_Szünet. Gál belép._
Gál _kérdő mozdulatot tesz_.
Turai. Mit akarsz?
Gál. Mit jelent ez a csend?
Turai. Csak ne vigyorogj, tévedsz. Ez nagyon erkölcsös csend. A bariton
eltávozott.
Gál. És az angyal?
Turai. Lefeküdt aludni.
Gál. De előbb minket fektetett le. Két vállra. Alaposan. Rémes volt.
Síma, gömbölyű, illatos! És még harapni is akart. Almády úr, mint
felhőkarcoló és mint citrom.
Turai. A fiú hol van?
Gál. Lefektettem. Pyramus most sír az ágyban, mint egy kis ötéves
gyerek. «Oh fal, oh fal, kedves drága fal». _Szünet_. Citrom! Hallatlan.
Turai. Nem merek a szeme elé kerülni. Felelősnek érzem magam ezért a
katasztrófáért.
Gál. Ilyen pech. Persze, meglepetés kellett. Turai úr, az ő költői
fantáziájával. Hát most van meglepetés. Síma, gömbölyű, rózsaszínű,
bársonyos és illatos! És még harapni is akart! A felhőkarcoló.
Turai. Erigy a pokolba.
Gál. Bocsáss meg, akárhonnan nézem ezt a katasztrófát, mindenünnen te
vagy az oka. Mi az ördögnek kellett épp ez a szoba, a hölgy mellett?
Turai. Én a legjobbat akartam.
Gál. Nem szabad a legjobbat akarni. Elég a jó is. Most itt az eredmény.
Nincs menyasszony, nincs szerelem, nincs valcer, nincs operett, nincs
primadonna. De viszont a kutya életben maradt, a kávé jó volt és a
szobát megkaptuk. Na, minket jól kikészített ez a péntek.
Turai. Én csak a fiút sajnálom.
Gál. Én a fiút _és_ az operettet. Hallatlan. Ő megcsókolja az ő
klasszikus fejét. Pont a fejét. – Ki fogja most ezt a szerepet énekelni?
Turai. Ugyan kérlek. Engem most a fiú érdekel. Mit mond szegény?
Gál. Sír.
Turai. De közbe… nem mond szavakat?
Gál. Mond. Jobb nem hallani.
Turai. Mit mond?
Gál. Azt mondja: «Összetépem».
Turai. A nőt?