számmal vannak ugyan, csekély jegyzeteinket azonban e népről, mely
valamint számra a legnagyobb, ugy a nomád-élet eredetiségében
Közép-Ázsiában a legfigyelemreméltóbb, ezennel itt alkalmilag el akarjuk
mondani. Vándorlásaimon sokszor találtam egy-egy kirgiz sátor-csoportot,
de valahányszor számuk után tudakozódtam, szemembe kaczagtak s a felelet
mindig ez volt: „Számláld meg előbb a sivatag homokszemeit, akkor majd
megszámlálhatod a kirgizeket is.“ Ép oly kevéssé mondhatók meg határaik.
Annyit tudunk, hogy a nagy sivatagot lakják, mely Sziberia, Khina,
Turkesztan s a kaspi tenger között terül el, s valamint e vidék, ugy
társadalmi viszonyaik eléggé bizonyitják, hogy mily téves azok nézete,
kik a kirgizeket majd az orosz, majd a khinai hódoltságban gondolják.
Oroszország, Khina, Khokand, Bokhara és Khiva csak addig parancsolnak a
kirgizeknek, mig az adó beszedésére kiküldött tisztjeik a nomádok között
időznek. A kirgizek az adóbehajtást is erőszakos rablásnak tekintik, s
köszönetre hiszik magukat kötelezetteknek, hogy az illetők a
tizedrészszel, vagy más dijszabályzattal megelégszenek. Minthogy a
világ-forradalmak évszázadok, sőt talán évezredek óta a kirgizekre csak
csekély befolyással lehettek, e népnél, melyet csak egyes töredékeiben
láthattunk, ama szokások s erkölcsök leghivebb képe található fel,
melyek az ős idő turan népeit jellemzik, s az erény és nyerseség ama
különös vegyülékét képezik. Feltünő a náluk tapasztalható nagy
rokonszenv a zene és költészet iránt, különösen pedig aristocraticus
büszkeségük. Ha két kirgiz találkozik egymással, mindjárt azt kérdezik:
„Jeti atang kimdir?“ kik a te hét atyád (ősöd)? A kérdezett, még a
nyolcz éves gyermek is, mindig pontosan megfelel, ellenkező esetben
rendkivül müveletlen- s neveletlennek tartatik. Vitézségre nézve a
kirgizek az özbegekkel s nevezetesen pedig a turkmanokkal nem
mérközhetnek, az iszlam is náluk sokkal gyöngébb lábon áll, mint az
utóbbiaknál. Csak a gazdag baj-ok szoktak a városból egy-egy mollát
megfogadni, ki aztán juhok, tevék s lovakban fizetendő bizonyos dijért
házuknál a tanitó, pap és titkári helyet tölti be. Ránk europaiakra
nézve a kirgizek, ha többször érintkeztünk is velök, mindig csodálatos
jelenségek maradnak. Naponkint, égető hőségben ép ugy, mint ölnyi magas
hóban, minden holmijukkal, nehány óráig vándorolnak, hogy nehány órára
ismét letelepedjenek; a kenyér létezéséről mit sem hallottak, s élelmök
egyes egyedül tejből s husból áll. A kirgiz a városi lakost vagy más
letelepedettet betegnek vagy bolondnak tartja, s mindenkit megsajnál,
kinek arcza nem mongol jellegü. A kirgiz aesthetikai nézete szerint a
mongol fajban megtestesült a szépség netovábbja, mert isten a kiálló
csontok által a lóhoz tette hasonlóvá, ezt pedig a kirgiz minden
teremtett lény koronájának tekinti.
_5. Arabok._
Ezek azon harczosok utódai, kik Kutejbe alatt, a harmadik khalifa
idejében részt vettek Turkesztan elfoglalásában, s később ott le is
telepedtek, de az arczjellegen kivül keveset tartottak meg hedsazi és
araki testvéreik jellemző tulajdonaiból; csak nehányat találtam
közöttük, kik arabul beszélnek. Számukat 60000-re teszik. Legnagyobb
részt Vardanzi és Vafkend vidékén laknak.
_5. A merviek._
Azon 40,000 persától származnak, kiket Szaid Khán emir 1810 táján, midőn
Mervet a szarikok segélyével elfoglalta, Bokharába áttelepitett.
Származásukra nézve tulajdonképen törökök Azerbajdsan s Karabagból,
kiket Nadir sah hozott régi hazájukból Mervbe. A tadsik után a mervi a
legravaszabb Bokhara városában, de nem oly gyáva, mint amaz.
_6. Persák._
Részint rabszolgák, részint olyanok, kik kiváltván magukat, Bokharában
telepedtek le, hol minden vallási elnyomatás daczára, miután a
siíta-felekezet szertartásait csak titokban végezhetik, kereskedés s
kézi iparral örömest foglalkoznak; mert itt olcsóbban megélhetni, s a
nyereség könnyebb, mint saját hazájokban. A persa, ki szellemi
tehetségre nézve a közép-ázsiait nagyban fölülmulja, a rabszolgaságból a
legmagasb tiszti rangokra szokott fölemelkedni. A mint alig van a
tartományokban kormányzó, ki ez vagy ama hivatalban ne használna
persákat, kik előbb rabszolgái voltak s hozzá hivek maradnak; igy az
emir környezetében hemzseg a sok persa, s a khánság első tisztviselői e
nemzethez tartoznak. Bokharában a persákat oly embereknek tekintik, kik
már többet érintkeztek a frengikkel s ezek ördöngös eszétől már többet
is tanultak. Muszaffar-eddin emir különben keserűn megérezné, ha Persia
megtámadná, mi már szándokában is volt; mert hadseregével, melynek
parancsnokai Sahrukh khan és Mehemmed Haszan khan, s topcsibasi-jai (a
tüzérség vezérei) Zejnel bej, Mehdi bej s Leszker bej, mind persák,
ugyan kevésre menne.
_7. A Hinduk._
Számra ugyan csak 500-an vannak, s ezek is család nélkül a fővárosban s
a tartományokban elszórva élnek, de csodálatos, hogy az egész
pénzkereskedés ezek kezében van. Nem lehet vásár, még faluban sem, hogy
az uzsorás hindu ott meg ne jelenjen. Mikor a legalázatosabb is, mint az
örmény Törökországban, az özbeget rettenetesen megcsalja, s minthogy a
jámbor kadi a Visnu-imádóval a legtöbb esetben együtt czimborál, az
áldozat csak gyéren siklik ki kezéből.
_8. Zsidók._
Körülbelől 10,000 van a khánságban, kik legnagyobb részt Bokharában,
Szamarkandban és Karsiban tartózkodnak, s inkább kézműiparral, mint
kereskedéssel foglalkoznak. Eredetükre nézve persa zsidók és pedig az
első fogságból. Kazvinból s Mervből ezelőtt 150 évvel vándoroltak ide, s
a legnagyobb elnyomatás és megvetés között élnek. Csak a küszöbön szabad
mutatkozniok, ha valamely igazhivőt akarnak meglátogatni, s ha az utóbbi
akar hozzájok jönni, saját házukat sietve elhagyva, az ajtó elé kell
állniok. Bokhara városában évenkint 2000 tilla dsizie-t (adót) fizetnek,
melyet a községi előljáróhoz át, s ezért kétszer könnyeden arczul ütik,
mit a korán a hódolás jeléül rendel. A szabadalmak hirére, melyeket a
zsidók Törökországban élveznek, nehányan Damaszkusba és Szyriába
vándoroltak ki, de ennek csak titokban szabad történnie, mert másként a
kivándorlási kedv vagyonvesztéssel és halállal büntettetik. Feltünő,
hogy mint tartják fel a pósta-közlekedést az évenkint Turkesztanból
Mekkába menő hadzsik által; utitársaim is több levelet hoztak s
mindenütt fölkeresték az illetőket, kiknek a levél czime szólt.
_Kormány._
A bokharai kormányzási alak csak keveset tartott meg az ó-persa vagy
arab jellegből, mert itt a törökmongol elem játszsza a főszerepet. Az
alkotmány, bár a hierarchiának nagy befolyasa van reá, katonai, s annak
élén az emir áll, mint generalissimus, fejedelem és vallási főnök. Az
ország katonai s polgári hatóságai a következőkre oszlanak: a) kette
szipahi, azaz magasabb hivatalnokok; b) orta szipahi, azaz közép
hivatalnokok és c) asagi szipahi (zabit.) Az első két osztályba szabály
szerint csak urukdar-okat, azaz jó családbelieket kellene fölvenni, mert
hivatalaikba jerlik azaz fejedelmi kézirat és billig[104] azaz
diszjelvények által igtattatnak be, de már régtől fogva persák is, kik
előbb rabszolgák voltak, tiszteltettek meg e hivatalokkal.
Következő sorozat némi áttekintését nyujtja a hivataloknak, a mint azok
az emirtől lefelé rendben következnek:
Kette szipahi
1. Atalik.
2. Divanbegi (államtitkár).
3. Pervanedsi, a pillangó ember, mint az udvarnál nevezik, mert az
emirtől mint futár fontos ügyekben ide oda küldetik.
Orta szipahi
4. Tokhszabaj, tulajdonképen tughszahibi, t. i. ki tugh-ot (lófarkot)
hord zászlóul.
5. Inag.
6. Mirakhor (lovász mester).
Asagi szipahi (zabit.)
7. Csohragaszi, tulajdonképen csehreagaszi, azaz: arczember, mert a
nyilvános fogadtatásoknál az emirrel szemközt áll.
8. Mirzabasi (főirnok).
9. Jaszaulbegi és kargaulbegi.
10. Jüzbasi.
11. Pendsabasi.
12. Onbasi.
Ezeken kivül még az emir háztartása emlitendő fel, melynek élén a
kusbegi (vezir), mehter, deszturkhandsi (főudvarmester) s a zekiatsi
(vámos) állanak; ez utóbbi pénzügyminiszteri minőségében az emirnek
egyszersmind háznagyja. Ezek után következnek a mehrem-ek (kamarások),
kiknek száma a viszonyok szerint nagyobb vagy kisebb, s kik rendkivüli
ügyekben mint biztosok küldetnek a tartományokba. Minden alattvaló, ha a
kormányzó itéletével nincs megelégedve, az emirhez fordulhat s ekkor egy
mehrem-et kap ügyészül. Ez vele elutazik az illető tartományba,
megvizsgálja az ügyet s eldöntésre az emir elé terjeszti. Említendők
még: az odadsi-k (ajtónállók vagy szertartók), a bakaul-ok (tárnokok) és
a szelamagaszi, ki nyilvános meneteknél az emir helyett viszonozza a „Ve
alejkum esz-szelam“ üdvözlést. E hivatalok s méltóságok a mostani emir
alatt csak névlegesen vannak meg, mert az minden pompa ellensége és több
állást betöltetlenül hagyott.
_Politikai felosztás._
A khánság politikai felosztása, mint Khivában, a nagyobb városok számán
alapul. Bokhara jelenleg a következő kerületekből áll, melyeket azok
nagysága és népességük száma szerint akarunk elősorolni: 1. Karaköl, 2.
Bokhara, 3. Karsi, 4. Szamarkand, 5. Kerki, 6. Hiszar, 7. Mijankal vagy
Kermineh, 8. Kette Kurgan, 9. Csardsuj, 10. Dsizzak, 11. Oratepe, 12.
Sehri Szebz; ez utóbbi majdnem oly nagy, mint Szamarkand, de az emirrel
való folytonos harczai miatt a khánsághoz csak részben számitható. A
kormányzók, kik rangra nézve divanbegi-k, vagy pervanedsi-k, a tartomány
jövedelméből bizonyos részt kapnak, de rendkivüli esetben erről le kell
mondaniok. Minden kormányzó közvetlen parancsa alatt egy tokhszabaj, egy
mirzabasi, egy jaszaulbegi s több mirakhor és csohragaszi áll.
_Haderő._
A khánság állandó hadserege 40,000 lovasból állana, e számról azonban
60,000-ig lehet megszaporítani. Karsi és Bokhara járulnának ehhez a
legtöbbel. A karsibeliek különösen hiresek vitézségük miatt. Igy
beszélik Bokharában, de ez állitást tulzottnak találtam, mert az emirnek
Khokand elleni hadjáratában, mely alkalommal hadserege legföljebb 30,000
emberből állt, drága zsoldon kellett segélycsapatokat tartania, mit a
takarékos Muzaffar-eddin bizonyosan nem tett volna, ha a föntebbi szám
igaz volna. A zsold, mely csak háboru idejében fizettetik, havonkint 20
tengéből (11 shilling sterling) áll, melyből a legénynek lovát is el
kell látnia. Ezen kivül a zsákmány fele a legénységet illeti. Különben
csakugyan talányos, hogy az emir, alattvalóinak tetemes száma mellett
nem tud nagyobb hadsereget tartani, s az is különös, hogy az 50,000
erszari soraiból, kik adót fizetnek neki, nem alakit segélycsapatokat s
inkább a tekkékhez fordúl, sőt a szarikokat 4000 tilla évi zsolddal
tartja szolgálatában.
C. Bokhara Történetéhez.
Efrasziab, a nagy turani hős, tartatik Bokhara alapitójának. A korábbi
történetet tarka mesék pótolják, s ezekből csak annyit
következtethetünk, hogy ama vidéket a török hordáknak betörései már
ősidőktől fogva rémülettel tölték el, mely vidék persa lakossága már a
Pisdadiak idejében az irani rokonoktól el volt választva. A
tulajdonképeni történet első fonala csak az arab hóditásnál kezdődik, és
sajnálnunk kell, hogy a merész kalandorok nem hagyták hátra tetteiknek
több irott emlékét, mint a mennyi a Tarikhi Taberiben s más több arab
forrásban van elszórva. Az iszlam Mavera-ül-nehr-ben (az Oxus és
Jaxartes folyamok közötti tartományban) nem gyökerezhetett meg oly
könnyen, mint más tartományokban, s az araboknak a téritést mindig meg
kellett ujitniok, valahányszor hosszabb távollét után a városokba
visszatértek. A Dsengiz khan általi elfoglaltatásáig (1225) Bokhara és
Szamarkand, valamint az akkori nevezetesb városok Merv (Mervi Sah
Dsihan, azaz Merv, a világ királya), Karsi (Nakhseb) és Belkh
(Um-ülbilad, az az: a városok anyja), Persiához tartoztak, bár a
khoraszani kormányzóság számára, mint akkor neveztetett, Bagdadból külön
beigtatási ferman állittatott ki. A mongolok berohanásakor a persa
elemet a török egészen háttérbe szoritá, az özbegek mindenütt kezükbe
ragadták a kormány gyeplőit, s Timur a sántitó világhóditó Sehri
Szebzből (a zöld város), nem akart kevesebbet, mint Szamarkandot egész
Ázsia fővárosává tenni. Vele azonban tervei is elhunytak, s a khánság
tulajdonképeni részletes története a Sejbani házzal kezdődik, melynek
alapitója, Ebulkhejr khan, a Timur-nemzetség hatalmát saját hazájában
megtörte. Sejbani Mehemmed khan, Ebulkheir khan egyik unokája, Bokhara
határait Khodsendből Heratig kiterjeszté, s midőn Mesedet is meg akarta
támadni, Iszmael sahtól megveretett s 916-ban (1510) elhullt a csatában.
Utódjai közül Abdullah khan (szül. 1544-ben) volt egyike a
legnevezetesebbeknek; ujra elfoglalta Bedakhsant, Heratot és Mesedet, s
megérdemli, hogy a közmüvelődés s kereskedelem körül kifejtett
törekvéseiért II. Abbasz sah, Persia nagy királya mellé helyeztessék.
Uralkodása idejében Bokhara utjai karavanszerajok és szép hidakkal, a
sivatag cisternákkal volt ellátva, s az ebbeli összes maradványok az ő
nevét viselik. Fia, Abdul Mumin khan 1004 (1595), nem sokáig tarthatá
fen magát a trónon, mert meggyilkoltatott, s Tököl kirgiz-főnök
berohanása után, ki mindent elpusztitott, a Sejbani-ház utolsó sarjai is
csakhamar elhulltak.
Az ezt követett hosszas zürzavar s polgári háboruban nevezetesen Veli
Mehemmed khan, a Seibani-család egyik távolabbi oldal-rokona, és Baki
Mehemmed khan küzdöttek egymással a trónért. Midőn az utóbbi 1025-ben
(1616) Szamarkandnál csatában elesett, az előbbi megalapitá dynastiáját,
mely, mint állitják, Ebul Fejz khanig élt, ki Nadir sahtól (1740) békét
kért. E korszakban az Imamkuli khan és Nazir Mehemmed khan (1650)
uralkodók leginkább kitüntették magukat, s az isan-osztály bőkezü
pártolása által sokkal járultak ahhoz, hogy a vallási rajongás
Bokharában, valamint egész Turkesztanban oly fokot ért el, minőt az
iszlam világ semmi korban vagy országban nem mutathat föl. Ebul Fejzt s
fiát, saját vezirük, Rehim khan, árulólag gyilkolta meg. A gyilkos
halála után, ki mint vezir önállón uralkodott tovább, Danial beg
foglalta el a kormányt, ezt követték a Sah Murad, Szaid khan és
Naszrullah khan emirek.
Minthogy a három utóbbi történetét már Malcolm, Burnes és Khanikoff
tárgyalták, e korszakot, melyről kevés ujat mondhatnánk, nem akarjuk
tovább részletezni s a következő fejezetben inkább a háborukról szólunk,
melyeket Bokhara Khokanddal a legutóbbi három évtizedben viselt.
XIX. FEJEZET. A KHOKANDI KHÁNSÁG.
LAKOSOK. – FELOSZTÁS. – KHOKAND. – TASKEND. – KHODSEND. – MERGOLAN,
ENDIDSAN. – HAZRETI TURKESZTAN. – ÓS. – POLITIKAI HELYZET. – A LEGUTÓBBI
HÁBORUK.
Khokand vagy Fergana, mint a régiek nevezték, kelet felé a khinai
Tatárországgal, nyugat felé Bokharával s a Jaxartessel, éjszak felé a
nagy hordával, dél felé pedig Karategin és Bedakhsannal határos.
Kiterjedését határozottan nem mondhatjuk meg, de nagyobb mint Bokhara és
Khiva, s népesebb is, mint az utóbbi khánságok.
A városok számából s más körülményekből következtethetni, hogy a mai
Khokandnak három milliónál több lakosa van, kik a következő
nemzetiségekre oszlanak:
_1. Az özbegek._
A lakosság tulajdonképeni letelepedett részét képezik, s mint már
Khivánál megjegyeztük, jellegükre nézve nagyon különbözők Bokhara és
Khiva özbegjeitől. Minthogy az özbeg Turkesztanban már évszázadok óta az
uralkodó nemzet, mely az iszlamot s ennek civilizatióját előbb elfogadta
mint ama vidéken a többi nomád-nép, nevükkel a müveltség s bon ton
tekintetéből bizonyos kedvező előitélet fonódott egybe, s a kirgiz,
kipcsak, és kalmuk, a mint a városokban letelepszik, rendszerint lemond
nemzetiségéről s az özbeg elnevezést veszi fel. Khokandban ez már rég
óta történik, s tulzás nélkül föltehetni, hogy azoknak fele, kik
özbegeknek nevezik magukat, inkább az emlitett nomád népek vegyülékének
tekinthető. A khokandi özbeg külsejére nézve igen ügyetlennek látszik,
mi leginkább idomtalan bő ruházatának tulajdonitható. E nép példátlan
gyávaságáról többször volt alkalmunk meggyőződni, s ha nem védelmeznék a
nomádok, a városok már rég Khina, Oroszország vagy Bokhara birtokába
kerültek volna. Az özbegek után
_2. A tadsikok._
következnek, kik itt, ha nem is számosabban, de tömöttebben találhatók
mint a bokharai khánságban, s egész falvakat s városokat képeznek, mi
másutt sehol sem fordul elő. Igy Khodsend városát, Velekendaz és
Kiszakuz falvakat (Khodsend szomszédságában), kizárólagosan e persa
ősnépség lakja, s még 400 évvel ezelőtt a Namengan, Endigan és
Mergolan[105] kiválóbb városok az övék voltak volna. Jellemükre nézve a
khokandi tadsikok nem sokkal jobbak mint bokharai testvéreik.
Megjegyzendő, hogy nyelvük nyelvtani alakra, valamint szóbőségre nézve
gazdagabb, mint a többi tadsikoké. Ez különösen Khokandban áll, melynek
lakosai egy nyelvet beszélnek, mely Rudeki, a legrégibb persa költő
szójárásából, ki született bokharai volt, sokat megtartott. Khokand
többi városában, nevezetesen pedig a khinai határon, tadsikok igen
gyéren találhatók.
_3. A kaszakok._
A legszámosb nép a khánságban. Nomádéletet élnek a Csaganak tó és
Taskend közötti hegyes vidéken, s a khánnak ugyanannyi adót fizetnek,
mint Khivában. A khokandi kirgizek között nehány tehetősb van, kik
Hazreti Turkesztanban, vagy más helyeken házakat birnak, de ezekben soha
sem laknak. A kirgizek különben nagy számuk daczára, minthogy kevés
bátorságuk van, a khánságban csekély befolyással birnak.
_4. A kirgizek._
Vagy is a tulajdonképeni kirgizek, kikről nálunk minden kaszak igy
neveztetik, a khánság déli részeiben laknak, Khokand és Szarik Köl
között, s harcziasságuk miatt az egyik vagy másik kormánypárt
rendszerint felhasználja felforgatási terveinek kivitelére. Sátraik
számát 50,000-re teszik, tehát körülbelől annyira, mint a
tekke-turkmanokét.
_5. Kipcsak._
Ez véleményünk szerint a legrégibb s legeredetibb török törzs, mely e
nagy család minden törzse között, melyek Komultól az Ádriai tengerig
elszórtan élnek, valamint arczjelleg, ugy jellem, nyelvben és
szokásokban régi nemzetiségéhez a leghivebb maradt. A kipcsak név mesés
etymologiája, mint azt Rasid-eddin Tabibi elbeszéli, olvasóinkat kevéssé
fogja érdekelni. Előbb hatalmas törzs létezett volna e név alatt, s a
jelenlegi kipcsakok, bár csak 5–6000 sátorral vannak, azt állitják, hogy
Desti Kipcsak[106], a mint a keleti történeti forrásokban Turkesztan
régtől fogva neveztetik, őseik által lett elfoglalva és benépesitve.
Csekély számuk daczára a kipcsakok Khokandban még most is a
kormányügyekre a legtöbb befolyással vannak; ők nevezik és teszik le a
khánokat, és sokszor megtörtént, hogy lovasaik közől csak valami 500
elfoglalt valamely várost a nélkül, hogy az Khan ellenük fellépni mert
volna.
A török nyelvben, melyet a kipcsakok beszélnek, egyetlen egy persa vagy
arab szót sem fedezhettem fel, s nyelvjárásukat a legjobb átmenetnek
lehet tekinteni a mongol és dsagataj nyelv között. A kipcsak arczjellege
is ép oly viszonyban áll Közép-Ázsia többi török fajához, mint a nyelv.
A ferde szemre, szakálltalan állra és kiálló arczcsontokra nézve
hasonlók a mongolokhoz, nagyobbára kis termetüek is, de ügyes
mozgékonyságuk csodálatra méltó. Bátorságban, mint már emlittetett, a
kipcsakok tulhaladják Közép-Ázsia összes népeit, s kétségkivül maradt
fen bennük a leghivebb kép ama nagy hordáról, mely egész Ázsiát
felforgatá s átalakitá.
A khokandi khánság különféle kerületekre oszlik, melyek, mint mindenütt,
ugy itt is, a legnevezetesb városok nevéről neveztetnek el. A főváros
Kkokand[107], vagy Khokandi Latif, t. i. a bájos Khokand, mint a
bennszülöttek nevezik, szép völgyben fekszik, s kerületére nézve hatszor
oly nagy, mint Khiva, háromszor oly nagy, mint Bokhara, s négyszer
olyan, mint Teherán. A város déli részét, hol a khán lakása van, csak a
legujabb időben vették fallal körül, az északi nyitva van. A lakosok s
házak száma aránylagosan kicsiny, mert a házak mellett nagy
terménykertek terülnek el, ugy hogy itt-ott negyedórát kell menni, mig
10–15 ház mellett haladhatni el. Az épités tekintetéből maga a khokandi
is Bokharának szokott előnyt adni, e főváros mibenlétét tehát könnyen
elképzelhetni. Csak a négy mecset s a nagy bazár kis része van kőből
épitve. A bazárban kizárólagosan orosz árukat, belföldi selyem- s gyapot
kézmüiparczikkeket, valamint mesterséges bőrmunkákat kaphatni. A
nyergek, ostorok s más lovaglási szerszám, melyek a khánság fővárosában
készittetnek, különös hírnek örvendenek.
Khokand után Taskend emlitendő, a khánság első kereskedelmi városa, hol,
többek állitása szerint, jelenleg sok tehetős kereskedő van, kik
Orenburgba és Kizil Dsarba (Petropavloszk) nagy kereskedést üznek.
Taskend, melynek átmeneti kereskedése van Bokhara-, Khokand-, s a khinai
Tatárországgal, Közép-Ázsiának egyik legfontosabb városa, mely után az
oroszok titokban törekszenek, s melytől, mint már emlittetett,
legvégsőbb előőrseik (Kale Rehim) csak nehány napi járásra állomásoznak.
Ha Oroszország egyszer e katonailag is fontos helyet elfoglalja, könnyü
szerrel fogja majd a bokharai és khokandi khánságokat is hatalmába
keriteni; mert a mi az orosz szuronyoknak nem sikerül, elérik majd az
egyenetlenség által, melyet a sz.-pétervári udvar a két khánság között
szakadatlanul szít.
Taskend után a legnevezetesb helyek következők: Khodsend, melynek
körülbelől 3000 háza és sok gyára (hol aladsát, a gyapotszövetek egy
nemét készitik), 18 medreszéje s kétszer annyi mecsetje van; Mergolan,
nagy város, a khokandi tudományosság főhelye, hol jelenleg a Khodsa
buzurk, a Makhdum-aazam rend főnöke tartózkodik. E főpap a jelenlegi
bokharai emirtől, ki mint győző vonult be, megtagadta az áldást a
nélkül, hogy az emir ezért megbüntethette volna. Endidsam, hol a
khánságban a legjobb atreszt, nehéz selyemszövetet készitik; Namengan,
melynek vidékén van a kipcsakok fő letelepedési helye. Ezeken kivül
emlitésre méltók: Hazreti Turkesztan, Khodsa Ahmed Jaszavi-nak nagy
tiszteletben tartott sirjával, kinek az erkölcsről s vallásról irt
könyve (Mesreb)[108] még ma is a nomádok s a khokandi letelepedetteknek
egyik kedvencz olvasmányuk; Sehri Menzil és Dsuszt, hol a hires kések
készíttetnek, melyeknek a hiszari kések után Turkesztanban a legnagyobb
áruk van; Sehrikhan, hol a legjobb selymet tenyésztik, és Ós, a khánság
keleti oldalán, melyet Takhti Szulejman, Szulejman trónjának is
neveznek, és évenként számos zarándokok látogatnak. Maga a bucsujárási
hely egy dombon van, mely Ós városa közepében emelkedik, s hol nagy
négszög kövekből épült s oszlopokkal ellátott régi épület maradványai
között márványból vágott trónt mutatnak, s a helyet is megjelölik, hol
Ádám, ki az iszlam-tanok szerint az első próféta volt, földmüveléssel
foglalkozott volna. Ez utóbbi mese nagyon jól van kigondolva; mert
szerzője a nomádoknak a földmüvelést mintegy vallási kötelességnek
akarta előtüntetni.
Ós régészeinkre nézve minden esetre nem érdektelen. Nagyon valószinünek
látszik, hogy a romok s nevezetesen az oszlopok, mint azokat nekem
leirták, görög eredetüek s ha Sándor legkeletibb gyarmatát akarjuk
fölkeresni, könnyen juthatni ama gondolatra, hogy Ós az a pont, melyen a
merész macedoniai óriás birodalma legkeletibb határát valamely épitési
emlékkel jelölte meg[109].
A mi a khokandi khánság politikai viszonyait illeti, önállósága ép oly
régi, mint Bokhara és Khiváé. – A jelenleg uralkodó család azt állitja,
hogy egyenesen Dsengiz khantól származik, mi azonban nagyon
valószinütlen, minthogy ennek családját Timur megfosztá a tróntól s
Baber után, ki Timur utolsó ivadéka volt Khokandban, a Sejbani-k ép ugy,
mint más törzs-fők a kipcsakok s kirgizek közűl, felváltva foglalták el
a kormányt. A család, mely jelenleg a trónon ül, vagy jobban mondva,
ezért Bokharával háborut visel, kipcsak eredetü, s csak nyolczvan év óta
áll az ügyek élén. A khokandi intézményekre az arab s ó-persa elemek a
legkevesebb hatással vannak s a Jaszao Dsengiz (a Dsengiz
törvénykönyve), szolgál zsinórmértékül. A khánt trónraléptekor egy fehér
nemezen magasra emelik, s a világ mind a négytája felé nyilakat kell
röpitnie[110].
A BOKHARA ÉS KHOKAND KÖZÖTTI HÁBORÚK.
_A) Naszrullah Emirrel folytatott háboru._