–
Munkatársunknak néhány szenzációsan érdekes intervjut sikerült
összeszedni legelőkelőbb és leghozzáférhetetlenebb sportköreinkben.
Buzgó és kitartó utánjárással öt népszerű és kiváló atlétánk nevét
választotta ki, kiknek működésével sportlapjaink – nem eléggé
kárhoztatható hanyagsággal – mostanában alig foglalkoznak. Munkatársunk
célja ez intervjuk közzétételével az volt, hogy az állam és a közönség
érdeklődését ismét ráterelje sportügyünknek erre az égető fontosságú
kérdésére: ez adott neki erőt, hogy szóra bírja az öt atlétát, akik
eddig egyetlen tudósítónak sem nyilatkoztak meg.
_Mit mond N. Jákob?_
A világhírű birkozóbajnokot sátrában találta munkatársunk. Barátságos
jóindulattal állt rendelkezésére.
– Az Angyallal való mérkőzésemről mondjak valamit? Engem főleg a tartama
lepett meg: egy egész nap és egy egész éccaka folyt a birkózás.
– Nelsonnal nem próbálkozott?
– Nem, nem lehetett a szárnyak miatt. Tiltakoztam is ez ellen, de nem
akarták diszkvalifikálni.
– Ki vezette a mérkőzést?
– Az Úr, igen, az Úr, egy arábiai sportmecenás, a _T. E. T. K._ (Teremtő
Természeti Erők Testgyakorló Kör) tagja. Valamikor tenniszbajnok is
volt, a Föld- és Nap-pályát ő alapította, jó futballista, a Föld-lapdába
úgy belerúgott, hogy még ma is megy. De az Angyallal összetartott.
– Bead ön kérvényt a sportegyesületbe a diszkvalifikálás miatt?
– Ugyan, kérem, öreg vagyok én már ahhoz. Hanem annak a Weisz Richárdnak
szeretném egyszer megszorongatni a szárnyait.
– Nincsenek annak szárnyai, kedves mester.
Az ősz bajnok rosszalólag rázta a fejét.
– Ejnye, ejnye. Ezek a modern amatőrök. Szárny nélkül állnak ki az
emberrel? Hm, hm.
És még sokáig merengve bólingatott maga elé.
_B. Sámson._
A hatalmas, izmos atlétát oszlopai közt találtam. Három már össze volt
rázva, most éppen a negyediket rázta.
– Hát hogy megy a tréning, mester?
Markába köpött.
– A kirelejzumát, még bírom valahogy. Hej, másképp ment azért
Macedóniába’! De készülnöm kell erre a lakomára, ott fogok fellépni a
»filiszter-klub«-ban. Oszloprázásban első helyezett vagyok. A
gerelyvetés is megy még valahogy. No, majd csak bevesznek a Szövetségbe,
multkor kibuktam. Hehehe!
És vidáman a szemembe nevetett. Az ajtóban egy bájos, fürtös fejecske
jelent meg.
– A feleségem, M. Delila – mutatta be és vidáman megpaskolta a menyecske
kezét.
– No, Sámsi, gyere be fésülködni – csicsergett az asszonyka. – Már
várnak a filiszteus-zsúron. Majd egy kicsit megnyírlak, hátul.
És integetve mentek be a másik szobába.
_M. Mohamed._
A kiváló távgyaloglóval csak néhány szót válthattam. Már közel volt
Medinához és biztosan reméli, hogy néhány nap alatt odaér. Kérdezte, mi
hír Mekkából. Mondtam, az már messze van. Tovább gyalogolt. Igen jó
formában van, korán reggel váltam el tőle.
_H. Zrinyi és Dugovics Titusz._
Az utolérhetetlen magasugró mogorva, szófukar ember. Barátjával, H.
Zrinyivel együtt treníroztak, úgy találtam őket.
– Azt a rikordot könnyű volt megcsinálni akkor – feleli kérdéseimre
mogorván. – Én magam nem akartam ugrani, hátulról lökött valaki. Ott
állt a Török, belekapaszkodtam ijedtembe, erre mindketten leestünk,
fejest. Erre most beválasztanak a _N. H._ (Nemzeti Hősök) klubba és
kérdés nélkül beneveznek a versenyen magasugrásra. Ilyen marhák. Mit
fogok én ott csinálni? Nem tudok én ugrani, csak ha löknek.
Kértem, mutasson be sport-barátjának.
– H. Zrinyi, a junior-kirohanó – mutatta be. – Na mutass valamit,
Miklós, a bácsinak.
A kis Zrinyi egy pompás kirohanást mutatott be. Ezt a sportágat jelenleg
csak ő kultiválja nálunk, igen kitűnő futó, de csak valahonnan tud
kirohanni; befelé futni, vagy nyilt helyről startolni képtelen. Sokat
várunk tőle.