Lu. Igen, igen, igen! De nehéz feje van!
Dr. Spórum. Nahát, itt igazán megszűnik minden! Micsoda szörnyű
romlottság! És micsoda példátlan vakmerőség!
Lu. Ne nézzen ilyen vadul rám, maga ijesztő szakállas ember! _Sír, de
könnyein át ravaszul figyeli az ügyvédet._ Én azt hittem, örülni fog
ennek!
Dr. Spórum _felháborodik_. Azt hiszi, mindenki olyan romlott, mint maga?
Vannak még emberek erkölcsi érzékkel.
Lu. Bocsásson meg, azt nem tudtam.
Dr. Spórum. Borzasztó. Borzasztó. Kellemes külsővel: egy szörnyeteg!
Lu. Jó, hát ha ez bántja önt, akkor bevallok neki mindent és
visszacsinálom.
Dr. Spórum _mérgesen, elszólva magát_. Azt nem.
Lu _boldogan_. Ön elfogadja?
Dr. Spórum. Dehogy fogadom el.
Lu _szomorúan_. Nem fogadja el?
Dr. Spórum. Nem. Illetve… várjon. Ez nem olyan egyszerű! Várjon egy
kicsit, kérem. Mit siet? Várjon! Szörnyű szituációba hozott, kérem.
Lu. Miért? Ha igazán a felesége volnék, értem. De így?
Dr. Spórum. Ha a feleségem volna, akkor szó se lehetne. Várjon, hadd
rendezzem a gondolataimat… Hát miről is van itt szó? Szörnyű! És az az
ember rögtön itt lesz! Már bejelentette magát!
Lu. Na lássa, hogy igazat mondtam.
Dr. Spórum. Rémes meglepetés. Ilyen hirtelen. Várjon kérem. Úgy fel
vagyok dúlva, hogy kénytelen vagyok költői kifejezéseket használni: Esik
az eső a fejemben. Szél fúj az agyamban. Ez borzasztó. Mit akar ön
tőlem?
Lu. Nem kívánom, hogy ön most bohózatot játsszék velem. Isten ments. Én
eltűnök, nem is lát többé. Csak fogadja el. Ne hagyjon benne a bajban.
És rajtam is segít ezzel. Nekem erőt ad. Ha valakinek felelős vagyok,
jobban rá tudom szánni magamat.