Lu. Miksa! Egy tündér nem magánszemély! Azt nem lehet kisajátítani! Egy
tündér az egész világé! Az embereké, az állatoké, a virágoké, a
bogaraké, a pincéreké!
_Szünet_.
Dr. Spórum _kis szünet után_. Nézze gyermekem. Most én szeretnék magának
mondani valamit, ami nem hasonlít azokhoz, amiket eddig mondtam.
Lu. Nos?
Dr. Spórum. Most… most igazán nem bánnám, ha megcsókolna.
Lu. Én? Téged?
Dr. Spórum _nagy zavarban_. Igen.
Lu. És… érzékileg?
Dr. Spórum. Igen.
Lu. Érdekes. Tegnap nem akartál.
Dr. Spórum. Az más volt. Most változott a helyzet. Most már… ennek a
dolognak… nincs erkölcsi akadálya.
Lu. Jaj! Most már megint van, szegény jó Miksám!
Dr. Spórum. Hogyhogy?
_Csöngetnek_.
Karolin _belép_.
Dr. Spórum. Mi az? Kidobta?
Karolin. Nem, ez nem számla volt. Egy úr van itt. A hölgyet keresi.
Lu. Jöjjön be.
Főpincér _belép_.
Lu _rámutat_. Ő az! Ő az erkölcsi akadály!
_Karolin kimegy._
Dr. Spórum. Ön az erkölcsi akadály?
Főpincér. Igen, kérem.
Dr. Spórum. Ön az a bizonyos pincér?
Főpincér. Igen, kérem. Én vagyok.
Dr. Spórum. Gratulálok, fiam, szívből gratulálok.
Főpincér. Nagyon köszönöm, ügyvéd úr.
Dr. Spórum. Ön… ön igen helyesen tette, hogy a bárányt a meredély
széléről visszarántotta.
Főpincér. Uram, ez kötelességem volt.
Dr. Spórum. Na, hát kötelessége éppen nem volt.
Lu. Dehogynem! Tudniillik… Még nem mondtam? Ő a vőlegényem. Ő lesz az a
vendéglős. Férjhez megyek hozzá.
Dr. Spórum. Miért?
Lu. Mert ő elvesz. Régi igazság: az ember csak olyanhoz menjen
feleségül, aki elveszi.
Dr. Spórum. Ez már igaz.
Főpincér. Így hát kötelességem volt… közbelépni. Oh, volt szó önről is,
Lu sírt és azt mondta: «most megint nem lesz mit enni Spórumnak.»
Dr. Spórum. És mit mondott ön?
Főpincér. Én azt mondtam: annyi baj legyen.
Dr. Spórum. Nemes szív.
Főpincér. «Meg aztán» – mondtam – «most vendéglőnk lesz, majd adunk neki
enni, ha éhes.» Nekem nem az az érzésem, hogy mi bármivel is tartozunk
önnek.
Lu. De nekem az az érzésem! Ne félj, Miksa, amíg engem látsz!
Dr. Spórum. Nem is. Én csak akkor félek magától, ha nem látom!
Lu _a főpincérhez_. Most pedig menj ki, várj egy pillanatig az
előszobában, rögtön jövök. Egy utolsó kérésem van még az ügyvéd úrhoz.
_Főpincér kimegy._
Dr. Spórum _az íróasztalhoz ül és meggyujtja a lámpáját._ Na mi az, édes
fiam?
Lu. Arra akarlak kérni… Nézd édesem: a vőlegényem most megvásárol egy
kis vendéglőt. A kérésem…
Dr. Spórum. Hogy én is járjak oda ebédelmi.
Lu. Azt nem is kérem, az olyan természetes. Nagyon előkelő vendégeink
lesznek: bankárok, elnökök, Metz államtitkár, stb. De mást akarok kérni
tőled. Nézd… Mici… annyi jogi dolog van e körül… adásvételi szerződés,
átiratás, telekkönyv, adó, illeték, provizió! És az ügyvédek olyan
drágák! Csináld ezt mind meg a vőlegényemnek…
Dr. Spórum. Ingyen.
Lu. Igen, ingyen. Jó?
Dr. Spórum. Jó. Nagyon jó.
Lu. Nézd, Mici, én magamnak nem tudok kérni semmit… Hisz te tudod.
Dr. Spórum. Tudom.
Lu. De máson segíteni, ez a specialitásom. Most nála vagyok tündér.
Megteszed?
Dr. Spórum. Hogyne, nagyon szívesen.
Lu. És ingyen.
Dr. Spórum. Ingyen, ingyen. Hogyne.
Lu. És csak járj oda ebédelni és viszont mi meg adunk neked kosztot.
Dr. Spórum. Ingyen.
Lu. Azt nem. Nem ingyen, csak olcsóbban. Gyere ki és nézd meg egyszer.
Írd fel a címet: Külső Soroksári-út 427/_b_. «Vendéglő a jó tündérhez.»
Dr. Spórum. Várj fiam, felírom. _Ceruzát vesz elő._ Ejnye… ez a ceruza
nem fog… _Beleteszi a gépbe_… Meghegyezem a ceruzahegyező gépen…
Utoljára… Mielőtt még ezt is visszaviszik… _A lámpát maga felé fordítja,
arca fényben fürdik, ő csendesen beszél tovább_… Mielőtt még
visszaviszik… Ezt a kedves ceruzahegyező gépet… még egyszer meghegyezem
rajta… a ceruzát…
Lu _miközben a sötétedő szobában lábújjhegyen az ajtó felé megy.
Halkan_… négyszázhuszonhét bé…
Dr. Spórum _halkan_… meghegyezem… a ceruzát… _forgatja a gépet_.
_Lu ezalatt lábújjhegyen kilopózik a szobából és becsukja maga mögött az
ajtót. Spórum mosolyogva csöndesen tovább hegyezi a ceruzát, mialatt
legördül a_