Konrád. De most… beszéljen végre magáról, édes! Kezdje már el egyszer!
Hogy hívják? Hol lakik? Hogy’ él? Kik a barátai? Merre jár? Oly
titokzatos, oly hallgatag! Mit csinál egész nap? Hol tölti az estéit?
Jár moziba?
Lu. Volt idő, hogy mindennap mentem. Most soha nem megyek.
Konrád. Ne haragudjék, hogy így faggatom. De ön nálam nem futó kaland.
Komoly és mély érzelem.
Lu. Mit szeret rajtam?
Konrád. Mindent. És elbűvöl előkelő modora, mely oly pikáns ellentétben
van… hogy úgy mondjam… pezsgő egyéniségével.
Lu. Ah, ön úgy találja, hogy egyéniségem pezseg?
Konrád. Mint a champagner, asszonyom. Megbolondulok érte. Nem néhány
szép nap! Oh nem! Hosszú, hosszú idő! Én úgyszólván be akarok
rendezkedni önre. Tudnom kell, hogy kicsoda. Sőt nagyon szerényen és
alázatosan az iránt is szeretnék érdeklődni, hogy milyen anyagi
viszonyok közt él?
Lu. Közepes.
Konrád. Van autója?
Lu. Nincs.
Konrád. Ékszerei, bundái?
Lu. Nincsenek. De ne beszéljen erről. Megsért. Látszik, hogy nem lord.
Én nem vagyok kokott. Mit szólna az uram, ha egy napon meglátna rajtam
egy értéktárgyat!… De erre jobb nem is gondolni!
Konrád. Az ura ügyvéd.
Lu. Oh, igen.
Konrád. Én most szervezem a trösztöm középeurópai fiókjait, mint mondám.
Nagyon kellene egy jó ügyvéd.
Lu. Uram, ez egy nyílt anyagi ajánlat!
Konrád. Ugyan, kérem… Nézze: én irtózom a nagyhírű, gazdag ügyvédektől.
Azok nem törődnek semmivel. Nekünk egy derék, szorgalmas ügyvéd kell.
Higyje el, ön tesz nekem szívességet, ha egy ilyenhez juttat.
Lu. Gondolja?
Konrád. Nagyon hálás volnék. Csupa kis munka, de rengeteg sok. Nem
megyek részletekbe, mert az magának unalmas. Elég, ha azt mondom:
szenzációsan nagy, de nyugodt jövedelem.