A tizenhetedik század Franciaországának egyik legkülönösebb zsenije ez a
nyughatatlan vérü poéta-filozófus, akit a magyar közönség leginkább csak
Rostand darabjából ismer és annyit tud róla, hogy nagy volt az orra és
garázdaságával kivált még azokban az időkben is, mikor nem sokat
teketóriáztak az emberek, ha arról volt szó, hogy karddal menjenek neki
egymásnak. De sokáig félreismerték Cyranot még a saját hazájában is. A
francia szellem és francia tulajdonságok megszemélyesitőjének
tekintették. Vitéz és önzetlen, kissé könnyelmü és könnyüvérü, ötletes
és sziporkázó, de se több, se kevesebb. A legfőbb előtte a kard
becsülete, melyen foltot türni nem szabad. Pedig Cyrano sokkal több
ennél. Irónak nem volt közönséges, gondolkodónak pedig egyenesen a
mélyenjárók közé tartozott. De akárcsak az orra eltorzitotta a fizikai
megjelenését, életének külsőségei és körülményei eltorzitották belső
egyéniségének képét és hosszu időkön át meghamisitották értékelésének a
mértékét is.
Cyranot sokkal általánosabb szempontok szerint kell megitélni.
Rendszertelen, egyenetlen, szeszélyes tehetség volt, de telve
eredetiséggel és gondolatokkal. A kihaló lovagi ideál egyesül benne az
ujszerü merész képviselőjével. Rövid ideig élt, nagyon sokfelé
forgácsolta szét a tehetségét, ezért nehéz róla egységes képet rajzolni.
Akárcsak az időt, melyben élt, őt sem lehet egy szemszögletből nézni,
mint a klasszicizmusnak határozott vonalu, de hideg alakjait.
Savinien Cyrano 1620-ban született Périgord valamelyik városkájában,
alkalmasint Bergeracban. Erre utal az utóneve, melyet állandóan
használt, bár a bergeraci anyakönyvekben nem fordul elő. Gascognei volt,
felruházva mindazokkal a tulajdonságokkal, melyek a délfranciát az
északitól megkülönböztetik. Akárcsak nálunk a felvidékiek,
Franciaországban a déliek képviselik az állhatatlanabb, hangadóbb, de
mindenre jobban reagáló és végeredményben értékesebb elemet. A gascognei
kurta nemes familiából került a fiatal Cyrano különböző iskolákon
keresztül Párisba, hogy az egyetemen szerezze meg a különböző hasznos
tudományok ismeretét.
A párisi egyetem hires volt a tizenhetedik században is, de belső
tartalma már más volt, mint azokban az időkben, mikor a tudományok
koronája, a teológia adta meg a hirnevét. Nagy eltolódások történtek a
tudományok tekintetében, de még inkább abban, hogy mit tekintenek
tudománynak. A teológia és a jogtudomány mellett ekkor kezdték a modern
orvostudomány alapjait lerakni, a természet jelenségeit vizsgálni és
ezeket a studiumokat nem valamely más cél szolgálatába állitva, hanem
önmagukért müvelni. A fiatalság pedig, amely mindig szivesen kapható az
uj dolgokra, készséggel hallgatta azoknak az előadásait, akik uj
világokat tártak fel előtte.
A párisi egyetemen Cyrano sokakat hallgatott, de igazában a hires
jezsuitának, Pierre Gassendinek volt a tanitványa. Gassendi Descartesnak
volt kortársa és ellenlábasa. Mint iró, nem szerzett magának akkora
nevet, mint nagy ellenfele, de a maga korában alkalmasint nagyobb volt
tanitásainak hatása. Jezsuita létére, Descartes spiritualizmusával
ellentétben, a naturalizmusnak volt uttörője: tanitotta, hogy nem elvont
spekulációval, hanem csakis empirikus, tapasztalati uton juthatunk el a
dolgok lényegének megismeréséhez s nincs külön test és lélek, hanem az
utóbbi csak az előbbinek a funkciója. Gassendi révén ismerkedett meg
Cyrano Tommasso Campanellával, a hires olasz dominikánussal, aki a
tudomány szabadságának hirdetéséért és egy utópisztikus köztársaság
megtervezéséért megismerkedett az inkvizició börtöneivel. Campanella a
harmincas évek végén érkezett Párisba, huszonhat esztendei börtönnek és
kinoztatásának az emlékeivel. Kötelekkel gyötörték _usque ad ossa_ és
egy font hust vágtak ki alsótestéből. Hires könyve a _Civitas Solis_,
nem maradt hatás nélkül Cyrano irodalmi müködésére.
Európaszerte ekkor kezdett érlelődni a világfelfogásnak az a forradalma,
amely a reformációtól eltérőleg, nem bizonyos vallásos tételek
átrendezgetésében, hanem magának az alapoknak kritikájában kereste a
gondolkodó ész legmagasabb feladatát. A reformáció mindent a bibliára,
mint alapvető igazságra akart visszavinni, az uj iskola, melynek
követőit _libertinusok_-nak nevezték, fel merte vetni a kérdést, hogy a
biblia egyes tételei nincsenek-e a tudomány megállapitásaival
ellentétben.
A libertinusok merész és az akkori felfogás szerint részben istentelen,
részben nevetséges tanokat vallottak. Kopernikus és Galilei tanitásai
már régóta ismeretesek voltak ugyan, de se a nagyközönség se az egyházak
nem barátkoztak meg velük. 1616-ban mondotta ki a szentszék, hogy a föld
forgása ellenkezik a szentirással és még a tizenhetedik század közepén
is a német szinpadokon Kopernikust bohócnak ábrázolták. Pierre Borel
francia irónak 1647-ből maradt egy kéziratos munkája, amely a következő
cimet viseli: „Uj értekezés a világok többségének bebizozonyitásáról,
hogy a csillagok lakott földek és hogy a föld is csillag; hogy a föld a
nap körül forog, amely áll és más _nagyon különös_ dolgokról.“
A libertinusok forradalmárok voltak és tiszteletlenek a megállapodott
tekintélyekkel szemben. Hiveikből fiatal iróknak, magukat irónak képzelő
duhaj legényeknek, diákoknak, komédiásoknak és egyéb
kapa-kaszakerülőknek a társasága verődött össze a Pont Neuf környékén,
melynek kis korcsmáiban születtek meg a későbbi kabarék ősei. Amit a
tudósok vastag foliánsokban irtak meg, ezek a fiatalok apró elmésségekre
váltották fel. Szerelmes szonettek mellett, szatirikus versekben
gunyolták a pedánsokat, burkolt értelmü sorokban csipkedték meg a
hatalmasokat, szójátékokat rögtönöztek, ötleteket termeltek,
kothurnusban járó hősi költeményeket travesztáltak, közben pedig
beleavatkoztak a politikai kavarodásokba és meg-megforgatták a
kardjukat. Cyrano is ebben a fegyelmezetlen, félig irodalmi, félig bohém
társaságban tünt fel legelőször _Pédant joué_ cimü szatirikus
darabjával, mely Grangier professzort, a latin nyelv tudományának
királyi lektorát állitotta pellengérre. Ez a tizenkilenc esztendős
korában irott darabja, melyből Molière is sokat meritett, hat esztendeig
forgott közkézen kéziratban, mig a Hotel de Bourgogne szinpadán 1645-ben
előadásra került.
Nálunk Cyrano nevét főként a Rostand darabja tette ismeretessé.
Históriájának feldolgozásában Rostand élt ugyan a költői szabadság
jogaival, de majd mindennek, amit Cyranoról esemény gyanánt megirt, van
történelmi alapja és belső igazsága. 1635-ben Cyrano beállott abba a
gárda-századba, melyben vitézkedtek a gascognei legények és
Castel-Jaloux volt a kapitány. Két esztendei katonáskodás alatt két
izben veszedelmesen megsebesült: Mouzonnál golyó ment át rajta, Arrasnál
pedig kardvágást kapott a torkára. Megint visszakerült Párisba, ahol
megelőzte őt rettenthetetlen bátorságának hire. Ennek a bátorságának
otthon is minduntalan tanujelét adta. Alkalma volt rá bőven. A Cinq-mars
összeesküvés és a _fronde_ idején a kard nagyon könnyen kirepült a
hüvelyéből. _L’honneur sali ne se lave qu’avec du sang._ Százakra ment a
Cyrano csatározásainak és párbajainak száma. Párbajainak okai között
pedig nagyon gyakran szerepelt abnormis nagy _orra_, melyre irodalmi és
egyéb ellenfelei szivesen tettek gunyos megjegyzéseket.
De ha igaz is Rostand jellemzése, nem teljes, mert csak egy oldalról
mutatja be Cyranot. Ez a garázda legény, aki kardjával a nagyhasu
Montfleuryt egy hónapra leparancsolta a Hotel de Bourgogne szinpadáról
és egy barátjának védelmében szembeszállt a Conti ezred egész csapat
tisztjével, gunyolódó verseivel pedig kikezdte a hatalmas Mazarint is,
alapjában véve nagyon komolyan fogta fel az életet. Duhajsága csak külső
máz volt. Eljárt a kis korcsmákba, mert ott tanyázott a publikuma, de
nem ivott. Irt szerelmes verseket, de nem sok köze volt a nőkhöz.
Foglalkozott ellenben az élet legmélyebb problémáival. Gassenditől
sajátitotta el a természet megismerésének módszereit, Campanellától
pedig a merész vallási, politikai és metafizikai gondolatokat. Irásai
között töredékben maradt ránk egy kisérlet a fizikai tudomány
alapelveiről, melyben néhol egészen modern gondolatok csillámlanak meg.
Alapjában véve nagyon komoly két főmüve, az _Utazás a holdban_ és _A nap
országainak és birodalmainak komikus leirása_ is.
Cyrano idejében a mai értelemben vett ujságok nem voltak; mégis, ha a
filológusok hagyományos szokása szerint el akarnók skatulyázni őt,
publicistának kellene minősitenünk. Publicisták, akik a napi élet
eseményeire reagálnak legerősebben és koruk zürzavaros törekvéseinek,
eszméinek a kifejezői, bizonyára voltak mindenkoron, csak a mód
változott meg, amelyen a nyilvánossággal érintkeztek. Franciaországban
ekkor vált divatossá ennek a publicisztikai jellegü irodalomnak egy uj
fajtája, a _levél_. Cyranonak is párbajai mellett a levelei szereztek
első sorban hirnevet, melyek kéziratban nagy számmal forogtak közkézen,
mielőtt első gyüjteményük nyomtatásban megjelent volna. A tartalmuk a
lehető legváltozatosabb: leiró, gunyos, szatirikus, politikai,
filozófiai stb. jellegüek. Sok bizonyára elkallódott belőlük. Ez a
könnyelmü zseni nem sokat törődött velük s ha barátai nem unszolják,
irásainak legnagyobb része aligha lát nyomdafestéket.
A levelek után 1654-ben egymásután jelent meg Cyranonak két szindarabja,
a már évekkel azelőtt megirt és szinpadon is játszott _Pédant joué_ és
az _Agrippina_. Az előbbinek gondolatát Molière átvette a _Scapin
furfangjai_ban, az utóbbiból pedig Corneille szóról-szóra egész
verssorokat másolt le. Ilyen tapasztalatai Cyranonak bőségesen voltak
korának többi iróival is, akik még nem értelmezték valami szigoruan az
irodalmi tulajdont. Két levele is szól a gondolattolvajok, _pilleurs de
pensées_ ellen. A két szindarabbal egy esztendőben jelent meg az _Utazás
a holdban_ is, amely kéziratban már szinte 1650 előtt készen volt.
Cyranonak ez a legfurcsább és legeredetibb könyve. Akár a
Verne-regények, akár a társadalmi regények ősének lehet tekintenünk.
Fantázia és társadalmi szatira egyaránt van benne bőségesen. A
kiindulási tétele az, hogy a csillagok lakott égitestek; azért akar a
legközelebbi csillagra, a holdba eljutni, hogy lakóival érintkezzék.
Négy módot kisérel meg a holdba jutásra. Először harmattal telt fiolákat
kapcsol magára; a harmatot a nap magához szivja, de ő kormánykészülékkel
a közelebb eső holdba akar eljutni. Ez az ut zuhanással végződik –
Kanadában. A második kisérlet, a levegőnél _nehezebb_ repülőgép, szinte
zuhanással ér véget. Harmadszor rakéták segitségével akarja magát
elröpiteni odáig, ahol a hold vonzása kezdődik. Végül gázzal telt
tartályok segitségével jut el a holdba. Primitiv és naiv formában ezek a
levegő meghóditásainak máig is ismert módozatai. De még a szállóernyő is
megvan Cyranonál, mellyel az esés veszedelmét csökkenti. Utjában a hold
felé, észrevétlenül megfordul, mikor a hold vonzási körébe érkezik. A
hold vonzása nem pontosan az ut felénél kezdődik, mert a hold kisebb
test a földnél és „tevékenységi sugara rövidebb“.
De akár a holdba, akár a napba való utazás Cyranonál csak eszköz a cél
elérésére, egy haladottabb és szebb társadalomnak a megrajzolására,
amelyben sajátságosan találkoznak ezeknek az égitesteknek a benszülött
lakói az elköltözött földi bölcsek szellemével. Különösen Campanella az,
aki őt a nap országaiban kalauzolja és felvilágositást nyujt neki a
mindenségről, melynek a föld nem legtökéletesebb pontja, nem is közepe,
hanem csak egy jelentéktelen kis porszeme. Leirásai néhol, ahol például
a holdba varázsolt Éden kertjét irja meg, az igaz költői szépségek
megnyilatkozásáig emelkednek. Még a zenét is segitségül hivja e
földöntuli világ megrajzolásánál. Embereknek, folyóknak, hegyeknek
egyaránt zenei nevük van s e nevek hangjegyekkel leirva szerepelnek a
szövegben. Máskülönben pedig a hold és nap társadalmával összehasonlitva
birálja az emberi társadalom furcsaságait. Még a saját abnormisan nagy
orrát se felejti ki. A holdban a nagy észnek és tehetségnek jele a nagy
orr s aki kicsiny orral születik, azt az orvosok veszik kezelésbe és
orrát mesterségesen megnyujtják.
1654 volt a nyomtatásban megjelent könyvek szempontjából Cyranonak a
legtermékenyebb esztendeje. Ezt talán annak kell tulajdonitani, hogy
élete egy időre nyugodtabb révbe ért. Előző esztendőben elfogadta
Arpajon herceg meghivását és olyan udvari költő-féle lett mellette,
aminővel majd minden francia főur büszkélkedett. Arpajon herceggel még
1640-ben, katonáskodása idején ismerkedett meg és valószinüleg a herceg
társaságában járt Német- és Lengyelországban is. A herceg pártfogása
lehetővé tette könyveinek kiadását, melyek révén rövid időre
Franciaország legismertebb, de egyuttal egyik oldalról legjobban
ünnepelt, másik oldalról pedig ócsárolt és gyülölt irói közé emelkedett.
Libertinus hire mellett egyenesen istentagadónak kiáltották ki,
templomokban kiprédikálták, mert más égitestekről azt merte irni, hogy
azokon is Isten képére teremtett lények laknak, szentséggyalázással
vádolták meg az _Agrippina_ előszava miatt és mikor állta mindezeket a
támadásokat, bolondnak kezdték hiresztelni.
Mikor mindez nem használt, merényletet követtek el ellene, amelybe
hosszu betegeskedés után belepusztult. Halálának körülményeit Rostand
idealizált előadásából ismerjük. Annyi igaz belőle, hogy kegyes nővérek
vették őt körül. A lényeg azonban az, hogy a tizenhetedik század
Franciaországának zavarosan kavargó világában, ahol megkezdődött a
hagyomány és modern felfogás, a régi és uj világnézlet összeütközése, a
libertinusokkal szemben állott az _index szövetsége_, amelynek tagjai
Istennek tetsző munkát véltek cselekedni, amikor az istentelennek
kikiáltott könyveket és irásokat minden módon és eszközzel eltüntették.
Ha az irások eltüntetésén kivül sikerült még az atheistának kikiáltott
irót is halálos ágyán _megtériteni_, teljes volt a diadaluk. Ezek vették
körül a beteg Cyranot; odaadással ápolták, de kéziratos munkái közül
többet, melyekről vagy maga, vagy barátai emlitést tesznek, _a lelke
üdvössége érdekében_ örökre megsemmisitettek. Halála után könyveit is
buzgalommal pusztitották, ugy hogy eredeti Cyrano-példányok alig vannak
a legnagyobb francia közkönyvtárakban is. Pedig amiért Cyranot
istentelennek kiáltották ki a maga idejében, az ma már a csillagászatnak
és a természettudománynak legközönségesebb, mindenki által elfogadott
igazságai közé tartozik.
De mert irásai igy eltüntek, irói neve sokáig elfakult s az emberek
emlékezetében nem mint komoly gondolkodó maradt meg, hanem mint
kardforgató vitéz, akinek annyi köze van az irodalomhoz, hogy néha
szonetteket és gunyos verseket is irogatott. Még Rostandnál is ez az
elem tulnyomó, holott az igazi Cyrano, ha bohém módon élt is, filozófus
volt és legfőbb büszkesége volt, hogy _bon physicien_.
1655 szeptemberében halt meg, sárga levelek hullásakor. Mindössze
harmincöt esztendőt élt.