Annie _sírva_. Úgy néz fel rám, mint egy szentre! Neki én vagyok a
legtisztább, a legszentebb! Állandóan Madonnának nevez!
Turai. Na látja.
Annie. De hát mit szólt szegény hozzá?
Turai. Ne is kérdezze.
Annie. Borzasztó! És maga mit akar tulajdonkép csinálni? Miért nem
mondja meg?
Turai. Türelem.
Annie. Micsoda szerencsétlenség! Ez mind, mind az én buta jóságom.
_Szünet, aztán kopogtatás._
Turai. Szabad.
Almády _belép_. Jóreggelt. _Csodálkozva néz Anniera._ Kezét csókolom. Ön
itt?