Lu. Igen.
Főpincér. Döntőt?
Lu. Mondjuk: elődöntőt. Az ember sohse tudhatja. Azt hiszem, most végre
sikerülni fog! És, ne felejtsd el, most már talán könnyebben fog menni,
mert van kiért. Mért nézel úgy?
Főpincér. Nem is nézek úgy.
Lu. Fáj?
Főpincér. Mit tagadjam?
Lu. Ugyan! Te jóbarát vagy!
Főpincér. Jobb, mint gondolod.
Lu. Én a legjobbat gondolom.
Főpincér. Én szeretnélek téged elvenni feleségül.
Lu. Most? Te csacsi. Épp most?
Főpincér. Kínálnak nekem a külvárosban egy jó kis vendéglőt. Rendes,
tiszta, nyugodt életed lehetne. Kis ház, kert, gyerekek.
Lu. Hány gyerek?
Főpincér. Minden évben egy.
Lu. Ah, ez az én álmom! _Sóhajt_. De most nem aktuális! Ne állj útjába a
szerencsémnek!
_Főpincér kezet csókol neki._
Lu. Mért csókolsz kezet?
Főpincér. Megköszönöm, hogy engem is gazdaggá tettél. _A számlát
mutatja._ És hogy az aranytárcát megtaláltad.
Lu. Nagyon szívesen.
Főpincér _halkan_. Hazakísérhetlek?
Lu. Nem. Hova gondolsz?
_Főpincér lehorgasztja a fejét._
Lu. Azért ne ess kétségbe. Várj. Türelem. Sorrakerülsz te is. Ne félj,
nem hagylak szenvedni. Én senkit se hagyok szenvedni. Add ide a
köpenyemet. _És mialatt a főpincér rásegíti a köpenyt és ő kifelé
indul._ Az államtitkár ki fogja nevezni Miksát tanácsosnak! Majd adok én
neki! Ah! Miksa most mélyen alszik valahol, messze, ebben a nagy
városban, az éjszakában, és nem tudja, hogy holnap gazdag lesz és
előkelő… Oh, hogy’ izgatja ez a fantáziámat! Egész éjjel nem fogok tudni
aludni! És most csókold meg még egyszer a kezemet.
Főpincér. Megint?
Lu. Tudja Isten… ma erre vagyok beállítva!
_Főpincér kezet csókol._
Lu. Így! _Az ajtóhoz suhan, visszamosolyog a főpincérre._ És most… _az
ajtó csöndesen, lassan, magától kinyílik._… adieu! _Kisuhan. Az ajtó
csöndesen, lassan, magától becsukódik._