Remekbe szövök én már
Gondot meg bánatot,
A gyász nehéz palástján
Elszövök éjt-napot;
Cepelem elfuladva
A poros utakon
És töviskoszorucska
Vérzi a homlokom.
Fennáll a nap az égen,
Meglátja, kinevet:
De furcsa is a törpén
Királyi viselet!
S én leteszek pirulva
Palástot, koronát,
S ballagok örömetlen
És gyász nekül tovább…