Lu _mosolyogva nézi Spórumot_. Milyen szép egy boldog ember! És ez az én
művem. Tetszel nekem. Nem vagyok szerelmes beléd, arról szó sincs, de
imádlak!
Dr. Spórum. Miért?
Lu. Mert boldoggá tettelek! De most aztán igazán légy kedves hozzám.
_Spórum rábámul._ Ne érts félre, az istenért! Nem proviziót kérek tőled…
ez ronda dolog volna részemről is, és részedről is.
Dr. Spórum. De még milyen ronda!
Lu. Úgy-e, édesem? Én a te erkölcsi érzékedben megbízom. Ne adj egy
vasat se. Pfuj, azt nem élném túl. Pfuj.