Az asszony _(szemrehányóan)_: Egy órája várlak.
Az iró _(leveti a kabátját)_: Be kellett fejezni azt a cikket. A
vasárnapi számba jönni kell neki, – micsináljak? _(Legyint.)_
Az asszony _(szerelmesen)_: Drágám! Szép cikk?
Az iró _(könnyedén)_: Na! Amit mondtam, hisz tudod. »A lelki élet
fölénye«, az lett a címe. Hisz tudod, amit mondtam. Azt írtam meg, hogy
nekem csak a lelki fölény imponál. Hisz tudod. A lelki fölény.
Az asszony _(szerelmesen)_: A lelki fölény.
Az iró _(könnyedén megcsókolja)_: Igen, drágám. _(Megcsipi az állát.)_
Na? Hogy van a kis kicsike? A drága kis drágaság?
Az asszony _(csacsog)_: Nagyon siettem. Az uram még nem jött haza.
Az iró _(idegesen)_: Igen.
Az asszony _(m. f.)_: A tegnapi verekedés után megint inni ment…
borzasztó ember…