birtokaidat megtartod, megtakarított tőkéidből egy krajczárt sem adsz s
míg élsz, a kapott kelengyén kívül soha semmire se számítson. Nincs a
XIX. századnak oly gavallérja, a ki ennek hallatára meg ne futamodnék,
úgy, hogy még a kapufélfától sem vesz búcsút.
A báróné hitetlenül csóválta fejét.
A grófné pedig megjegyzé:
– Veszedelmes kisérlet ez: mert megeshetik, hogy Gábor gróf rögtön
kijelenti beleegyezését.
– Én pedig, – folytatá a báróné, – nem kezdhetek oly alkudozást, mely a
házasság kérdésének elvben tett elfogadását magában foglalná s csak a
föltételek megvitatása maradna hátra.
– Értelek Laurám, félsz, hogy ezen ember pénz nélkül is szívesen elveszi
leányodat. Igen, de akkor bebizonyította, hogy szerelme tiszta s nem
tekint mellékkérdésre.
A báróné hallgatott.
A gróf jól tudta, hogy ily megátalkodottság mellett, adott tanácsa csak
értéktelen szószaporítás. De hiszen ez nem is volt egyéb, mint előörsi
csatározás. Lövöldözött, hogy a mezőn füst terjedjen szét, s annak
homálya alatt hirtelen előállítsa huszonnégy fontos ágyúit.
És mondá:
– Megengeded, hogy én lépjek közbe? s akkor szavamat adom, hogy még ebéd
előtt elkotródik az a fiatal ember.
– Megteheted?
– Meg fogom tenni! ha érdekében áll és felhatalmaztál.
– Föltétlenül, minden áron! Csak szabadíts meg tőle.
– Jól van; csak ezt akartam hallani. Eddig irtóztál tőle, most fordul a
koczka. Ezután ő fog téged elkerülni.
– Egyebet nem kivánok.
– Endre! – szólt közbe a grófné, – légy kiméletes.
– Ha valamibe bele vágtam, végrehajtom, ha törik-szakad. Innen egyenesen
Gábor grófhoz lépek; félre hívom egy szóra s azt mondom neki: öcsém,
mikor apád megírta Réthfalvy Miklós bátyánknak, hogy házasodik, a báróné
nem akarta hinni, míg nem látja. Útra kelt, elment Lengyelkére s jelen
volt az egyházi szertartás alatt. Ott ült a legelső pad szélén, sűrűn
elfátyolozva, tán még egy kicsit át is öltözve.
– Mi gondja erre a mai Szabolcsy Gábornak?
– Mindjárt megmondom, – felelé a gróf, a ki mentől tovább beszélt, annál
inkább elárulá, hogy a báróné ellen, az ifjú mellett kardoskodik. – 1849
július havában idősb Szabolcsy Gábort halálosan megsebesítve hozták
Zemplénbe. Vele együtt jött a hír, hogy Lengyelkét az oroszok
szétdúlták, a templomot az anyakönyvekkel együtt felégették. A báróné
önként ajánlkozott a sebesült ápolására. Négy napig járt hozzá a
helybeli lelkész és a megyei orvos. Az ezredes a halál fia volt, de az
első napokban beszélt és nem veszté el eszméletét.
– Endre, ez nem igaz.
– Bocsáss meg, magad is mondtad akkor, a pap és orvos bizonyította. Ötöd
napra rosszabbra fordult a beteg állapota s meghalt épen akkor, a midőn
ifjúkori barátom látogatására Réthfalvára érkeztem. Én és a báróné
temettük el. Én és a báróné vettük számba hátrahagyott podgyászát, mely
értéktelen tárgyakból állott. Azonban ezredesi egyenruhájának zsebében
bevarrva megtaláltuk a Lengyelkén végbement házasságáról szóló eredeti
bizonyítványt. A báróné kikapta kezemből, ezer darabra szakította és
szélnek bocsátotta. Nem a te érdemed, ha a pap e bizonyítványt két
példányban is megírta.
– Endre! megigérted, hogy ezt soha senki előtt el nem beszéled. Akkor
még leány voltam; atyám, a ki ellenzette egybekelésemet a vagyontalan
katonatiszttel, meghalt. Égett bennem a bosszú és féltékenység tüze. A
hűtlen nem várt rám, hanem más nőnek nyújtotta kezét és én azon
pillanatban azt sem tudtam, mit cselekszem.
– Igazad van, – felelé a gróf, a ki tűzbe jött s már nem gondolt vele,
hogy rokonát néha Laurának, néha bárónénak nevezte, – csakugyan
megigértem, hogy hallgatok, mert te esküdözve állítottad, hogy az
ezredes neje az örökös nyugtalanság, félelem, rettegés, futás és
menekvés hatása alatt holt gyermeket hozván a világra, meghalt, s a
Szabolcsy grófok nemzetsége elenyészett.
– Igy beszélték, kik a sebesültet hozták.
– Lehet, hanem a ki négy nap alatt órák hosszáig beszélgetett a
beteggel, a legegyenesebb forrásból tudhatta, mi az igaz?
– Endre! ezt el akarod mondani a fiúnak?
– Mért nem? ha a te érdekedben történik! Minden áron menekülni akarsz
tőle, tehát ez az egyedüli és legbiztosabb mód, hogy a fiatal ember
eliszonyodjék az ily anyóstól.
– Ezt nem fogod tenni!
– Igy vagy amúgy végezni akarok. Járok szerte a nagy világban mulatni s
azért szeretem, ha itthon rokonaim és ismerőseim között békét és
nyugalmat hagytatok. Ez ifjúnak tudnia kell, ki volt egyedüli oka, hogy
édes anyja özvegyi jogait be nem bizonyíthatta. A fiú is hallja meg,
hogy csak Réthfalvy báróné hallgatása miatt maradt árván, elhagyatva,
rokonok nélkül, kivetve a világba s csak irgalomból nyerhetett nevelést.
Saját erejéből ugyan díszes állást vívott ki magának, de homlokán
viselvén s törvénytelen gyermek bélyegét, mintegy ki volt zárva az
emberi társaságból és semmi kilátása sem lehetett, hogy valaha szíve
szerinti nőt vezethessen karjai közé. Pedig a báróné jól tudta, hogy
Réthfalvy Miklós báró örömmel és lelkesedéssel fogadná házához a
Szabolcsy ivadékot, a ki neje birtokainak úgy is örököse volt. Senki sem
fog kételkedni, hogy Miklós bácsi a korábbi időkben azért nem kereste a
megholt honvédezredes özvegyét és gyermekét, mert unokahuga, a szép
Laura ő előtte is esküdözve állította, hogy az a nő holt magzatot hozván
a világra, meghalt. Hogy ne hitte volna az öreg úr e mesét azon kegyes
nőnek, a ki a sebesültet saját házánál ápolta s minden körülményről
tökéletesen értesülve lehetett!
A báróné elvesztette régi hideg megfontoló tehetségét, kérdé:
– Mért nem szóltál te?
– Én? – felelt a gróf, igen úri módon felemelve fejét. – Életemben
először akkor hallottam, hogy van még Szabolcsy gróf a hazában, a midőn
a király ezen fiatal embert közénk a főrendek házába már meg is hívta.
Ezzel felkelt és egyenesen a vendégek azon csoportja felé indult, a hol
Lenke kisasszony, Gábor gróf, két leányka és pár úr élénk társalgást
folytattak.
A báróné meg volt semmisítve. Felkelt a pamlagról s a mellé legközelebb
eső karszékbe hanyatlott. Nem akarta látni, mi történik háta mögött; de
a falról pompás nagy tükör függött alá, mely az egész terem képét hű
másolatban szeme elé játszá.
Cseklész gróf már ott állott a fiatalság csoportja előtt s hihetőleg
csak a kedvező pillanatot leste, melyben Gábor grófot «egy szóra» félre
hívhassa.
Mi fog erre következni?
A báróné jól tudta, hogy fösvénysége s leánya iránt mutatott
szívtelensége és zsarnoksága miatt rossz hírben áll. De most már oly
fenyegetést hallott, mely ha teljesedésbe megy, egészen alá sülyed azon
megvetettek sorozatába, a hol a társadalmilag megbélyegzettek mint
elkárhozott lelkek sötét oduikban élősködnek.
Mit fog a világ mondani? Oh, az itélet már készen állott azon nő fölött,
a ki jelen volt a honvédezredes házassági szertartása alatt a templomban
s az egyháztól kiadott bizonyítványt széttépte. A ki tudta, hogy ki azon
szerény segéd-mérnök, a ki tisztes munkával kenyerét kereste, Réthfalván
is megjelent és látta a kertben a sírkövet, ekkor még távolról sem
sejtvén, hogy saját édes atyjának hamvai nyugosznak alatta! Tán már
akkor is tudta e gyermek hollétét, a midőn név nélkül fogadták az árvát
a tápintézetbe, a hol a buzgó püspök, mint lelkipásztor, vallásos
elővigyázatból föltételesen másodszor is megkereszteltette!
Nincs menekvés: jelen van a megbecstelenítés pillanata.
Felkelt, tántorgott, tétovázó szeme gépileg pillantott ki az ablakon és
látta, hogy a kocsi már megérkezett Réthfalváról. Épen most fogják ki a
fáradt szürkéket s legalább egy óra kell a pihenésre, míg a rossz útban,
a kétes értékű gebék a visszatérésre vállalkozhatnak.
Cseklész gróf még mindig helyén állott. A báróné csak hátát látta, de
ott is, mint a többi pamlag fölött, fénylett a tükör világa az
aranyozott keretben. Ott találta meg azon kárörvendő arczot, mely előbb
mint hű barát és jó tanácsot adó rokon jött eléje, most pedig elárulá,
hogy kiszámított mesterséggel oly kelepczét állított föl, melyből csak
egyetlen egy nyílás volt a menekvésre! Ha föltétlenül megadja magát!
A nyújtott orvosság rosszabb volt a betegségnél. És mégis, és mégis! be
kellett vennie!
Mint sírból felkelő vánszorgott a terem ellenkező végén vidáman csevegő
kör felé s ott reszkető hangon adta tudtára a leányának, hogy a kocsi
megérkezett és egy óra mulva készen kell lennie az útra, haza felé.
– Hogyan? – kérdé Cseklész gróf, – egy óra mulva? még ebéd előtt?
– Rossz az út, így is késő éjjel érkezhetünk haza.
– Ah, ezt sajnálom. Cecilie kétségbe lesz esve.
Ezt mondta a gróf igen udvariasan; de a báróné jól látta a villámot,
mely ezen nyugodtnak látszó arcz vonásaiból a legrettenetesebb
fenyegetéssel feléje lövellett.
Legyőzve, tönkreverve s mint a báróné hitte, a gonosz emberek kaján
irígysége által elárultatva, nehány lépéssel balra hatolt, épen oda, a
hol Gábor gróf ült és mulattatás tekintetében ezen kis körnek
középpontját képezte.
A fiatal ember felugrott székéről, mint a ki tartozó kötelességből félre
áll az útból, hogy a báróné kényelmesen, akadály nélkül ülhessen a
pamlagra, vagy egy karszékre, a hova neki épen tetszeni fog.
A báróné könnyű fejhajtással köszönte meg e figyelmet, mert a régi jó
nevelés iskolája még e szörnyű megpróbáltatás perczében sem hagyta el.
Daczára vonaglásra hajlandó arczizmainak, tudott mosolyogni és oly
bájjal, szendeséggel és idősb asszonyhoz illő jósággal állt a fiatal
ember elé, hogy ez el nem találhatta, mi fog most következni?
Ekkor rövid benső küzdelem után kimondá a báróné ezen végzetes és
egészen új világot létrehozó szavakat.
– Gróf, – mondá kegyesen leereszkedve, – én most haza utazom. Örvendek,
hogy önnel közelebbről megismerkedhettem. Ha valamikor tetszenék önnek
engem meglátogatni, mindig szivesen látom réthfalvi otthonomban.
Ki volt mondva a visszavonhatlan nagy szó!
A báróné, egyenesen, hivatalosan s nem is csak mint szokásban van,
közbevetőleg a társalgás folyamában, teljes, ünnepélyes szertartással
meghívta Szabolcsy Gábort Réthfalvára!
A közelállók az első pillanatban saját halló érzéköknek sem akartak
hinni. Szétnéztek; de mikor látták, hogy a meglepetés és csodálkozás
hatalma alatt más is sóbálványnyá változott, csak akkor értették meg
voltakép ezen elhangzott szónak horderejét és következményeit.
Gábor gróf mély meghajtással köszönte meg a nyert kegyet s midőn szeme a
kis leány ragyogó arczkifejezésével találkozott, azt hitte, a menny
kapui nyiltak fel előtte.
Egy úr és egy kisasszony rögtön kilopózkodék e körből. Ki engedné másnak
a dicsőséget, hogy ne ők vigyék meg a nagyszerű ujság hirét a teremben
összegyűlt világnak? A következő perczben mindenfelé csak azt susogták:
a báróné meghitta Gábor grófot Réthfalvára! Mintha arról lett volna szó:
hogy a francziák békét kötöttek Poroszországgal. Visszakapják Elszászt
és Lothringet, tán még az ötezer millió frankot is!
Cseklész gróf úgy hajlott meg, mint a ki hálát rebeg. A társaság minden
tagja rohant, hogy a bárónéval nyájas szót válthasson. Formaszerint még
nem lehetett szerencsét kivánni, mert az egyszerű meghívásnál egyéb nem
történt; de ha ez minden volt, többet kivánni nem lehetett.
És Cseklész grófné?
Most már más hangon kezdett beszélni.
– Hogyan? itt mindenki boldog és elégedett s csak én legyek arra itélve,
hogy elvesztvén egy vendégemet, a vigalom számláját megfizessem? Laurám!
abból semmi sem lesz, hogy ma innen haza indulj! Itt maradsz. Ebédem
nálad nélkül sótalan és sületlen. Uraim, hölgyeim, itt a felkelés
vezére, a ki engem szeret, a forradalmi zászló alá gyülekezik, s ha
kell, erőszakosan is ellenáll a báróné eltávozásának.
Azonnal sűrű tömegek alakultak a grófné hullámzó fodrainak védelme
alatt. Egy úr ajánlkozott, hogy lemegy az udvarra és ketté vágja a
kocsis gégéjét. Mások vállalkoztak, hogy futó betyárok módjára ellopják
a lovakat. A hölgyek vitézül csattogtatták legyezőiket, mintha porrá
zúzni készültek volna a bárónő ősi kocsiját.
– A nép szava Isten szava!
A báróné tehát engedett és egy napra még itt maradt. Mert a ki egyszer
leugrott a torony tetejéről, hiába gondolja meg útközben, míg forog a
levegőben, hogy jó volna tán visszatérni!
Cseklész grófné, a ki a győzelem kivívásában saját részét követelte a
dicsőségből, szétnézett, s midőn látta, hogy bizonyos szerelmes párocska
egyik ablak bemélyedésében csendes beszélgetésbe van merülve, melléjök
lépett és mondá:
– Mérnök, a gyorsvonat készen áll, harmadszor csengettek indulásra; a
mozdony füttyent, mindenfelé kiáltják: Mehet, mehet, mehet!
Ezzel ott hagyá őket, gondolván, ha okosabbat tudnak beszélni, hát csak
mondják el egymásnak.
Úgy látszott, találtak is tárgyat, mely fölött észrevételeiket közösen
kicserélhették. Egyelőre a fiatal ember innen az ablakból magyarázá és
mutogatá, merre megy az út _egyenesen Gelenczére_.
Aztán szólt a kis leány.
– Oh, Gábor, mikor várásról, türelemről és erőszakos végletekről
beszéltünk, én még is legtöbbet reméltem édes mamám szeretetétől. Mert
az ő egyetlen leánya tudhatja legjobban, hogy nincs e földön jobb és
áldottabb édes anya, mint ő. Most már érett gyümölcs vagyok, mely lehull
a fáról, csak fel kell szedni. Szeretni fog engem ezután is, a midőn
férfiúi büszkeségének elég van téve? Többé nincs szüksége erélyre és
leleményességre s küzdelem nélkül fűzheti karjaira az igénytelen
leánykát, a kinek nincs más értéke, mint hogy gyermekkorában csodált egy
ifjat s aztán szívének legszenvedélyesebb hevével szerette?
– Lenke kisasszony, nézzen rám, és olvassa arczkifejezésemből, hogy én
vagyok a legboldogabb halandó az egész világon.
– Hogy történhetett, hogy az én mérnököm, az én grófom, az én
eszményképem, annyi sok leány közől épen engem választott ki egyedüli
élettársának?
– Lenke kisasszony, ha küzdöttem, akkor a föld legékesebb koronájának
elnyerését tűztem ki életem feladatául. Együtt szenvedtünk, együtt
reméltünk s együtt kell a győzelem koszorúján osztoznunk. Szerettem önt
a teljes reménytelenség napjaiban. Szeretem most, a midőn álmaim
megvalósulnak és szeretni fogom életem azon részére, mely isten
adományakép még következni fog.
Valószínű, hogy ez nem nagyon fellengző ékesszólás volt; de a mit a kis
leány egyedül várt, azt háromszor egymásután feltalálhatta a feleletben.
Szeretem önt! ezt akarta hallani; ez azon soha el nem avuló szó, mely a
nőt mindig teljesen kielégíti.
Azután megint magyarázgatta az ifjú a legegyenesebb utat Gelenczére. Nem
mint mérnök, a legrövidebb vonalt, nem az akáczfáktól kisért mesgyét,
hanem azon képzeletben rajzolt ösvényt, mely őket állandó otthonukba
fogja vezetni.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Cseklész gróf, ha tett valamit, el is járt a szája utána és aratott
dicsőségének fáklyáját nem szokta a véka alá rejteni.
Ebéd idejének közelegtekor tehát Gábor gróf karjába fogózkodott s leült
vele, azon pamlagra, mely előtt kevéssel ezelőtt fényes győzelmét
kivívta.
– Öcsém, láttad, minő kereszttűzbe vettük itt az én kedves bárónémat?
– Hosszasan értekeztek együtt.
– Mi tagadás benne: egy kicsit mogyorótörőbe szorítottam a szép Laurát,
s miután nem akart megpuhulni, véletlenül szétmorzsoltam. Azért szólok,
ne csodálkozzál a rögtöni változások fölött, mert elegendő ok nélkül
semmi sem történik e világon. Különösen pedig a megátalkodott agyvelők
rendbehozására hatalmas gépek és a legdrasztikusabb gyógyszerek
szükségesek. Vedd tehát birtokodba az elért eredményt azon öntudattal,
hogy teljes jogod van hozzá. Értettél?
– Tökéletesen.
Ezt felelte nagy udvariasan. De miután ez egész beszéd alatt szeme egy
más távolabb ülő lénynek szemével még könnyebben érthető játékot űzött,
az itt élő szóval hallott dolgokat egyik fülén be, a másikon
kibocsátotta.
– A báróné súlyosan vétkezett egykor atyád, anyád és te ellened. Szemére
vetettem szívtelenségét. Megijedt, hogy titkai napfényre jutnak: tehát
bölcs volt és beadta a kulcsot. Meg vagy elégedve?
– Föltétlenül.
Már, hogy ne volna.
– Tanácslom tehát, hogy a mi elmult, azt többé ne feszegessük.
Küzdelemmel teljes multat látsz hátad mögött. Sok szenvedést és
nélkülözést elkerülhettél volna, ha bölcsődtől kezdve, mint grófhoz
illik, kezedet mindig csak a kész felé nyujthatod. Nem panaszkodol?
– Egyáltalában nem.
Az utóbbi szavakat már értette a fiatal ember, mert amott a távolban a
főispánné oly szerencsétlen helyre állott, hogy a két szerelmes között
létező régi fajú optikai telegrafot díszes terjedelmével ketté
szakította.
És ha értette a hozzá intézett szavakat, meg is tudott felelni.
– Ki tudja? tán épen a küzdelmes élet vált javamra. Ha első gyermekségem
óta gróf vagyok, valószínűleg még azt a csekélységet sem tanulom meg, a
mit most, úgy felületesen tudok. Meglehet, hogy életpályám tervében a
70,000 holdas Nagygáthy grófot veszem mintaképül s akkor a 13,000 holdas
örökös addig erőködik, míg megérkeznek a hitelezők, s a szép kis
Gelenczét dobra verik.
– Igazad lehet.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A következő év február havában nagy lakodalom van Réthfalván. A kastély
kicsinosítása, az új butorok és a beszerzett pompás kelengye nem veszett
kárba.
Gábor gróf a boldog vőlegény. Lenke kisasszony a bájos menyasszony és
senki sem fél azon eshetőségtől, hogy hajnal hasadtával, újra megszökik
az esküvő elől.
A menyasszony násznagya Cseklész gróf, a ki végezvén róka-vadászatát
Angliában, Pestre jött szórakozni s a báróné meghívására eljött
Zemplénbe.
A vőlegény házassági tanuja, régi pártfogója és kegyes minisztere, a ki
már most kezdett példálózgatni arra, hogy husvét után, tárczájához
tartozó fontos törvényjavaslatok kerülnek az országgyűlés két háza elé,
s a látogatás a főrendek házában nagyon kedvére volna.
Mikor pedig öltöztették a menyasszonyt, a templomban pedig gyujtogatták
a gyertyákat, ő excellentiája ujságolá:
– Roppant nagyszerű esküvő ment végbe tegnap délután az egyetemi
templomban.
– Ki a boldog?
– A nagy Páris, London, Bécs, Berlin és a mi kis Pestünk csodája,
bálványa s minden férjes nőnek örökös rettegése.
– Olyan szép?
– Shakspere szerint: Verona nyarának nincs szebb virága.
– Ki a vőlegény?
– Nagygáthy Gedeon.
– És a menyasszony?
– Donna Desdemona di Cavalleggieri, diva castissima, a Renz-czirkuszból.
TARTALOM.
I. Semmiből is lesz néha valami 1
II. Belép a világba, hol a multnak is nyomára talál 10
II. Újabb nyomok, de melyeken megindulni nem lehet 19
IV. Hátrahagyott levél az anyától 28
V. A bekövetkezett tél eseményei 45
VI. Ő nagysága az osztálytanácsos, a kit kezdenek már méltóságodnak
nevezni 56
VII. Újabb bonyodalom, mely szükségessé teszi, hogy az osztálytanácsos
ellátogasson az ország felső vidékére 74
VIII. Érdekes és hasznos ismeretség 85
IX. A ki gyémántkövet talál 98
X. Mikor a grófnék még ilyenebbek 111
XI. Az első szereplés a nagy világban dicsőségesen kezdődik, de egy
szörnyű katasztrófa által sötét fellegek vonulnak a láthatárra 118
XII. Az első leverettséget még indokoltabb kétségbeesés követi: honnan
jöhetne vigasztalás? 129
XIII. Előre megállapított napirend, mely sok változást szenved 146
XIV. A fővárosban töltött utolsó napok története 157
XV. A ki saját birtokain verhet állandó tanyát 167
XVI. Egy áruló hihetetlen hireket hoz az elátkozott kastélyból 175
XVII. A ki maga híja meg a tótot, hogy szállást adjon neki 194
XVIII. Az elátkozott kastély megrohanása és titkainak földig lerombolása
207
XIX. Rögtön fenyegető hirek érkeznek Réthfalváról 231
XX. Igen uriatlanul töltött éj 239
XXI. A válság kezdete 253
XXII. Hallatlan botrány az úri világban 263
XXIII. Hova szökött a menyasszony? 282
XXIV. Egy erős várnak megostromlása nagy kudarczczal végződik 295
XXV. Nincs más mód, mint kitörni 301
XXVI. A XIX. század művelt szelleméhez méltó hölgyrablási modor 311
XXVII. Az elhatározó ütközet lefolyása a grófné termeiben 325
XXVIII. A történet kifejlése 347
KÉPJEGYZÉK.
1. Ott, a hova mutatott 12
2. Végre erőt vett magán és olvasni kezdett 34
3. A parasztkocsi a fiatalembert áthurczolta Pönögére 80
4. A fiatalember beszédbe eredhetett a család kincsével 107
5. Ő méltósága épen most meghalt 128
6. Mit hallok! – felelt a gróf felugorva székéből 137
7. Csak egy levelet Szabolcsy grófhoz czímezve 249
8. Egyszerre ott állott a síremlék talapzatának lépcsőjén 285
9. Gida, nagyon elragad buzgóságod 342
10. Leültek ketten egy pár karszékre 349
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
15 |fraczia nyelv |franczia nyelv
21 |szürkülö |szürkülő
24 |elsőből kiépüst |elsőből kiépült
24 |vissza a tátorba |vissza a táborba
26 |hiábávalóság |hiábavalóság
37 |legrettenesebb |legrettenetesebb
41 |anyaköny |anyakönyv
48 |kiabalás |kiabálás
49 |O nagyságának |Ő nagyságának
75 |számítik |számítok
85 |magát bemutani |magát bemutatni
92 |hagy ak el |hagytak el
101 |házmesterné |házmésterné
114 |Cecilia grófné |Cecilie grófné
115 |jelenjevő |jelenlevő
127 |lesze messze |lesz messze
131 |találják.« |találják.»
136 |szabanság |szabadság
141 |késerűséggel |keserűséggel
148 |pélnánynyal |példánynyal
148 |felsóház |felsőház
149 |botbüntetésl! |botbüntetést!
151 |felbundázvd |felbundázva
154 |ketesztelése |keresztelése
155 |szandékom |szándékom
160 |férfivolt |férfi volt
160 |iönmaradt |fönmaradt
185 |hálvány |halvány
189 |Es miért |És miért
199 |klassszikus |klasszikus
212 |vonaglanák |vonaglának
214 |átláttá |átlátta
214 |úrnök |úrnők
216 |vény leány |vén leány
227 |muntájául |mintájául
230 |Lenke. |Lenke.»
231 |Atlátta |Átlátta
242 |őrányi |órányi
257 |Szabocsy |Szabolcsy
258 |Eljent |Éljent
259 |szabadség |szabadság
288 |igán távol |igen távol
294 |N. G. |N. G.»
303 |egyikét sem |egyiket sem
305 |hét-három |két-három
308 |hogye térre |hogy e térre
315 |Am legyen |Ám legyen
323 |ülesben |ülésben
332 |felbárította |felbátorította
334 |Éfjél |Éjfél
345 |nemtelem |nemtelen]