajzsmirigy degenerációjával annak legfontosabb váladéka is
csökken, úgy ebből egész biztosan következik, hogy működése sem lesz már
olyan mint annakelőtte, és oly elváltozásokat fogunk találni, mint a
myxödémánál, s így vén embernél a myxödémához hasonló jelenségeknek kell
fellépni. Hogy ez tényleg így van, arra Sir Victor _Horsley_ hívta fel
először a figyelmet. _Vermehren_ és _Ewald_ számos oly tünetet
észleltek, mely úgy a myxödémásoknál, mint a véneknél előfordul. Ezek
közül megfigyeléseim szerint legfontosabbak: a ráncos arc, a szemhéjak
petyhüdtsége és a szemrés kicsinysége – mindezt Walter _Edmunds_
majmoknál kísérletileg is létrehozta a pajzsmirigy kiirtásával – továbbá
ráncok a kézen, folytonos, még nyáron is tartó hidegérzet a kézen és
lábon, melyek vöröseskék színt öltenek. Gyakran elhízás jelzi a közelgő
vénülést, valamint a kezdődő myxödémát s ezt G. _Murray_ művének a
myxödémáról közölt rajzaiban is jól láthatjuk. És valamint a nem kezelt
myxödéma későbbi stádiumában erős lesoványodás lép fel, épp úgy
láthatjuk ezt az aggkorban is. Mindkét esetben a hajzat is megőszül. A
hajtüszők, valamint a faggyú- és izzadtságmirigyek elsorvadnak s a haj
kihull. Gyakran székrekedés mutatkozik, és a bél csak nehezen képes
renyhesége folytán tartalmát kiüríteni, amit különben pajzsmirigyektől
megfosztott kutyákon is észleltem. Jellemző úgy a vénülésre, mint a
teljesen kifejlett myxödémára a nagyfokú izomgyöngeség is. A beszéd
lassú, a járás bizonytalan és ingadozó. A bőr halvány és száraz s csak
ritkán mutatkozik izzadtság. Vének és myxödémások rendszerint
vérszegények. Érzéketlenséget és nagyfokú gondolkozási lustaságot is
észlelhetünk. Az emlékezés gyöngül. Az utóbbi idők eseményeit csak
nehezen képesek emlékezetben tartani, ellenben ifjúkori élményeikre jól
emlékeznek. Ez bizonyára abból magyarázható, hogy pajzsmirigyük
akkoriban a sorvadásnak még semmiféle jelét sem mutatta. Igy tehát a
pajzsmirigy az eseményeknek a szürke agykéregben való leraktározása
szempontjából nélkülözhetetlennek látszik, aminthogy mindenképpen nagy
mértékben befolyásolja intelligenciánkat. Mutatja ezt az is, hogy idős
egyének emlékezőképességét pajzsmirigykezeléssel jelentékenyen
javíthatjuk.
De nemcsak a pajzsmirigy, hanem a többi mirigyek is elváltozhatnak a vén
korban. Igy _Minervini_ vizsgálataiból a mellékvesék nagyfokú
zsugorodására következtethetünk. A petefészkeken a 40-es–50-es években
kötőszövet szaporodása és a hám pusztulása mutatkozik. A hasnyálmirigy
szintén sorvad (_Cannstatt_ mutatta ki) és számos esetben én is teljesen
zsugorodottnak találtam a hasnyálmirigy kiválasztó részét. _Cornil_ és
_Ranvier_ vénülésnél a hasnyálmirigy elzsírosodását észlelték. A
hypophisis kötőszöveti szaporodást és kolloidtartalmának csökkenését
mutatta. Xaverio _Spangaro_ az esetek felében sorvadt heréket látott,
melyeknek kötőszöveti sejtjei azonban erősen meg voltak szaporodva. A
vesék hámja, valamint a gomolyok és sok hugycsatornácska elpusztulnak.
Térfogatuk és súlyuk kisebb lesz; lassanként vesezsugorodás lép fel.
Mindezen észleletek alapján közöltem a párisi biológiai társasággal az
ottani egyetem physiológiai tanára, dr. _Gley_ utján azt az elméletemet,
hogy a _vénülést a vérmirigyek_, különösen a pajzsmirigy, ivarmirigyek,
mellékvesék és a hypophisis _elváltozásai okozzák_. Ezen szervek
degenerálásakor, melyek anyagcserénket és mérgezésektől való
megóvásunkat befolyásolják, önmérgezési tünetek mutatkoznak s a vénülés
ennek folytán nem más, mint egy lassú, krónikus _önmegmérgezés_.
Ilyenkor a mirigyek sorvadása az elsőleges s a szövetek elváltozása a
másodlagos tünet. Kifejtettem akkor, hogy a vérmirigyek uralják a
szöveteket, nem pedig a szövetek a mirigyeket. Legfőbb bizonyíték erre
az, hogy állatokon tetszés szerint előidézhetünk vénülést, ha a
fentemlített szervek közül egyet, pl. a pajzsmirigyet kiirtjuk.
Állításomat nagyban bizonyítja az a körülmény is, hogy állati
pajzsmirigy- vagy petefészekkészítményekkel képesek vagyunk a vénülési
jelenségeket többé-kevésbbé megjavítani vagy eltüntetni. _Pineles_ és
szerintem is az egyik vérmirigy megbetegedését a többié is követi.
Alkalmam volt dr. _Gibson_ tanár és asszisztensének, dr. _Geddes_nek
jóvoltából egy akromegáliában elhunyt 50 éves nőnek petefészkét
megvizsgálni. Ezt a betegséget tudvalevőleg felfedezőjének (Pierre
Mária) nézete szerint a hypophisis elváltozása okozza. A petefészkek oly
állapotban voltak, aminőket csak igen előrehaladott korban találhatunk.
A bal petefészken kemény rostos köteg mutatkozott s a jobboldalú is
rostos elváltozást mutatott. Emellett az előrehaladott vénség jellemző
tünetei váltak láthatóvá. Az erek falai meg voltak vastagodva, mely
körülményt _Demange_ és _Öttinger_ jellemzőnek tartanak a vénülésnél.
Csontjai likacsosak voltak s a bőr alatti kötőszövet gyarapodott.
Mint már korábban említettem, az egyes vérmirigyek elváltozásai a
többiekét is maga után vonja s ezen megfigyelésem alapján az 1904. évi
francia belgyógyászati kongresszuson közzétettem, hogy a pajzsmirigy
beteges elváltozását a májé és a veséé is követi. Az 1906. évi
belgyógyászati kongresszuson _Neusser_ a pajzsmirigy és a máj között
hasonlóképen összefüggést állapított meg.
Gyakori jelenség a pajzsmirigy kiirtása után a bőr alatti kötőszövet
szaporodása. Hogy a pajzsmirigy vagy a mellékvesék betegségei hasonló
elváltozást idézhetnek elő a hasnyálmirigyen, azt egy 6 évvel ezelőtt
megjelent könyvemben mutattam ki. A petefészkek betegségei után is
jelentkeznek a többi vérmirigyek betegségei. _Jayle_ kasztráció
következtében fellépő Basedow-kórt látott. _Freund_ a méh daganatai után
golyvát látott több ízben fellépni, melyek két ízben operáció folytán
elmultak. Ezzel függ össze az a körülmény is, hogy a klimaktérium első
éveiben Basedow-kórhoz hasonló tünetek mutatkoznak. Másrészt viszont,
amint azt _Latzkó_ kimutatta, a Basedow-kórt gyakran lehet
petefészekkészítményekkel gyógyítani. Nincs az a petefészekmegbetegedés,
melyet ne követne a pajzsmirigyé is. Megdagadását látjuk az ivarérés
korában, csaknem minden menstruációkor, szoptatás és klimaktérium
idejében. Gyakran terhesség idejében is láthatunk golyvát. Ha azonban a
nő pajzsmirigye oly gyakran van igénybe véve, akkor természetes, hogy
könnyen kimerülhet s ez a pajzsmirigyelégtelenséghez, vagy súlyosabb
esetekben myxödémához vezet. És tényleg, úgy ez, mint a Basedow-kór
sokkal gyakrabban fordul elő nőknél mint férfiaknál, kiknek kevesebb
szükségük van pajzsmirigyükre. Ebből következik az is, hogy a nők oly
gyakran korábban vénülnek mint a férfiak, különösen akkor, ha több ízben
szültek.
Hogy a vénülésnél az agyalapi mirigy is elváltozik, mutatja az a
körülmény, hogy némely embernél, különösen asszonyoknál, a klimaktérium
után az arc egyes részei, többek között az orr, többé-kevésbbé meg
szoktak nagyobbodni. Vonásaik megvastagodnak és durvábbak lesznek s oly
jelenségek lépnek fel, melyek az akromegalia kezdeti tüneteit mutatják.
_Delamare_ vénkorban levő egyénnél a mellékvesék megnagyobbodását
észlelte. Tudjuk, hogy ilyenkor egy mérges anyag választódik ki, amely a
vérnyomást fokozza. Látni fogjuk később, hogy ennek folytán
érelmeszesedés lép fel, mely jelenség szintén leggyakrabban öregeknél
mutatkozik. Ugyancsak a mellékvesék okozzák a bőrnek oly gyakori
elszineződését és sötétebb színét is.
Nem könnyű a létért való küzdelem közepette kikerülni a vérmirigyeinket
megtámadó káros tényezőket, amelyek néha csekélyek, de lassan és
biztosan halmozódnak. És ha valaki meg is tud menekülni a körülöttünk
hemzsegő baktériumoktól úgy, hogy nem kap fertőző betegséget, mely a
pajzsmirigyre, mellékvesére, herére, petefészekre, hypophisisre
gyakorolt degeneráló hatása folytán vénülést idéz elő, az azután saját
mulasztásai folytán, amilyenek az evés-ivásban való mértéktelenség, vagy
a nemi élet túlzásai, idézheti magára a korai vénülést. Előidézheti ezt
a túlbő hústáplálkozás, s az alkohollal és dohányzással való visszaélés
is, mert mindezek a tényezők károsan hatnak vérmirigyeinkre. Ha biztosan
állíthatjuk is, hogy a krónikus alkoholizmus nagy mértékben hozzájárul a
vénüléshez, a mértékletesen élvezett alkoholt mégsem mondhatjuk oly erős
méregnek, mint amilyennek az antialkoholisták azt feltüntetik, különösen
ha meggondoljuk, hogy vannak emberek, akik elég nagy alkoholélvezet
mellett is igen magas életkort, egyesek 100 éven felülit érnek el.
Hufeland, Pflüger és mások említenek ilyen eseteket. Igy pl. Sziléziában
élt egy Obst Johanna nevű nő, aki dacára a naponkénti két pohár
pálinkának, 155 évig élt. Egy Laroque nevű mészáros, aki 102 évig élt,
hetenkint kétszer leitta magát. Két sebészről, kik igen magas kort értek
el, hasonlót mondhatok. Az egyik, névszerint Politiman, Vaudemontban,
Lotharingiában halt meg 140 éves korában s életrajzírója ezt annak az
orvosságnak tulajdonítja, melyet ő naponkint munkája után magához vett.
Huszonöt éves kora óta ugyanis minden este lerészegedett. A másik
sebész, Espagno, hasonló életmód dacára 112 éves lett. A legújabb időben
is élnek emberek, kik 100 éven felüliek s emellett nem mondanak le az
alkohol élvezetéről. Glasgow mellett él egy Anderson nevű asszony, kiről
a »Daily Mail« 1908. évi februári számában azt írta, hogy 103 éves
létére minden nap egy evőkanálnyi whiskyt iszik. Berlinben is mult évben
ünnepelte egy nyugalmazott tábornok 102-ik születésnapját, dacára annak,
hogy naponként egy kancsó sört hajtott fel. A legnagyobb ivó mégis az az
irországi Brown nevű gazda volt, akit a halál 120 éves korában ért utól.
Sírfeliratán a következőket olvashatjuk: »E kő alatt nyugszik Brown, aki
csak az erős sör ereje folytán lett 120 éves. Örökké be volt rúgva és
ilyenkor oly félelmetes volt, hogy a halál is remegett tőle. Amikor
azonban egy szép napon szokása ellenére józan maradt, a halál is
nekibátorodott, megragadta és győzelmet aratott végre ezen az
utólérhetetlen korhelyen.« Ha ezek az alkoholisták 100 éven felül is
eléltek, úgy nem állíthatunk hasonlót a dohányosokról. Előfordulnak
ugyan itt is, de csak ritka számban, oly esetek, amikor igen öreg
emberek dohányoznak. Igy Chartresban él egy Famin nevű férfi, aki 100
éve dacára tubákol.
Rajtam kívül más szerzők is oda nyilatkoznak, hogy a vénülést a
vérmirigyek elváltozása okozza. Igy Harry Campbell, Pineles bécsi
magántanár, Sir Herman Weber is mindannyian azt írták, hogy a vénülés a
vérmirigyek betegségeivel szoros kapcsolatban áll, sőt utóbbi a
pajzsmirigy masszírozását ajánlja, mit ő saját magán már régóta megtesz.
Mecsnikoff tanár viszont »Essays optimistes« című érdekes művében,
melyben a vénülés és a hosszú élet problémájával foglalkozik, csak
részben csatlakozik nézetemhez. Feltétlenül belátja a mirigyek
degenerálásának a vénülésre gyakorolt hatását, teóriámat azonban egyes
ellenvetések alapján mégsem fogadja el egészen.
Hogy a vénülés minél később következzék be, óvakodnunk kell mindazoktól
a káros behatásoktól, melyek vérmirigyeinket érhetik, s minthogy a
vénülés mirigyeinknek egy előrehaladott betegsége, bizonyára vannak oly
eszközök és módok, melyekkel azt más krónikus betegségekhez hasonlóan
gyógyíthatjuk. Hogy ilyenek tényleg léteznek, azt a következő fejezetben
tárgyaljuk.