Olympia. Anyám!
Ettingenné. És reggel érkezik apád. Pont hétkor. És a főszerkesztők,
akik itt vannak és jegyeznek. Ezt meg kell beszélni. Fenn a lakásunkon.
Nem, azt nem lehet. Ön jöjjön ide vissza. Feltűnés nélkül. Mondja kinn,
hogy valami protekciót akar tőlünk. Valami kegyes közbenjárást a
kabinetirodánál.
Krehl. Parancsára, főméltóságú asszony. Hány perc mulva parancsolja,
hogy visszatérjek?
Ettingenné. Öt perc… Négy perc… Pár perc, amíg levegőt kapok.
Krehl _szalutál és jobbra elmegy_.
Ettingenné. Egy kis levegőt… Gyere… két percre a parkba… Istenem…
_Indul, de hirtelen megáll, nagyot sikolt és megtántorodik._
Olympia. Anyám! Mi az?
Ettingenné. A leveled! Most jut csak eszembe! Apád talán épp ebben a
percben áll a császár előtt… és lelkesen ajánlja neki, hogy a
legkedvesebb leányát bízza egy… börtönviselt rablóra! Levegőt kérek!
Kérlek… levegőt akarok! Gyere! _Indul_.
Olympia. Erőt mutatni, anyám. Még találkozhatunk emberekkel. Itt, erre,
az olvasószobán keresztül… _Támogatja_.
Ettingenné. Úgyvan. Még pedig mosolyogva. Mosolyogj.
Olympia. Jó, anyám, én már mosolygok. De mosolyogj te is.
Ettingenné. Mindjárt, fiam. Várj egy kicsit. _Erőlteti a mosolygást._
Így. Mosolygok?
Olympia. Meglehetősen, anyám.
Ettingenné. Akkor gyerünk gyorsan, fiam, amíg bírom.
_Keserves vigyorgással gyorsan kisiet balra, Olympia közvetlenül utána._