Lu. Én is szeretem a szép fehérneműt. _Szünet_. De nekem kell is.
_Szünet_. Nálam látják. – Nem, nem, ne értsen félre… de… _sírva_… ebben
nekem nagy pechem van, engem mindenütt rögtön levetkőztetnek.
Mindenkinek ez az első dolga: festő, fotográfus, szabócég, színigazgató,
filmes, orvos… engem még egy fogorvos is levetkőztetett.
Dr. Spórum. Levetkőztették? Csak nem erőszakkal?
Lu. Nem, csak kérték.
Dr. Spórum. És maga rögtön levetkőzött.
Lu. Hát gondoltam… nekem olyan szép kis figurám van… hadd örüljenek neki
szegények. _Zokogva_. Ez az egy örömem van: jót tenni. Akárhogy.
_Szünet_. Most először teszek pénzzel jót.
Dr. Spórum. És eddig?
Lu. Hát… Istenem… Én úgy, ahogy vagyok, ajándék vagyok.
Dr. Spórum. Filmhez, színházhoz nem ment?
Lu. Nem. Ott túlsok jót kell tenni. Csak nagyon erős tündéreknek való.
_Csöngetnek. Karolin átmegy a szobán._
Lu. Jaj! Ez a gazdag ember!
Dr. Spórum. Ismeri a csöngetését?
Lu. Nem. Először hallom csöngetni. De érzem, hogy ez ő.
Karolin _visszajön_. Konrád elnök úr New-Yorkból.
Dr. Spórum _kétségbeesve_. Itt van?
Karolin. Itt.