A szabómühely fönn volt a földszint fölött, de nem az emeleten volt. A
szabómühely fölött ült az I. emelet. A szabómühely alatt üzlet élt a
földszinten, zajos és sürgős bolt, szapora, zord és fényes holmival
teli, mint a hat éves fiu képzelete. Kardok, katonaköpenyegek, bundák,
revolverek és revolvertáskák és gyulai táskák, távcsövek, sipok,
pánczéldarabok és lovaglóostorok, hátizsákok és czelluloid-térképtartók
és lámpások és vaskos zsebkések, óriási keztyük és galucsnik és
lábszárvédők és gummipárnák és gummikapucznik és teljes gummiköpenyek és
érmelegitők és kézipatikacsomagok és sweeterek és szöges botok és
öntöltőtollak és szines plajbászok és hegymászó czipők és ezüst, bronz,
arany és aranyozott érmek nyüzsögtek a polczokon, a pulton és a pult
üvegfedele alatt és a székeken és a kirakatban. A mühelybe csigalépcsőn
kellett fölmenni a boltból. A mühely alacsony, alig világos hely volt,
olyan volt, mint a padlás. A mühely közepén törpe asztal állott és a
törpe asztal körül ültek a szabók. Négy szabó ült az asztalnál, mert
minden szélénél ült egy szabó s az asztal négyszögletes volt. Mind a
négy szabónak az álla a mellén volt s az egyik lábuk a másikon ült. A
jobb könyökük kikiugrott és rángatózott s a tüjük csillant és csillant
az asztal felett. Egyszer-egyszer lassan ajkukhoz vitték a tüt és
elvonták lassan ajkuktól s ugy látszott, mintha megcsókolták volna.
Haloványkék csigavonalak ereszkedtek fölfelé az asztal négy széléről és
fönn a levegőben haloványkék tépések és hajfürtök uszkáltak s
gomolyogtak, siklottak, ölelkeztek és összementek és eltünedeztek a
mennyezet sötétsége alatt. A szabók czigaretliztek. Egyik a másik után
felvette a balkezével a maga czigaretlijét, szippantott egyet és
visszatette az asztal legszélére, a tüzével kifelé. Hihhh és huuuhhh, ez
a kétféle hang hallott felváltva a négy szabó szájából, a mint beszitták
és kiontották a füstöt. Az orrukból két lyukon eredt és futkosott és
folyt lefelé a füst, kékség nélkül, mint a köd és ködbajuszt és
ködszakállt csinált nekik egy-egy pillanatra.
Egy szabó a füstjéből mindig fölvette a fejét és igy csinált: eh, eh.
Eh, eh. Ennek a szabónak a mellében a tüdővész müködött, mint a
szerkezet az órában és pontosan szolgáltatta üzeme jelhangjait. Ez a
szabó olyan sovány volt, mint a rajz és a háta félkörbe ment és a képe
fehér volt mint a csont és szürke volt mint a hamu. A két pofacsontja
kiugrott és a pofacsontokra volt ráfeszitve a bőr s onnét beesve az
állkapcsokra huzódott. Bajusza ritka és szurós és vörös volt, orra éles
volt és áttetsző, mint a sápadt borostyán. Homloka nagy és szikkadt
volt, mint a halálfejé, vörös haja kétfelől kihagyott a koponyáján, csak
a középen ugrott fel és habarodott lefele a homlokára. Ádámcsutkája
darabos volt és ugy látszott, mintha egy kavicsot nyomnának a nyakából
kifelé. Inge szennyes színű volt, a gallér nem volt rajta, gomb nem volt
az ingben, s az ing két kemény táblája a mellén kidomborult ivben
kettéválva, s a sötét hasadékból vörös szőrök hajlottak ki, melyek néha
megmozdultak és mintha olyankor ők adták volna a hangokat: eh eh, eh eh.
A második szabó kicsike volt, sárga volt az arca, a fejbőre kopasz volt
és a füle és a nyaka is sárga volt és a két keze is sárga volt. A nyakán
oldalt egy hosszu forradás rángatózott. A két szeme zöld volt és olyan
nagy volt a két szeme, mintha feldagadt volna bámulatban, vagy mintha
nem ebbe a fejbe szánták volna, mert ennek a szemüregei és szemhéjai és
pillái kisebb szemgolyóknak feleltek meg, s ezt a két nagy zöld szemet
alig birták tartani és mikor ez a szabó lecsüngette a fejét, a két szeme
szinte kiesett, és mint két idegen, szorongva forgolódott és dermedt
ábránddal figyelt a szabó ölébe lefele.
A harmadik szabó inge alatt a hátán mintha egy szikla lett volna
elbujtatva. És mintha nem is kőszikla, hanem aranyércből vagy tiszta
ezüstből való szikladarab lett volna, amit érdemes hurcolni, s amit
veszedelem letenni egy percre valahol, mert ültében is görnyedt alatta a
szabó, a nyaka le volt huzódva és a feje alá volt bukva a melle
közepére. Kicsiny és ráncos arca volt ennek a szabónak és bajusza nem
volt, se szakálla nem volt, a bajusza helyett sürü ráncok voltak a szája
felett függőlegesen és szakálla helyett is ránczokkal voltak teli nőve
orcái. Haja göndör és száraz szinü volt és olyan volt, mintha csupa
bojtorjánnal lett volna sürün teliragadva a feje köröskörül.
A negyedik szabónak barna arca volt, de sápadt volt az arca, hát inkább
fekete volt mint barna és teli volt verve apró gödrökkel, mint a port
teliveri lyukakkal a záporeső. Haja fekete és bodor és fénylő volt és
egy hasitással kétfelé dült a fején. Bajusza is fekete és gazdag volt és
kétfelé sétált és egyszerre egyforma távolságban kihegyesedett és
megállott orcái fölött. Szemöldökei is feketék voltak és két ívük erővel
nekifutott egymásnak és az orra fölött mohón összekapaszkodott. A
szabónak az egyik lábszára, amelyik a másik térdéről lelógott, vékony
volt, mintha pipaszár lenne a bő nadrágszáron belül és ezen a lábon a
cipő is másforma volt, mint a másik cipő, amelyik a padlót nyomta. Emez
a cipő karcsu volt, mint valami kisasszonyé és magasabb volt a sarka,
mint akármilyen kisasszony czipőjének. Az asztal széléhez emellett a
szabó mellett egy kézimankó támaszkodott, komótos félholdforma fogóval,
s a fogó ragyogó barna viaszkos vászonnal volt behuzva.
A szabók mind a négyen ingujjban ültek és ingujjuk fel volt hajtva
könyökükig és alsó karjaik soványak voltak és szárazak és szőrösek
voltak és ugráló és izgő-mozgó kézfejeik is szőrösek és szikkadtak és
fakó fehér szinüek voltak. Mellényük nyitva volt és kétfelé esett le két
hónuk alatt. Nadrágjaik puhák és fonnyadtak voltak és a szélük rojtos
volt és hátul a derekukon a csattok nyitva voltak és lecsüngöttek.
Czipőik füzősek és gombosak és czugosak voltak az asztal alatt, kié
milyen, s a füzősben nem volt füző s a gombosban nem volt gomb s a
czugosban el volt halva a gumiczug. Kabátjaik a székek hátára voltak
akasztva, nyakuk le volt és ujjaik gyürötten és laposan és egy kicsit
előre nyulva lógtak. Nem volt egyszinü és egyszabásu az a négy kabát, de
más szinünek és más szabásunak se látszott egyik sem, olyanok voltak a
kabátok, mint fivérek, a kik nem hasonlitanak.
A négy szabó ölében kabátok darabjai hánykolódtak, ujjak és derékrészek
és nyakak. Egyik szabó beférczelt, a másik szabó kifércelt, a harmadik
szabó gombot varrt, a negyedik szabó nyakat tüzdelt. Az anyag szökellt
és hintált és bukfenczezett a szabók szapora keze közt. A
czigarette-eket sebesen kapták fel és sebesen tették le.
Az alacsony asztalon aranyzsinórok vonaglottak és arany és sárga szegély
hullámzott és piros és kék és zöld és viola hajtókák rikitottak és fehér
és ezüst medveköröm világitott köztük. És mindenfelé sürün és
rendetlenül réz- és paszománymakkok és gombfogók paszományból és
aranyszin nagy és kicsi gombok, a melyeken golyócskák és távcső meg
vadászkürt meg számok meg reczék voltak. És arany és ezüst és fehér
selyemszövésü csillagok meg czelluloidcsillagok meg csontcsillagok
fénylettek és sápadoztak és szurkáltak összevissza az asztal portékája
közt, krétaporban, czérnagombolyok, czentiméterek, üres kis katulyák vas
nadrággombok, csattok, pántok, zsebleffentyük, bélésdarabok,
vattapelyhek, gyufaszálak, gyüszü, zsebóra, plajbász, cigarette-papiros
és hamu közt és minden lim-lom társaságában. Az egyik szabó előtt
zöldszinü szögletes papírzacskó volt, fel volt szakitva és vékony fekete
dohányszálak álltak fel belőle.
A padló pedig teli volt kitépett férczekkel és elgázolt
cigarette-végekkel és posztófoltokkal és béléshulladékkal. A falnál
pedig a homályban állott a vasalópad és hosszu kemény zsákpárnák
hevertek végig rajta és a vasalópad szélén egy üveg benzin állott
rongygyal bedugva és a vasalópad másik szélén állott a vasalónak
háromlábu kicsiny tartója és azon ült a vasaló és a vasaló alját oldalt
fujkálta egy hosszu csőből sok piczi lyukon át a kék és fehér gáz sebes
suttogással. A vasaló ült és sápadt és kékült és ült mocczanat nélkül. A
vasalópadon egy másik vas is ült e mellett, alacsonyabban, hidegen és
békén. És a susogó gáz csöve felment a falra és a falon magosra kuszott
és a sötét mennyezett alatt körülszaladt és egy szögletben kiszökött. És
a homályos falon a vasalópad felett fogas fogai meredtek ki feketén és
kék és szürke és zöld és barna kabátok és nadrágok csüngtek a fogasról
szorongva és árnyékolva egymást.
És a vasalópaddal szemben a másik falnál állott a varrógép, amelynek
kereke világosan ragyogott és dereka sötéten csillant, mint egy sötét
hal teste, mikor elvonaglik egy hullámból a másik hullámba. Egy nagy
virágozott S betü állott a sötét testen aranyfénynyel és utána öt kisebb
arany betü ment: inger. A varrógép előtt szék állott, a széken kék kabát
feküdt behajtva. A kék kabát mellén egy fehér fércz volt hosszu nyolczas
szám alakjába kunkorodva, a milyennel a végtelent jelzik az algebrában.
A varrógép mellett az ablak világosságában állott a derékmodell, annak
sima sárga testére sötétbarna dolmány illeszkedett, de ujja nem volt a
dolmánynak, ott feszitett fej, karok és lábak nélkül, és az ablak
mellett a falon nagy tükör volt, a mely sápadt volt és fényes volt mint
a tenger holdfénynél.
És a csigalépcső ropogott fölfelé piczi zörgésekkel együtt és a
szabómühelybe ugrott az uhlánus hadnagy. És a tüdővészes szabó felállott
és ugy csinált: eh, eh. A többi három szabó még lejebb dugta a fejét a
mellére és fölvették cigarettejüket és egyszerre szivtak: hihhh és
egyszerre fujtak: huuuhhh. És a tüdővészes szabó fölemelte a székről a
kék kabátot és kitárta és az uhlánus levetette az ő kék kabátját, a mely
nem volt olyan kék, mint a másik és a tüdővészes szabó a háta mögé ment
és az uhlánus hadnagy is kitárta két fehér karját és a tüdővészes szabó
ráadta ezt a kék kabátot. És az uhlánus hadnagy a tükör elé ment és
nézte és a tükör is nézte az uhlánus hadnagyot. És az uhlánus hadnagy
keze begombolta a kék kabátot a testén és fel-fellélegzett és tapogatta
a mellét és a derekát és hátranyult és kiforditott tenyerével simogatta
a hátát és a vékony aranyrojtokat, a melyek a derekán csüngtek hátul. És
megsimogatta karjait, jobbkezével balkarját és balkezével jobbkarját. És
féloldalt fordult és derekát felhuzta és ugy nézte a tükröt és
megsimitotta balvállát, a melyen arany zsinór fénylett. És megforgatta a
fejét és fogdosta a nyakát. És egyenesen állt megint és felhuzta magát,
mintha nőne és elváltak ajkai és fogai közül vidor gyorsasággal futott
elő: sz, sz, sz, sz, sz, sz, sok sz hangja, dallamos váltakozással. És
fogai fehérek voltak és ragyogtak, mint a fehér gyöngyház és ajkai
pirosak voltak, mint a tulipánt és arcza diószin és rózsaszin volt és
szemei kékek voltak, mint a tisztaság és haja gesztenyeszin volt és
fényes volt, mint a fü. És keze világos volt és érdekes volt mint az
élet és körmei szine olyan volt, mint a kukoricza-szemek szine. És
dereka olyan volt, mint a szilfa és lábaszárai ugy jöttek fel, mint az
erőnek két ága. És járása olyan volt, mint a szüz vadállat elindulása az
őserdőben. A tüdővészes szabó odahajolt az uhlánus hadnagyhoz és
körmeivel lekapta a balmelléről a férczet, amely ugy kunkorodott volt,
mint a végtelen jegye.
És az uhlánus hadnagy megfordult és lelépett a csigalépcsőre és a lépcső
ropogott és az uhlánus hadnagy lejebb tünt minden roppanással és letünt
a dereka és a válla és a feje is egészen. Az uhlánus hadnagy hazament a
lakására és azután fiakkeren a pályaudvarra ment és a pályaudvaron a
vonatba szállt és a vonatban ült egy éjszaka egy nap. Akkor átszállott
egy másik vonatba és abban is ült egy nap, egy éjszaka. Harmadnap reggel
kiszállott és szekéren ment és lóháton ment és egy faluba érkezett. A
faluban bement egy házba és kijött a házból, lóra szállt és kiment a
faluból és bement egy erdőbe és átment az erdőn és mikor kiért az
erdőből a levegőben feléje repült a halál és azt suttogta repülésében:
fiú, fiú, fiú, és beleröpült az uhlánus hadnagy kabátjába és az uhlánus
hadnagy attól a pillanattól kezdve többet nem élt.
A szabók meg ott maradtak volt a mühelyben és a hogy az uhlánus hadnagy
letünt a csigalépcsőn, ők egymásután fölkapták a fejüket és letették a
tüt és fölemelkedtek, mint a kik elvégezték a munkát. A törpe ablak
nyitva volt és a szabók odaállottak az ablak elé együtt és lenéztek az
ablakon. Az ablak hátra nyilt a mellékutczába és onnan az ablak mögül
egy néma udvarba lehetett látni. Az udvarban ócska vasrakás volt egy
sarokban meg egy nagy ferslóg, a másik sarokban hordók állottak és
szétesett abroncsok hevertek a földön és a szomszéd ház tüzfalának egy
létra volt támasztva és ajtók voltak a falhoz támasztva és fakó gerendák
feküdtek a földön és egy mésszel megkeresztezett szintelen téglarakás
állott az udvar közepén és köröskörül tört téglák hevertek. És a
szomszéd ház tüzfala fekete volt és a falon magasan egy óriási Ó volt
mészszel felirva. E fölött volt az ég és az ég égszinkék volt és az égen
voltak a felhők, mint kifutott rózsák, mint összegyült és elmosódó
pillangók, mint lelapitott és ellágyult gyöngykagylók, mint meggyuladt
selyemkendők. A tüzet a nap adta ezeknek a felhőknek és az ég kékségének
is tüzet adott, a mitől tündöklésben volt az egész kékség és tüzet adott
a nap a szabómühely törpe ablakának is, a mely ki volt támasztva, s a
közepén lángolt a nap, mint a csók. És a mühelyben már sötét volt.
A tüdővészes szabó odalengette magát a vasalópadhoz, felkapta a tüzes
vasalót és rángatta a vasalópárnán és a vasaló csattogott és a
vasalópárna sistergett és a vizes vasalórongyok gőzölögtek és
szakadoztak rajta és a szabó lógázta és ringatta magát és orczái égő
pirosak lettek és a vörös haj rázódott a feje tetején előre-hátra és
szája kinyilott és a melléből muzsika hallott, mint a zenélőórából.
A sánta szabó felkapta a kézimankót és a karjára kapta vékonyabbik lábát
és elkezdett szökelleni köröskörül féllábon és kézimankóval az asztal
körül és röhögött és nyeritett, mint a csikó és csókolgatta a karján a
czipője orrát.
A Basedow-szemü szabó összenyomta pilláit és megint kinyitotta és megint
összenyomta és megint kinyitotta és két zöld szemén ott voltak a felhők
szinei mind és sárga arczán is ott ragyogtak a szinek, mint a szivárvány
és előbbre és előbbre tartotta a fejét és mosolygott és kezei feljöttek
és ujjai reszkettek és begörbültek.
A pupos felhuzta az orrát és felforditotta a szemeit és leguggolt és
ugrált egy helyben és az inge lebegett a pupja felett. És még lejjebb
guggolt, ugy hogy szinte ült a padlón és emelgette és ringatta magát és
összehuzta szemeit és kitátotta a száját és azt mondta: há, há, há és
orczáin édes borzadály és szörnyeteg kéj vonaglott. Azt élvezte magában,
hogy ő majd elutazik a Niagara-zuhataghoz és a Niagara-zuhatag alá
tartja a pupját.