A férj _(olvas)_: »Mert nekem csak egy szót kell szólnod, Magda, csak
azt kell mondanod: hallgass! – és én hallgatok… mert nekem csak
hallgatni és figyelni jó, hallgatni és figyelni – ó, mert én csak
hallgatni és figyelni szeretek.«
Az iró _(hirtelen elhatározással)_: Itt nem maradhatok. _(Kabátot
ránt.)_
A férj _(olvas)_: »És én, Magda, én egy lélek vagyok, akit senki nem
akar megérteni, mert mindenki csak az én zordon külsőm után itéli meg
legnemesebb hajlamaim tiszta szépségeit!«
Az iró _(beleordít a fülébe)_: Hé! Szerkesztő úr! Legalább kísérje haza
őnagyságát! Én szállodába megyek! _(Elrohan.)_
Az asszony _(kiabál)_: Amadé! Amadé! Itt hagysz? Várj, nyomorult!
_(Utána fut.)_
A férj _(olvas)_: »Mert, Magda, úgymond, a lélek szépsége és fölénye az
egyetlen e földön, mely tiszta ragyogásban tartja megnemesült képzeletem
megértő tisztaságának…«
(Függöny.)