Dr. Spórum. Szegény gyermekem. Én értem önt. Gondoltam önre. Tíz órakor
és tíz után. Igazán nagyon sajnáltam. Nem tudtam aludni. Szörnyű
lehetett. Szegény kis teremtés! De hát, erős akarat… és ha tekintetbe
vesszük a célokat, amelyeket maga elé tűzött… Ki tudja, fiacskám, talán
a fényes jövője, a gazdagsága, a boldogulása lesz ez! És akkor később…
meg fog változni a hangulata is. Ne sírjon. Az a férfi szimpatikusnak
látszik. Meg vagyok győződve, hogy meg fogja önt becsülni. No de most
legalább ezen túl van. Megtette, hát megtette.
Lu. Megtettem.
Dr. Spórum. Szegény gyermekem.
Lu. Ne sajnáljon, kérem. Nem vagyok boldogtalan.
Dr. Spórum. Na, ennek nagyon örülök.
Lu. Boldog vagyok.
Dr. Spórum. Ah! Direkt boldog?
Lu. Tudniillik van egy kis nuance eltérés a kettőnk felfogása közt. Nem
hiszem ugyan, hogy jogilag fontos…
Dr. Spórum. És pedig?
Lu. Megtettem. De… nem vele.
Dr. Spórum. Nem vele?
Lu. Nem. Egy másikkal.