Tábornok _Olympiához_. Nos? Mit szólsz ehhez?
Olympia. A császár Európa első gentlemanje.
Tábornok. Ez egy frázis a lapokból. Melegebben kellene tudomást venned
ilyen meleg szavakról. Ő felségének remegett a hangja, mikor azt mondta:
«Köszönöm, Ettingen, nagyon köszönöm». _Szeméhez nyúl._ Öreg katona
vagyok. Nekem mindenem, felséges császárom kegye.
Ettingenné. Amelyet bírsz is.
Tábornok. A legteljesebb mértékben. Dacára ellenségeinknek. Most az
elbeszélésben itt egy pillanatra megállok, mert ünnepélyesen meg akarom
köszönni az én drága lányomnak… _Feláll, a többiek is…_ hogy alkalmat
adott nekem arra, hogy felséges császáromnak bizalmi szolgálatot
tehessek. Te jóságos gyermek! Ime, te még segítesz is atyádon, te még
erősíted is atyád pozícióját! Ez jólesik annak, akit oly sokan
szeretnének elmarni a császár oldala mellől. Fogadd izgatott
köszönetemet. _Szeméhez nyúl, könnyet töröl le._ De gyerünk tovább. _A
nők leülnek._
Ettingenné. Kihül a teád, igyál egy kortyot.
Tábornok _erélyesen_. Ha beszélek, nem iszom! _Csend_. Igyam? _A két nő
igent bólint._ Iszom! _Iszik, leül._ Szóval ez tegnap reggel történt.
Tegnap délután aztán ezzel kapcsolatosan újabb kijelentést tett ő
felsége, öt óra körül, a Praterben, a kocsiban.
Lina. Mit mondott a kocsiban?
Tábornok. A felség mindig kegyes hozzám és mindig elégedetten szokott
nyilatkozni családomról. Máskor is dícsér benneteket. De tegnap délután…
Lina… a kocsiban.
Tábornok… a kocsiban egyszerre megszólalt és… és… Most nem értem, miért
hangsúlyozod azt, hogy a «kocsiban?»
Lina. Én hangsúlyozom?
Tábornok. Igenis, a kocsiban. Mellette ültem a kocsiban.
Lina. Igen! Tudom!
Tábornok. Hát akkor mit akarsz?
Lina. Én?
Tábornok _rosszalólag csóválja fejét, aztán folytatja_. Egyszerre
megszólalt és ezt mondta: «Az ön asszonyai nemcsak mintaképei a
viselkedésnek, hanem a legokosabb asszonyok is Ausztriában.» Ezt mondta.
_Linához_. A kocsiban.
Lina _helybenhagyólag_. Kérlek.
Tábornok. Ezt mondta, aztán komor arca gyengédebb kifejezést öltött.
Ettingenné _boldogan_. Gyengédebb kifejezést!
Tábornok. Azt hiszem, nem tévedtem. Gyengédebbet.
Ettingenné _kéjjel_. Ó!
Tábornok. És ezt mondta. _Előveszi noteszkönyvét, mind közelebb
hajolnak, Albert is feláll és odalép._ De szóról-szóra! _Szemüveget tesz
fel, olvas._ «Ettingen, ön nekem hű tanácsadóm. Sohase bántam meg, ha
önre hallgattam. De tudom, hogy önnek is van tanácsadója: az ön szép és
okos lánya. Ettingen, ha az ön lánya valakit méltónak tart arra, hogy az
én imádott gyermekem tanítója legyen, akkor én azt az embert elfogadom.
Már egy fél éve keresek lovaglómestert, akire rábízhassam és nem
találok. Pedig azalatt háromszor találtam miniszterelnököt Magyarország
számára és négyszer Ausztria számára. De most meg vagyok győződve, hogy
végre megvan az ideális ember. Felírtam a nevét. Mondja meg a lányának,
hogy hálás leszek neki ezért.» _Meghatottan néz körül. Nagy csend.
Visszateszi a noteszkönyvet._ «Hálás leszek neki ezért!» _Egy könnyet
töröl le._
_A nők csészéikbe néznek._
Tábornok. Bocsássátok meg könnyeimet. Öreg katona vagyok.
_Kovács megjelenik a terraszon és megáll._
Tábornok _észreveszi, hogy a hölgyek most mind a terraszra néznek.
Megfordul. Odanéz._
_Pillanatnyi szünet._
Kovács. Főméltóságú uram, Kovács András százados a császári és királyi
huszonhatodik huszárezredtől alázatosan jelentkezik.
Ettingenné _lassan felemelkedik a székéről, kezével a szívén_.
Olympia _rögtön utána szintén feláll lassan_.
_Pillanatnyi csend._
Tábornok _még mindig Kovács felé fordulva, mosolyogva, közvetlen
hangon_. Ne ilyen ünnepélyesen, kapitány úr. Gyere be szépen és mondd:
jóreggelt. _Kezet nyujt neki._
Kovács _belép, kezet fog a tábornokkal, mélyen meghajolva_.
Tábornok. Tegnap nem is tudtam, hogy ismered a hölgyeimet.
Lina. Oh ismerjük! Sőt! Nagyon jól ismerjük!
Kovács _kezet csókol Ettingennének_. Az a szerencse ért, hogy… _kezet
csókol Olympiának…_ már itt tartózkodásom első napján… _kezet csókol
Linának és megy Albert felé…_ Dupuy gróf ő excellenciája bemutatott ő
főméltóságaiknak. Jóreggelt. _Meghajol Albert előtt._
Albert _kezet fog vele_. Jóreggelt.
Tábornok. Látod, ezt nekem akkor nem írták meg.
Kovács. Nem vagyok olyan fontos személy, főméltóságú uram.
Tábornok. Egyáltalán, olyan rövid leveleket írtak, hogy csuda. Ilyen
nagy betűkkel írnak. Két mondat négy oldal. Ülj le kérlek.
Kovács. Köszönöm. _Határozott léptekkel megy a baloldalt álló karosszék
felé és leül._
Tábornok _mosolyogva nézi Kovácsot_. Számodra szenzácionális jó hírt
hoztam.
Kovács. Ah!
Tábornok. Olympia azt írta, nem tudsz róla. Ő meglepetésnek szánta. Nem
rontom el az örömét. Majd ő közli veled. Helyesen cselekszem, lányom?
Olympia. Mint mindig, papa.
Tábornok _Kovácshoz_. Mióta vagy itt?
Kovács. Két hete.