33. És azt, a ki az asphaleiának ellensége, akár karddal, akár méreggel,
megölni, az árulót megbénítani, megvakítani, minden módon láb alul
eltenni.
– Elfogadod-e és aláirod-e a syngraphe törvényeit Abrekh? Kérdé a
nagymester.
– Nem irom alá! válaszolt az ifjú.
Semmi felzudulás nem következett utána.
– Első hivásra feleltél: mondá a nagymester s azzal kezének egy intésére
két lovag megfogta kétfelül György karjait s visszavezette őt a
sekrestyébe; ott magára hagyá, az ajtót bezárva utána.
Az alkohol még lobogott a rézmedenczében.
Mély csendesség vette körül a magára hagyott ifjut.
A szinváltoztató láng nyugtalan fényt szórt a körüllevő mysticus
tárgyakra, a miknek a jelentését ő nem értette. Keresztény jelvény, vagy
Bafomet bálvány teljesen mindegy volt rá nézve. Őt vallásra nem
tanították. A Miatyánkot, az Ave Máriát nem tudta. Talán egyszer,
valamikor kis gyermek korában, mikor egy édes anyai kéz összekulcsolá
kis kezeit s ágyában térdepelve, elrebegteté vele a felfohászkodást; de
hogy kihez? s mi volt az a fohász? arra már nem emlékezett.
Úgy nőtt fel, mint a sátoros czigány gyermeke.
Csak azt tudta, hogy a ki imádkozik, az letérdepel.
Térdre borult a medencze előtt, melyben tűzzel keresztelék meg: és aztán
elgondolkozott rajta, hogy miért van ő most is itt s mi vár itt ő reá?
Tudományban nem volt része: ismeretekkel nem birt; de volt természetes
esze. A vad ember logikája a legerősebb.
Mi hozta őt ide? valami ösztön, a mit az álom el nem altat. A mi az
emberben fölkelti azt a tudatot, hogy ember! Egy kérdés, mely a szivet
sebesebb dobogásba hozza, s követeli a választ.
Azt mondták neki, hogy itt megtalálja a mit megismerni óhajt.
Hanem ennek az ismerésnek nagy ára van. Meg kell érte tagadni mind azt,
a ki erre a válaszra tilalmat vetett. Mert tilalom van rajta, külömben
nem rejtené titok. De ha tiltva van ez az érzés, akkor miért érezzük?
A pajtásától (a Pétertől), a ki helyette magolta az «in usum delphini»
készült obstrusus meséket, hallott egy-egy ellenőrzetlen együttlét alatt
azokról a titkos czeremoniákról, a miket a Bafomet imádók
gyülekezeteiben végeznek (értve ezek alatt a protestánsokat) s hogy
ezeknek semmi más czéljuk nincsen, mint mindent a tíz parancsolat
ellenére cselekedni. Bibliája is volt, s abban könnyen rátalálhatott a
tíz parancsolatra; kép is volt hozzá, a melyen Mózes az érczkigyót
bálványozó Izrael népe felett rettenetes itéletet tart; de ő bizony
inkább azoknak a szép meztelen leányoknak fogta pártját, mint annak a
nagyszakállú vén prófétának, a ki azokat kétrét fogott kötéllel
korbácsolja. Az egész tíz parancsolatnak semmi értelme sem volt előtte.
Mi az a szombatnap megünneplése? Mi az a tisztelet a szülők iránt? És a
többi tilalmazott cselekedetek?
Egy húr sem rezzent meg lelkében, mikor azt hallotta, hogy a titkos
gyülekezetbe felavatottnak minő rémdolgokat kell elkövetnie? Sarkával
taposni a szent ostyára, mely az «agnus Dei» jelképét viseli. – Hát mit
neki az a bárány? – Hogy a felavatottnak a Jézus Krisztus viaszból
kiformált testébe töviset kell szurkálni. – Nem fáj az annak a viasz
szobornak. – Hiszen azt sem magyarázta meg neki senki, miért kell annak
az Istenalaknak szegekkel átverve lenni. Sokszor kérdezte a mentorától,
mikor egy feszület előtt elmentek, mért nem szabadítják meg a hivek azt,
a kit imádnak, a gyilkos szegektől?
Ez a vad ember logikája.
Azt a fölséges eszmét, hogy az Isten fia saját akaratából vette fel a
halált, hogy az emberiséget megváltsa általa: senki se derítette fel a
lelke előtt.
Egész közönyösen engedte magát idevezettetni, s el volt rá szánva, hogy
ha kivánják tőle, megtagadja mind a hét sakramentumot.
És a midőn e törvényeket felolvasták előtte, azt kiáltotta rá:
«Nem fogadom el ezeket! Nem irom alá.»
A vallást úgy oltják a lélekbe; de a becsületérzés együtt születik a
lélekkel.
A vad ember azt nem tudta, hogy ezeket a dolgokat tiltja a Pentateuch,
tiltja az evangelium: de azt érezte, hogy tiltja a becsület: tiltja az
emberiség.
Térden állt: imádkozni nem tudott; de a lelkét fel tudta emelni az égig.
S az ott megerősödött.
A nagymester azt mondá: «először kérdeztelek!» Tehát még többször is
fogja kérdezni?
És ő másodszor is, harmadszor is azt fogja válaszolni, «nem irom alá ezt
a törvényt!»
Rémíteni fogják! Fenyegetni fogják! Még sem ijed meg.
És ha neki kell is felváltani ott abban a siroduban azt a haldokló vak
embert: még attól sem retten vissza.
Inkább lesz «korax»; mint «mandolosz».
Ezt diktálta neki az a vércsepp, mely az Árpádok ereiből származott az ő
szivébe.[28]