(Az »Uránia« tud. szinház bemutatója a 8342. év 117-ik napján.)
Legrégibb kor.
Már Ádám-Éva korában volt közlekedés. Tudvalevő például, hogy nevezett
őslények a paradicsomból magántulajdon elleni kihágás következtében
illetőségi helyükre toloncoltattak, ami pedig csak úgy lehetett, hogy
megfelelő tolonckocsi rendelkezésre állott.
A közlekedés első nyomai.
Első közlekedési eszköze az emberiségnek egy egészen sajátságos, nem
éppen érdektelen gépezet volt, melyet a törzs két oldalára alkalmaztak.
Méteres csontrudakból állt a gépezet, számszerint kettőből, mely ütődés
ellen meleg hússzeletekbe volt becsavarva. Ezek közül a rudak közül az
egyiket nekiszorították a talajnak, a másikat fölemelték és kissé
távolabb megint letették. Erre az egész eljárás újra kezdődött.
Állítólag így előre lehetett jutni. Ezt a gépet »láb«-nak nevezték, a
régi, hasonnevű mértékegységről, több okból, főként azért, mert ez nem
volt akkora, mint egy láb.
Bibliai idők.
Az úristen, hogy az embereket erről a rossz módszerről leszoktassa,
özönvizet csurgatott a földre, amibe nem lehetett lábalni, mert a víz
bement a cipőn. Ekkor Noé feltalálta a nevéről elnevezett bárkát, mely
korlátlanul közlekedett oda és vissza. A csekély konkurrenciára való
tekintettel meglehetősen jó üzletet csinált: embereket, állatokat és
művészeket szállított; a díj kissé magas volt, de voltak szamarak, akik
megfizették. A negyvenedik napon beleütköztek az Ararátba, ara rátértek
és kinn voltak a vízből.
Jákob idejében mindenki lajtorján közlekedett; az öreg Ábrahám már a
sárkányrendszerű feleséget is ösmerte. Ezentúl a közlekedés elég simán
folyt a zsidóknál – komoly zavarok egyetlen eset alkalmából léptek csak
fel – akkor volt ez, mikor Potifár kergette a zsidókat, akik a
Vörös-tenger előtt majdnem megrekedtek. Mózes azonban okosabb volt és
elrendelte a zsidóknak, hogy csak tegyenek úgy, mintha beleszaladnának:
mire a Vörös-tenger inkább gyorsan kettévált, attól való ijedtében, hogy
neki kelljen megfürdetni először Mózes népét. A zsidók így szárazan
jutottak át Budapestre.
Középkor.
A középkor elején barbár hordák törtek át Ázsiából, rettenetes,
négykerekű járműveken beszáguldozva egész Európát. E járművek még ma is
láthatók Budapest utcáin, hol az egyszerű nép konflisnak nevezi őket.
A középkor egyik legszokottabb közlekedési eszköze a ló volt; bár kissé
kényelmetlenül alkalmazták: az utast hajánál fogva hozzákötötték a
farkához és hagyták lógni utána, míg a ló szaladt. Ilyen járművön
azonban csak protestánsoknak szabadott utazni, mikor a másvilágra
közlekedtek, spanyol menetjeggyel. Ugyancsak a spanyolok alkalmazták
először a kereket; ebbe meg fejjel belegyömöszölték az utast, aki
némileg megtörve érkezett rendeltetési helyére.
Újkor.
Végre új hajnal pirkadata derengett fel a közlekedés egére: Schwarz
Berthold feltalálta a puskaport, melynek segítségével igazán gyerekjáték
volt a levegőbe röpülni. Még csak azt kellett elérni, most, hogy egy
darabban is fentmaradhasson az ember és a repülés problémája meg volt
oldva.
Vasutak.
A XXX. században végre általános szükségét érezte már mindenki, hogy a
vasutat feltalálják: a síneket, állomásokat, jelzőlámpákat előre
lerakták mindenütt, kalauzokat és fűtőket fogadtak és jegyeket nyomattak
ki. Végre már a szabadjegyesek is megvoltak, nem várhatott tovább
Stevenson és gyorsan feltalálta a vasutat. Sajnos, eleinte kissé nehezen
ment a dolog, nem lévén elég vonal, sok ellenkező irányú vonatnak egy
sínen kellett közlekedni. Ha a lokomotívok találkoztak, szabályszerüen
össze kellett csapniok, mire az erősebbik kinyomta a másikat a sínből.
Ez az eljárás, melyet műszaki néven »vasúti szerencsétlenség«-nek
neveztek, olcsóságánál fogva sokáig dívott. Nehány új kocsi és motor
kellett csak mindig: orvosi segítségre, hálistennek, nem volt szükség:
az utasok rendesen mind meghaltak.
Villamos.
Egyik érdekes járműve ennek a kornak az ú. n. villamos, mely négy
kerékből, egy kalauzból, egy csengőből és egy »Megtelt« felirású
táblából állt. Belsejében tilos volt állva köpködni. A »Megtelt« tábla
leeresztése után lepecsételték a feljárást, hogy az utasok ne dagadjanak
ki: a végállomáson azután fejszével szétdarabolták a kocsit és egy
darabban kiszedték a tömeget, melyet a következő villamosra raktak. A
végállomás a Rókus udvarán volt, ahol az útközben elejtett gyaloglók
hulláit szortirozták és ellenőrizték.
Bérkocsi.
Ide tartozik még a bérkocsi vagy konflis, melyet két ló, vagy negyven
egyetemi hallgató húzott: a lovakat ugyanis, tekintve, hogy a kocsiban
többnyire szinésznők vagy nagygyörgyök ültek, rendesen kifogták az
egyetemi hallgatók. A konflisokat később, a kocsisoknak túlságosan az
erotikus művészetek felé hajló beszédmodora miatt, konfliskálták.
Kormányozható léghajó.
Végre megszületett a várvavárt Zeppelin is, 70 éves korában: és
kormányozható léghajóján elrepült volna Berlinbe, de ellenkező szél
támadván, megváltoztatta szándékát. Működése igen káros volt Németország
körtetermelésére, mert az összes körtefákat kivágatta. Igen szép sikerei
voltak, még ma is élne, de később már mindenbe beleütközött, és le
kellett vágni.
Napjaink.
Mindezek a közlekedési eszközök lejárták magukat. Napjainkban tisztán
csak a levegőben élnek az emberek. A földet csak temetkezésre
használják. Különcök persze mindig voltak, nálunk például sokat
beszélnek egy Kutassy nevű mérnökről, akit állítólag nem lehet rávenni,
hogy elhagyja őseinek dús talaját. Inkább aszongya: nem közlekedik.