Megint süvöltöz a szél a házak között hajnalban, szürke hajnalon.
Sáppadtarcu emberek, ki tudja honnan, ki tudja hová surrannak az utcán.
Összehuzzák magukat, a kezüket a zsebükbe sülyesztik. Csak későn süt ki
a nap, de nem fehér, sárga már a sugara; este piros, mint a dércsipte
levél, nem melegit, ott haldoklik az aszfalton. Végigszaladoz az utakon,
lángot gyujt ablakon, utcalámpán, szivébe lopja magát az embereknek.
Sötét emberek az alkonyatban állnak, járnak és érzik a szeptembert.
Vágyakozik a lelkük a tarlóra sárga mezőkre, ahol a nyár siránkozik,
összehuzza virágos szárnyait, lepkehimes ruháját, szomoruan, lassan
eltünik az erdőben alkonyatkor, amikor kipirul az ég.
*
Szomoru hajnalon indulásra készen áll a vonat. Kopogtatják a kerekeket.
Az egyik mélyen szól, a másik magosan. Hosszu fekete sorban állanak a
vaggonok, előttük füstöl, gőzölög a mozdony. A gépész törülgeti kóccal,
olajos bádogedény van a másik kezében. Alól a kerekek közt sistereg,
zug, forr valami, és vékony fehér gőzsugár tolakodik elő a feketeségből.
Egyedül a perronon sötét ruhában, sürü fehér fátyollal egy asszony áll.
Finom uri aszszony. A férjétől megy, szökik haza az anyjához, mert
bántotta a férje nagyon, rosszasággal vádolta a szomoru asszonyt.
Nem is sir. Szereti a férjét és semmivé szeretne válni, hogy se itt ne
kelljen maradnia az uránál, se az anyjához ne kelljen mennie.
Leszáll a lelkére a szeptember langyos sugarával, szomoru fényével.
Beszáll a kupéba. Nedves, hideg minden. Egy szürkebajuszos ur ujságot
olvas a sarokban. Jobb volna egyedül lenni, de most már mindegy.
– Itt maradok.
És odamegy az ablakhoz, kibámul a perronra. Nini, ott az ablak mögött
lámpánál irkálnak a hivatalnokok. Ők itt maradnak, ebédelni mennek a
városba, meg megint visszajönnek. Itt, ahol izzik a levegő az érkezések
örömétől, a távozások fájdalmától, ők az érzéketlenek. Irnak, semmi
közük az egészhez. Kitöltik a rubrikákat, mindegy ha sirnak, nevetnek is
künn.
Az egyik egyenruhás eldarálja az állomásokat. Az ajtón kitódul a pakkos,
nagykabátos nép előrehajtott fővel, komoly sietéssel. A parasztasszonyok
hosszu sorban kopognak végig csizmájukkal az aszfalton, a harmadik
osztály felé.
A mozdony egyre élesebben zug, forr, sistereg.