Turai. Maga hallgatott Annie. Ne vitatkozzunk. Hallgatott, aztán
felkiáltott: «Nem, nem, ne harapj!» _Mindkettő szégyenkezve fordul el._
Igen, igen. Szégyeljék magukat. _A kéziratot visszaadja nekik._ És most
gyerünk. Leírni és megtanulni. Ez legyen az a két szerep, amit életükben
a legpontosabban tanultak meg. Este nyolckor itt az én szobámban
főpróba. Én majd kihallgatom magukat. És vacsora után tíz órakor van a
nagy szalonban premiér. Most pedig…
Annie. Mars ki?
Turai. Úgy van. És vigyázat: mi hárman már hónapok óta nem is láttuk
egymást.
Almády _távozóban_. Micsoda imponáló agyvelő! _Annieval kimennek a
szomszéd szobába._
Turai _kinyitja a bejáratajtót, kimegy, aztán visszajön Gállal. Leül a
reggelihez és enni kezd. A következők alatt nyugodtan, lassan, jó
étvággyal eszik._
Gál. Már rég fenn vagy?
Turai. Nem tudtam aludni. _Eszik_. Mi van a gyerekkel?
Gál. Most ébredt fel. Öltözik.
Turai. Te már reggeliztél?
Gál. Nem ment le egy falat se a torkomon. Irígyellek, hogy neked annyi
megy le és olyan könnyen. _Nézi_. Itt ülsz és eszel, mintha semmi sem
történt volna. Hát nem tudod, hogy tönkre vagyunk téve? Én már betege
vagyok ennek az esetnek.
Turai. A fiú aludt valamit?
Gál. Hajnalban aludt el a sok sírástól. _Tükörbe néz._ Sápadt vagyok.
Turai. Nem beszélt?
Gál. Nem. A plafont bámulta mereven. Ez nagyon rossz.
Turai. Plafon? Nem is rossz. Fal: az rossz.
Gál. Én nem is értem, hogy lehet így építkezni.
Turai. Na, olyan messzire ne menjünk vissza.
Gál. Kérlek, ne egyél folyton. _Tükörbe néz._ Borzasztó, milyen sápadt
vagyok. Nos, mi van a megoldással?
Turai. Hát kérlek itt többféle lehetőség is van. Mindeniket alaposan
átgondoltam éjszaka. _Az asztalra mutat._ Sürgönyök, levelek vannak
készenlétben. De végül a legegyszerűbb megoldást választottam.
Gál. És pedig?
Turai. Mindent el fogok követni, hogy szakítson ezzel a nővel.
Gál. Miért?
Turai. Mert ez a legbiztosabb módja annak, hogy megint összekerüljenek.
Gál. Ezt találtad ki éjjel? Csak úgy a fejedből? Egészen egyedül?
Nélkülem? Ezt?
Turai. Igen, ezt.
Gál. Gratulálok. Te, én már egy év óta veszem észre, hogy ijesztően
csökkennek a szellemi képességeid. A legutóbbi operettünk is azon bukott
meg, hogy lélektant írtál bele. Aztán megfigyeltem, hogy beszéd közben a
mássalhangzókat folyton összecseréled. Veled baj van. Te költő kezdesz
lenni. Te anyagilag tönkre fogod tenni magadat, sőt engem is. Hát nem
érzed, hogy ennek a fiúnak az életében, ez, ami itt történt, olyan
csapás, olyan katasztrófa, hogy…
Turai. Pszt! _Figyel, aztán a bejáratajtóra mutat._ Vigyázz! Jön.