Ezek után pedig megpihent Heraklesz Eurisztheüsz király előtt és
beszolgáltatta a naemeai oroszlán fejét, mellyel Augiusz istállóját
kisöpörte.
– Itt van a fej, ó király – mondta Eurisztheüsz. – Feloldasz-e mostan
végre?
De Eurisztheüsz összeráncolta szemöldökét és gondolkodva szólt.
– Még egy hőstett vár rád, ó Heraklesz.
– Mi legyen az? – kérdezte Heraklesz és meglobogtatta buzogányát.
Eurisztheüsz kivette zsebéből a »Rafina« című szépirodalmi lap legutóbb
megjelent számát és felhajtotta azon az oldalon, ahol Pök Lajos »Tiszta
nyál egy régi lemezen« című költeménye volt kinyomtatva, kék betükkel,
keresztbe és visszafelé.
– Látod ezt a verset? – mondta Eurisztheüsz.
– Látom – mondta Heraklesz; és tényleg látta.
– Na – mondta Eurisztheüsz. – Menj el Pök Lajoshoz és bizonyítsd be
neki, hogy ennek itten nincs értelme. Tizenöt éve nem meri ezt neki
senki megmondani.
Heraklesz felcsatolta buzogányát. Két kőből dörzsölt magának nehéz
baltákat, egy hosszú kötelet csavart dereka köré, három könyvet dugott
tarsolyába, négy vad kritikust szájkosárral szíjra füzött, véres hússal
etette őket két napig, azután vízben áztatta a »Nyugat« négy évfolyamát
s megindult.
A szörnyeteg lakhelyét a körút felől kísérelték megközelíteni.
Körülárkolta a kávébarlangot, melyet a bentlakó fenevadak után, akik
»Nyu-nyu« hangot adnak, »Nyujork«-nak neveztek ezidőben. A barlangot
körülvevő csalit egyik zugában találkozott Heraklesz a Vasorrú
Boszorkánnyal.
– Jó estét, öreganyám – szólította meg Heraklesz.
– Szerencséd, hogy magyar írónőnek szólítottál, – felelt az – most
megmondom neked, hogy erre a szóra: »merkantil-rendszer«, milyen rímet
lehet csinálni.
De Heraklesz nem ült fel a ravasz cselnek és egyetlen csapással levágta
a boszorkány verslábait.
A szörnyeteget fent a hegyen találta, egy pohár mérget kevert, habbal.
Heraklesz nem rohant rá azonnal. Hátrament, öt római pénzt adott
Ágnesnek. A vad kritikusokat kétoldalt, a lejárat mellett helyezte el és
megkötötte szíjjal, majd egy-egy nyers, még véres verskötetet dobott
elébük, hogy azokat felfalják, míg majd szükség lesz rájuk.
Azután hátulról, óvatosan közeledett a szörnyeteg felé. Hirtelen csapott
le rá: a szörnyetegnek megfordulni sem volt ideje. Heraklesz szeme elé
csapta a verset, s mielőtt még a szörnyeteg egy mozdulatot tehetett
volna, megszólalt:
– Ennek nincs értelme! – mondta Heraklesz elszántan és minden izma
megfeszült.
A szörnyeteg borzasztót horkantott. Szemei vérbeborultak. Ujjait
szétmeresztette és szembefordult támadójával.
– Ennek nincs értelme! – mondta Heraklesz újból s megragadta a
szörnyeteg veséjét.
Rettentő harc kezdődött. A fenevad csapkodott maga körül, tollát
Heraklesz torkába fúrta és egy nyilatkozatot tett közzé a »Világ«
irodalompolitikai rovatában, Hatvany Lajost idézve, aki azonban nem
jelent meg. Majd szédítő gyorsasággal forogni kezdett és harmincöt
verset döfött tavaly megjelent kötetéből.
– Nincs értelme! – mondta Heraklesz.
A szörnyeteg más tizenkét verset harapott Heraklesz hasába. Mellébe is
fúrt egy verset és két lapockája közé.
– Nincs értelme! – lihegte Heraklesz és nem engedte el a vesét. – Nincs
értelme! Hol van az értelme? Kérdem, hol van az értelme?
A fenevad újabb verseket karmolt Heraklesz hóna alá. Heraklesz érezte,
hogy már nem bírja sokáig. Elmetszette a szíjakat, mire a vad kritikusok
csaholva rohantak neki a fenevadnak, de megszagolva a verseket, kurrogva
sompolyogtak vissza.
– Nincs értelme! – ordított Heraklesz; – kifordította a verset és a
szörnyeteg fejére dobta. Amaz habzsolva nyelte be a verset, összerágta
és kihányta. Nem lehetett bírni vele.
Ekkor Heraklesznek egy ötlete támadt.
Egyetlen buzogánycsapással odaírta a vers alá egy másik költő nevét és a
szörnyeteg fejéhez vágta. A szörnyeteg odanézett.
– Nincs értelme! – ordított ő is.
Heraklesz felnyalábolta és elvitte Euriszthemoszhoz.