át vezetett. Az utolsó előtti helynél kezdődik az erdőség, mely a Heri
partján terjed ki, s leselkedő turkmanoknak búvóhelyül szolgál.
Kuhszun-ban, hol a herati terület véget ér, két napig kellett időznünk,
hogy a legutolsó afghan vámot megfizessük. Második napon a karavanszeraj
tornyáról nagy porfelleget vettek észre, mely a faluhoz közelgett.
Turkmanok! turkmanok! hangzott minden felől; a rémület a karavánban és
faluban leirhatatlan; végül a porfelleg közel jött s nagy csapat vad
szamarat láttunk, mely nehány száz lépésnyire közelgett, aztán
megfordult s a sivatagon eltünt. Innen a persa határig, mely Kahriz és
Tajbad-nál kezdődik, terjed el azon uratlan országrész, melyen át
északról a tekke, szalor és szarik törzsök küldik alamanjaikat délre
egész Khaf, Kain, sőt még Bihrdsan-ig is. Ezek nehány száz lovasból
állanak, kik a falvakat megtámadják s a lakosokat és nyájakat magukkal
hurczolják.
Karavánunk, nagy száma daczára, Kuhszun-ból kiséretül minden
fegyverfogható egyént magával vitt. Kafirkale-nál találkoztunk egy
karavánnal, mely Mesedből jött. Azt hallottam tőle, hogy Dolmage
ezredes, angol tiszt persa szolgálatban, kit már előbb ismertem, az
utóbbi városban van, s e hirnek nagyon megörültem. Kafirkale után Dagaru
karavanszerajhoz érkeztünk; itt elágazik az út, az egyik Kahriz és
Türbeti Sejkh Dsam-on át sikságon vezet keresztül, a másik Tajbad, Riza,
Sehrinov-on át igen bérczes s ennek folytán kevésbé lenne veszélyes,
mint az első, melyet a karavan legnagyobb része választott, mig nekünk
az afghanok kedveért az utóbbit kellett megtenni. Utunk Taybad-tól
kezdve sivár, elhagyatott tájékon haladt át, mely a Bakhirz nevet
viseli, s melyet a szunnita hezarék laknak, kik Kale No-ból jöttek ide.
Öt állomás van, mig a kalenderabadi sikságra érkezhetni. Sehrinov-ban
Juszuf khán szertibbel (tábornokkal) találkoztam, a hezarék főnökével,
ki Persiától fizettetik, de ennek elkeseredett ellensége. A határhoz
való kiküldetése jó, mert csak a hezarék mérközhetnek meg a
turkmanokkal, s ezek félnek is tőlük, másrészről nem helyes politika a
veszély mellett, mely Persiát az afghánok részéről fenyegeti, itt
ellenségeket használni fel határőrizetül.
Sehrinov-ból Himmetabad-on és Kellemunar-on át mentünk (az utóbbi szó
koponya-halmot jelent); Kellemunar hegy csúcsán fekszik, s csak egyetlen
egy toronyból áll, mely a megtámadások elleni védelmül épittetett fel. A
nagy hideg miatt sokat szenvedtünk, de a legközelebbi napon Ferimon-ra
érkeztünk, utunkon az első faluba, melyet persák laknak, s itt meleg
istálló elfeledteté velem több napos szenvedéseimet. Végre Heratból való
elindulásunk utáni tizenkettedik napon, Riza imám mecsetje és
siremlékének gazdagon aranyzott s a távolból előragyogó kupolája mutatá,
hogy elértem Mesed-et, a várost, hol szenvedéseim megszünendők voltak, s
mely után oly sokáig epedtem. Ennek első megpillantása nagyon meghatott,
de be kell vallanom, hogy még egy hónappal ezelőtt is azt hivém, hogy e
fontos pillanat hevesebben fog meghatni. A nélkül, hogy vállalkozásom
veszélyeit túloznám, innen számithatom ujra születésemet. Különös, hogy
a veszélyből végképen megszabadulván, csakhamar egykedvű lettem s a mint
a város kapuinak közelében voltunk, elfeledtem a turkmanokat, a
sivatagot, a viharokat, egy szóval mindent.
Megérkezésem után félórával Dolmage ezredeshez mentem, ki itt a herczeg
kormányzónál több fontos hivatalt viselt, s mindenütt tekintélyben állt.
Még hivatalhelyiségeiben volt, szolgái hivták el onnan, egy különös
bokharai hadzsi megérkeztét jelentvén be. Sietve jött haza, sokáig
mereven nézett reám, s csak akkor ismert fel, midőn beszélni kezdtem.
Szivélyes ölelése és könybe borult szeme azt mondták, hogy benne nem
csak europait, hanem egyszersmind barátot is találtam. A derék angol
azonnal felajánlotta nekem házát; az ajánlatot elfogadtam s csak
vendégszeretetének köszönhetem, hogy a fáradalmakból oly hamar kiépültem
s egy hónap mulva, a tél daczára, utazásomat Teheránba folytathattam.
Dolmage ezredes Mesed-ben való időzésem alatt Szultan Murad Mirza
herczeg-kormányzó, a jelenlegi sah nagybátyjának is bemutatott. E
herczeg, az angol érzelmü Abbasz Mirzának egyik fia, a Huszam
esz-szaltanat, azaz a birodalom meztelen kardja melléknevet viseli. Ő
csakugyan az, mert csak folytonos éberségének és erélyének köszönhető,
hogy Khoraszan-t kormányzása alatt a turkmanok kevésbé zavarják s az
utak lassankint élénkülnek. Többször tisztelkedtem nála s mindig különös
kegygyel s előzékenységgel fogadtattam. Órák hosszáig beszéltünk
Közép-Ázsiáról, mely felől meglehetősen van értesitve, el volt
ragadtatva a felett, hogy a bigot és bizalmatlan bokharai emir, ki
minden siíta megbotránkozására Emir ül muminin[67] (az igazhivők
fejedelme) nevet viseli, általam megáldatá magát. A dicsérethez, melyet
Szultan Murad Mirza, Khanikov és Eastvick uraktól jogot nyert, csak
annyit akarunk hozzá tenni, hogy erély, jó itélet, s hazaszeretet
dolgában nem csak Persiában, hanem magában Törökországban is nincs sok
hozzá hasonló. De egy fecske nem csinál nyarat, és képessége Persiában
soha sem fog hozzá méltó müködési kört találni.
Európai ruhák hiányában turbánomat s keleti öltözetemet Mesed-ben
szintugy, mint Teherán-ba való tovább utazásomban meg kellett tartani, a
dervis-incognitónak azonban, mint az olvasó könnyen elgondolhatja,
teljesen búcsut mondtam. Az európai tiszttel való társalgásom herati
utitársaimnak eléggé tudtára adá, hogy ki és mi vagyok, különösen az
afghánok a legtarkább s legfurcsább combinatiókat gondolták ki mivoltom
és küldetésem felől. Minthogy elképzelhetém, hogy a herati fiatal
herczeget erről tudósitani fogják, jobbnak tartottam, ha ezen hirt a
szokásos alakban magam juttatom tudomására. A királyi ifjuhoz intézett
levelemben üdvözlém éles belátása miatt s megirtam neki, hogy nem vagyok
ugyan angol, de nagyon közel ehhez, t. i. európai. Ő igen szeretetre
méltó férfiu, de azt tanácsolnám neki, hogy jövőre az idegent, kit helyi
viszonyok incognitora kényszeritnek, ne akarjon igy nyilvánosan
leálczázni.
A karácsoni ünnepet a derék angol tiszttel töltvén el, dec. 26-ikán
elindultam Teherán felé, karaván s más kiséret nélkül, egyedül mollám
társaságában. Mindketten lovagoltunk és pedig jó lovakon, melyek az
enyimek voltak. Konyhaedényt, ágytakarót s minden lehető kényelmi szert
is magunkkal vittünk, s bár tél közepén 24 állomást kellett bejárnom, a
gyönyör, melyet ez uton éreztem, midőn minden lépéssel a kedves
nyugathoz közeledtem, elfelejthetlen. A Mezinantól Sahrudig való négy
állomást is, hol a persák a turkmanok miatti félelmükben ágyukkal
kisértetik magukat, magánosan tettem meg.
Az utóbbi városban a karavanszerajban egy angolt láttam Birminghamból,
ki gyapjut s gyapotot vásárolni időzött itt. Elképzelhetni a britt
meglepetését, midőn én hadzsi-jelmezben s nagy turbánnal fejemen, ez
idegen országban „How do you do“-val szólitottam meg. Rendkivülileg
megütődve, arczszine átváltozott, s háromszor kezdte a „Well J“-vel a
nélkül, hogy többet rebeghetett volna. A további felvilágositás kisegité
zavarából, vendége lettem s pompás napot töltöttünk el vele, s egy jól
müvelt oroszszal, ki a Kavkaz kereskedelmiház ügynökeként tartózkodott
itt. Sahrudból 11 napra volt szükségem, hogy elérjem a persa fővárost.
Jan. 19-dikén este felé két órányi távolra voltam tőle, s itt,
Sah-Abdul-Azim falunál, az alkonyat folytán elég különösen eltévedtem.
Midőn végre hosszu bolyongás után a város kapujához érkeztem, ez már
zárva volt s az éjt a nehány lépésnyi távol karavanszerajban kellett
töltenem. Másnap reggel, nehogy valaki furcsa öltözetemben megismerjen,
Teherán utczáin át a török követséghez siettem.
Hogy mint éreztem magam, midőn az épületbe léptem, melyet tiz hónappal
ezelőtt mondhatni kalandos tervekkel hagytam el, az olvasó elképzelheti.
A hir, hogy Hajdar efendi, jóltevőm, Teheránt elhagyta, nagyon
megszomoritott, de meg kell vallanom, hogy helyettese, Iszmael efendi,
ki mint követségi ügyvivő volt a persa udvarnál hitelesitve, nem
kevesebb jósággal és szivélyességgel fogadott. E fiatal török diplomata,
ki rendkivüli finom müveltségéről s kitünő jelleméről ismeretes,
szeretetreméltósága által örökös adósává tett. A követségi épületben
nekem azonnal nehány szobát engedett át, a tökéletes kényelem, melyet
Teheránban két hónapon át élveztem, fáradságteljes utazásom minden baját
és szenvedését elfeledteté, s csak hamar oly erősnek éreztem magam, hogy
ujból megtehettem volna hasonló utat. Nem kevesebb szivességben
részesültem az angol követségnél. A királynő kitünő képviselője, mr.
Alison[68] valamint a két titkár, Thompson és Watson urak igen örültek
utazásom szerencsés befejezésének, s csak pártolásuknak köszönhetem,
hogy Angolországba érkeztemkor utazási emlékirataim kiadására nem
reménylt, sőt meg nem érdemlett segélyt találtam.
A királynak is, ki látni kivánt, Iszmael efendi által hivatalosan
bemutattatám. Az ifju Naszr ed-din sah kertjében fogadott. A külügyi
miniszter s az első hadsegéd által bevezettetve, nagyon meglepettem, a
mint Iran minden tartományának uralkodója egyszerü, félig keleti, félig
europai öltözetben[69] lorgnonnal nézte közeledésünket. A szokásos
üdvözletek után megkezdődött a társalgás utazásom felett. A király
minden királyi testvére után tudakozódott a távoli keleten, s midőn
politikai jelentéktelenségük s gyöngeségükre utaltam, kis gasconnadetól
nem tartóztathatá magát, s igy szólt egyik vezirhez: „15,000 emberrel
mindennek véget lehetne vetni!“ Természetesen a mervi catastropha utáni
felkiáltás: „Kavvam! Kavvam! redde mihi meas legiones!“[70] egészen
elfelejtetett. Herat is szóba került társalgás közben. Naszr ed-din sah
azt kérdezé, hogy valljon minő most a város, mit csinálnak lakosai. Azt
feleltem, hogy Herat romhalommá lett s a lakosok a persa Felség
jóléteért imádkoznak. A király csakhamar észrevette, mire czélozom és
hirtelen, a mint beszélni szokott, a mesebeli róka módjára szólt: „Az
ily elpusztult városokat nem szeretem.“ Az audientia végén, mely
félóráig tartott, az uralkodó csodálatát fejezte ki utazásom felett.
Kiváló kegye jeléül az oroszlán- és naprendnek negyedik osztályát
adományozta nekem, miután utazásom rövid történetét kellett számára
megirnom.
Mart. 28-dikán, ép azon napon, melyen mult évben közép-ázsiai utamra
elindultam, elhagytam Teheránt, hogy Täbriszen át Trebizondba menjek.
Täbriszig a legszebb tavaszi időjárás volt, s érzelmeimet a mult év
történeteire való visszaemlékezésnél könnyen elképzelhetni. Akkor minden
lépéssel a vad barbárság s ismeretlen veszélyek felé közeledtem, most a
civilizatióhoz s a drága hazához. Mélyen meghatott a részvét, melyet
utamon az európaiak irántam tanusitottak. Täbriszben kitünő barátaim, a
Hanhart és Comp. svájcziak s mr. Abbot, az angol alconsul, Erzerumban
mr. Majack, Trebiszondban dr. Blau tudós barátom, különösen pedig
Dragovich ur, az előbbi porosz, az utóbbi ausztriai consul,
előzékenységük s testvéri fogadásuk által örökös adósukká tettek. Ez
urak ismerik a fáradalmakat, melyek a keleten tett utazással járnak, s a
részükről való elismerés a legédesb jutalom, melyet az utazó várhat.
A mint a pillanattól kezdve, melyben Kurdisztant elhagytam, az oszmanli
arczvonásaiban nem találhattam volna fel többé semmi keleti jelleget,
úgy most Sztambult a valóságban nem létező keleti élet csak fényesen
festett függönyének tekinthettem. A Bosporus partján csak három órán át
időzhettem, de oly szerencsés voltam, hogy az idő rövidsége daczára b.
Prokesch-Ostennél, a fáradhatlan tudós s diplomatánál tiszteletemet
tehetém, s jóakaró tanácsát ez emlékiratok kidolgozásánál soha sem
tévesztém szem elől. Innen Küsztendsén át Pestre mentem, hol
dervis-társamat, a kungrati mollát, ki Szamarkandból kisért,
hátrahagytam[71], nekem azonban nem jutott a szerencse, hogy hazámban
tovább maradjak, mert az idény befejezte előtt akartam még a Royal
geographical society elé utazási jelentésemet terjeszteni, mi barátaim
szives pártolása által sikerült is. 1864-dik évi jun. 9-dikén Londonba
érkeztem, s hihetlen fáradságba került, mig oly két ellentét fölváltását
megszokhattam, mint Bokhara és London.
Valóban csodálatos, hogy a szokásnak az emberre mily hatása van. Bár
fokozatosan mentem át egyik végletből a másikba, még is minden oly
meglepőnek, ujnak és különösnek tetszett, mintha Európáról azelőtt csak
álmodtam volna s magam is ázsiai lennék. Vándorlásaim felette nagy
benyomást hagytak bennem hátra; s csoda-e, hogy néha gyermekként
megilletődtem, ha a Regent-Streetben, vagy az angol nagyok
drawing-roomjaiban Közép-Ázsia sivatagjaira s a kirgiszek és turkmanok
sátraira gondoltam?
II. RÉSZ.
TURKMANOK.
KHIVA.
BOKHARA.
KHOKAND.
KHINAI TATÁROK.
UTAK.
FÖLDMÜVELÉS ÉS KERESKEDELEM.
POLITIKAI VISZONYOK.
OROSZOK ÉS ANGOLOK.
XVI. FEJEZET.
HATÁROK S TÖRZSFELOSZTÁS. – SEM URALKODÓ, SEM ALATTVALÓK. – AZ ISZLAM. –
AZ EZ ÁLTAL LÉTESITETT VÁLTOZÁSOK CSAK KÜLSŐLEGESEK. – AZ AKSZAKALOK
MAGUKBAN HATALOM NÉLKÜLIEK. – A MOLLÁK BEFOLYÁSA. – A NOMÁD-SÁTRAK
SZERKEZETE. – ALAMANOK S EZEK VEZETÉSE. – PERSA GYÁVASÁG. – TURKMAN
KÖLTŐK. – TROUBADOUROK. – EGYSZERÜ HÁZASSÁGI SZOKÁSOK. – LOVAK –
SIRHALMOK. – GYÁSZ A HALOTTAKÉRT. – A TURKMANOK SZÁRMAZÁSA. – ÁLTALÁNOS
VÁZLATOK A TURKMANOK TÖRTÉNETÉBŐL. – PILLANATNYI POLITIKAI ÉS FÖLDRAJZI
FONTOSSÁGUK.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
_Non se urbibus tenent et ne statis quidem sedibus. Ut invitavere
pabula, ut cedens et sequens hostis exigit, ita res opesque secum
trahens, semper castra habitant; bellatrix, libera, indomita._ – Pomp.
Mela, de Situ Orbis, 1. ii. c. 4.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A TURKMANOK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI VISZONYAIKBAN.
Határok és Felosztás.
A turkmanok vagy türkmenek[72], mint magukat nevezik, nagyobbára azon
sivár tartomány-részeket lakják, melyek az Oxuson innen a kaspi tenger
partjától Belkhig, s a nevezett folyamtól délre Heratig és Asztrabadig
terjednek. A részben müvelhető földön kivül, melyet az Oxus, Murgab,
Tedsend, Görgen és Etrek-nél birnak, hol egy keveset földmüveléssel is
foglalkoznak, a turkmanok országa ama borzasztó sivatagot képezi,
melyben az utas sokszor hetekig bolyonghat a nélkül, hogy egy csepp édes
iható vizet vagy fa árnyékot találjon. A mi télen a nagy hideg és magas
hó, az nyáron a forró meleg s a mély homok, s a viharok az év különböző
részeiben csak abban térnek el egymástól, hogy az egyik fajta a
karavánok számára száraz, a másik nedves sirt készit.
Hogy a turkmanok felosztását pontosabban megjelöljük, saját
kifejezéseiket akarjuk használni. Európai fogalmaink szerint a
főosztályozásokat törzsöknek nevezzük, minthogy az egész nemzet
álláspontjából indulunk ki. A turkmanok azonban, kik, a mennyire a
történet minket tanít, soha sem egyesültek egy testté,
főosztályozásaikat a khalk (arabul: nép,) névvel jelölik, s a
következőket nevezik meg: 1) Csaudor, 2) Erszari, 3) Alieli, 4) Kara, 5)
Szalor, 6) Szarik, 7) Tekke, 8) Göklen, 9) Jomut.[73] A khalkok egyes
taif-, ezek pedig tirek-re oszlanak el. E főtörzsöket mind rövideden
megakarjuk érinteni, figyelmünket azonban különösen a három délire:
Tekke, Göklen és Jomut-ra irányozzuk, minthogy azokat közelről láthattuk
és megismerhettük.
I. Csaudor.
Ezen törzs a Kaspi tenger s Aral-tó közötti terület déli részét lakja,
körülbelől 12,000 sátra van és fő tirejei, melyek a kaspi tengertől
egészen Köhne-Ürgends, Buldumszaz és Kökcseg-ig Khivában terjednek,
következők: Abdal, Igdir, Eszszenlu, Karacsaudor, Bozadsi, Burundsuk és
Seikh.
II. Erszari.
Ezen törzs az Oxusnak balpartját lakja Csihardsujtól Belkh-ig, 20 taife
és még számosabb tire-re oszlik, és sátrainak száma 50 s 60,000 között
váltakoznék. Minthogy legnagyobb részt az Oxusnak partját lakják, s a
bokharai emirnek adót fizetnek, sokszor a Lebab-türkmen, az az parti
turkmanok nevével is neveztetnek.
III. Alieli.
Ezeknek főhelye Andkhuj, csak három kis tire-t alkotnak s nincsenek
többen 2–3000 sátor-aljnál.
IV. Kara.
Kis, de igen vad turkman törzs, mely nagyobbára nehány kút közelében, a
nagy homok sivatagon, Andkhuj és Merv között portyázik, és semmit sem
kimélő rablásai miatt a környék összes népei küzdenek ellene.
V. Szalor.
_Taife._ _Tire._
1. Jalavads Jasz, Tiszi, Szakar, Ordukhodsa.
2. Karaman Alam, Gördsikli, Bejbölegi.
3. Anabölegi Jadsi, Bokhara, Bakastöre, Timur.
A legrégibb történetileg ismeretes turkman törzs, mely már az arab
hódítás idejében vitézsége által hires volt, száma az előtt valószinüleg
nagyobb vala; a folytonos háboruk azonban ezt nagyon megapaszták, csak
8000 sátra van s bár még tiz évvel ezelőtt Mervet, e fontos pontot
birta, ma a tekke-k által háttérbe szorittatva, Marcsah-on és vidékén
él. A következő tire-k s taife-kből áll:
VI. Szarik.
_Taife._ _Tire._
1. Khoraszanli Bedeng, Khodsali, Kizil, Huszejnali.
2. Birads Kanlibas, Kulcsa, Szudsan.
3. Szokhti Tapir, Mumatag, Kurd, Kadir.
4. Alasa Kodsak, Bogadsa, Huszejnkara, Szaad, Ökensziz.
5. Herzegi Jerki, Dsanibeg, Kurama, Jatan, Japagi.
E törzs vitézségre nézve nem áll kisebb tekintélyben mint a
Szalor-törzs, előbbi számából azonban szintén vesztett. Ma a
szarik-ok[74] Pendsdeh környékén laknak a Murgab partján, s a szomszédos
dsemsidi-ken kivül minden turkmannal ellenséges lábon állanak. A
következő tirék s taifékre oszlanak:
Sátraik számát nekem 10,000-re mondták.
VII. Tekke.
_Taife._ _Tire._
1. Ötemis Kellecso, Szultansziz, Szicsmaz, Kara Ahmed.
2. Bakhsi Perreng, Topaz, Körszagri, Aladsagöz, Tasajak Aksefi Goh,
Mavi, Szakir, Kazilar.
3. Toktamis Bokburun Amansah, Gökcse Beg, Kara, Khar, Kongor,
Juszuf, Jazi, Arik Karadsa.
Jelenleg a turkmanok legnagyobb s leghatalmasabb törzse, mely két
főtáborra, az akhalira (Tedsendtől keletre), s a mervire oszlik, s a
legmegbizhatóbb állitás szerint körülbelől 60,000 sátrat számit.
Minthogy kevésbé müvelhető földjük van mint a többi turkmannak, ugy
mondva, már a természettől rablásra vannak kényszeritve, s valóságos
isten ostorai Persia éjszakkeleti részeinek, Heratnak s környékének.
Alosztályaikból, melyek valószinüleg számosabbak, csak a következőket
jegyezhettem fel:
VIII. Göklen.
_Taife._ _Tire._
1. Csakir Gökdis, Alamet, Toramen, Khorta, Karavul, Kösze, Kulkara,
Bajnal.
2. Begdili Pank, Aman-khodsa, Boran, Karismaz.
3. Kaji Dsankurbanli, Erkekli, Kizil Akindsik, Tikendsi Bokkhodsa,
Kodana, Temek, Kaniasz, Dari.
4. Karabalkan Csotur, Kapan, Szigirsziki, Pasej, Adsibég.
5. Kirik Gijinlik Szufian, Dehene Karakuzu, Cseke, Gökesze, Kabaszakal,
Öngüt, Köngör.
6. Bajindir Kalajdsi, Körük, Japagi, Jadsi, Keszir, Jaszagalik, Töreng.
7. Gerkesz Mollalar, Kösze, Atanijaz, Mehrem, Börre.
8. Jangak Körszüt, Madsiman, Kötü, Dizegri, Szaridse, Ekiz.
9. Szengrik Karasur, Aksur, Kucsi, Khar, Sejkhbegi.
10. Aj Dervis Ocsu, Kodszamaz, Dehli, Csikszari, Arab, Adsem, Kandsik.
A helyzet s viszonyok után itélve, melyekben e törzset találtam, azt a
legbékésebbnek s legczivilizáltabbnak nevezhetem. A göklen-ek nagyon
szivesen foglalkoznak a földmüveléssel s nagy részük a persa királynak
is hódol. A régi Gurgan (ma a Sehri Dsordsan romjai) szép s történetileg
hires földét lakják. A következő klánok s hordákra oszlanak:
E tiz hordának, mint beszélték, 10000 sátor-alja lenne, mi talán nem
túlzás.
IX. Jomut.
Ezen törzs, mely a kaspi tenger keleti partját s nehány szigetét lakja,
általában Görgen-Jomudu-nak, az az: görgeni Jomut-nak neveztetik. Ezen
kivül még Khiva-Jomudu, azaz khivai Jomut-ok vannak, s ezek a sivatag
másik végét az Oxus mellett választák tartózkodási helyüknek.
A sivatagban a legnevezetesb helyek, hol az elsőbbek tanyázni szoktak, a
persa határtól fölfelé számitva, a következők:
1. _Khodsa Nefesz_ a Görgen alsó torkolatánál 40–60 sátorral, melyek
nagyon szaporitják ama vakmerő kalózok számát, kik a persa partokon
veszélyeztetik a közbátorságot.
2. _Gömüstepe_, téli szállás, nyáron lakhatlan az itt uralgó láz miatt.
A Görgen felső torkolatának hosszában terül el, mely folyam itt
meglehetősen mély és halainak bámulatos nagy mennyisége által e
nomádoknak nagy hasznot hajt.
3. _Haszankuli_, a hasonnevü tengeröböl partján. E helyen nyáron sokan
laknak, s itt meglehetősen jó dinnyék teremnek.
4. _Etrek_, Haszankuli-tól keletre, a hasonnevü folyam partján, mely
innen hat mértföldnyire a tengerbe ömlik.
5. _Csekislar_, szintén jajlak (nyári tartózkodási hely), közel a
tengerparton emelkedő Aktepe halom mellett.
6. _Cseleken_,[75] a szárazföldtől csak nehány mértföldnyire távol levő
sziget, melynek lakosai békés iparűzők.
_Taife._ _Tire._
1. Atabaj Szehene, Düngircsi, Tana Kiszarka, Kesze, Temek.
2. Dsafer baj, mely megint, a
_a._ Jarali és Iri Tomacs, Kizil Szakalli, Arigköszeli,
Csokkan borkan, Onuk Tomacs.
_b._ Nurali-ra oszlik fel. Kelte, Karindsik, Gazili Kör, Haszankululu
kör Pankötek.
3. Seref Dsuni, kiknek egy része Görgen-ben másik része pedig Khivában
lakik.
_a._ Görghen Karabölke, Tevedsi, Telgay, Dsafer.
_b._ Khiva Öküz, Szalak, Usak, Kodsuk, Mesrik, Imreli.
4. Ogurdsali Szemedin, Giraj Terekme, Nedin.
A Jomut-ok következő klanokat és hordákat képeznek:
_Törzsek._ _Sátorszám._
1. Csaudor 12,000 sátorral.
2. Erszari 50,000 „
3. Alieli Adeli 3,000 „
4. Kara 1,500 „
5. Szalor 8,000 „
6. Szarik 10,000 „
7. Tekke 60,000 „
8. Göklen 12,000 „
9. Jomut 40,000 „
Összesen: 196,500 sátor.
Az utóbbiak a jomut-okat nem ismerik el törzsrokonaiknak, mert az
ogurdsali-k jóformán soha sem szoktak rablással foglalkozni. Minthogy
békés kereskedelmi vállalataikban sokat közlekednek Persiával, a sah
alattvalói lettek s évenkint 1000 db. arany adót fizetnek. Belközi
igazgatásukba azonban a persáknak nem szabad befolyniok. Maguk a jomutok
az ő számukat 40–50,000 sátorra szokták mondani, de e szám ép oly
kevéssé hiteles, mint a többi, mert e nomádok nemzeti büszkeségnek
tartják számukat nagyitani. Az egyes számokat azonban mégis össze
akarjuk adni:
Általában egy-egy sátorra öt lélek számittatik. A főösszeggel
sokszorozva, ebből 982,500 lélek-szám kerül ki. Ez összeget minimumnak
kell tekinteni, miután a turkman állitásokat majdnem egy harmaddal
leszállítám.
Politikai viszonyok a turkmanoknál.