Főpincér. Mit csinálsz?
Lu. Egy kis csodát. Hogy hívják azt a bárót, aki ezt elvesztette?
Főpincér. Báró Hell.
Lu. Hát legyen báró Hellnek egy kis külön öröme is. Pár rendkívül finom
egyiptomi cigaretta… kis jótétemény.
Főpincér. Jótétemény? Hiszen lopod, aranyom! Egy más embertől lopod!
Lu. Ha jót tehet az ember, ne ijedjen meg egy kis bűnténytől se.
_Nevetnek. Pincér megcsókolja a haját._
_Konrád belép. Ezt nem látta, de észreveszi mosolyukat._
Főpincér. Parancsol ásványvizet méltóságos asszony?
Lu. Köszönöm, pincér, nem kell.
Főpincér. Kérem, méltóságos asszony.
Konrád. Mindjárt jön az államtitkár. Parancsa teljesítve van, asszonyom.
Lu _túlzott finomsággal_. Hálás vagyok önnek, elnököm. Bocsánat, hogy
fárasztottam. Ah, lássa, az ilyen félénkség, e túlzott óvatosság, ez
viszont hátrányunk nekünk úrihölgyeknek. De hát mit tegyünk? A
társadalmi nagyvilág törvényeinek és férjünk szigorának rabjai vagyunk.
Nekünk férjeink mentalitása után kell orientálódnunk. Ah!
_Finoman sóhajt. A pincér vigyorog._
Konrád. Megengedi most, hogy egy telefonszámot kérjek?
Lu. Épp kérni akartam. Ön lekötelez, elnököm, ha kéri. Parancsoljon
méltóztatni.
Konrád _a telefonkönyvet nézve, a pincérhez_. Kérem, hívja fel nekem
181–92-t. Ha ez a szám nem jelentkezik, akkor 949–49-et.
_Pincér följegyzi és kimegy._
Konrád. Tényleg bizalmasan mosolygott önre a pincér. De ön se nézett rá
nagyon szigorúan. Elegáns ember a pincér.
Lu. Mi az, elnök? Ön féltékeny egy pincérre?
Konrád. Mindenkire, asszonyom. És erre különösen. Nem tudom, miért, de
erre különösen féltékeny vagyok.
Lu. Meg tudná ölni, elnököm?
Konrád. Ha önnel rajtakapnám, feltétlenül.
Lu. De uram, hiszen ő egy más társadalmi osztály tagja!
Konrád. Mindegy. Láttunk már ilyet.
Lu. Mily vad ön! Mily barbár fantázia! Jaj de érdekes!