A rendőrségi épület előszobájában izgatott szaladgálás töltötte be a
legkisebb zúgokat is. Sörlukkal egy csapóajtón keresztül érkeztünk és
azonnal a rendőrfőnök szobájába léptünk.
– Nem adhatunk semmi felvilágosítást – mondotta hűvösen a rendőrfőnök.
Sörluk egy röpke pillantást vetett rám, melyből azt olvastam ki, hogy a
rendőrfőnök régi ellensége neki, mert 1903-ban egy nyomozás alkalmából,
melyben a rendőrfőnöknek nagy, de eredménytelen szerepe volt, ő, Sörluk
két perc alatt oly megoldást teremtett, hogy a rablógyilkos a kérdéses
bűntényen kívül még 2½ vérfertőzést, fojtogatást, házasságszédelgést és
egy terc kasszát vallott be.
– De mégis, – firtatta tovább Sörluk a rendőrfőnököt – hogyan kezdtek
hozzá a nyomozáshoz?
– Nos, – mondotta most már mérgesen a rendőrfőnök – hiába gúnyolódik,
mert ezúttal igazán széles és biztos rendszerű a nyomozásunk. Először is
két detektivet küldöttünk a tett színhelyére, hogy abban az esetben, ha
a gyilkos, esetleg a kiváncsiságtól hajtva, visszatérne a holttestekhez
– azonnal letartóztassék. Azután apróhirdetéseket tettünk közzé, melyben
felszólítjuk a gyilkost, hogy este 6 órakor piros szegfüvel jelenjék meg
az Erzsébet-tér sarkán és cselből azt írtuk, hogy egy barna, milliomos
hölgy várja ott, aki szereti őt. Azután telefonáltunk a katonai
sorozóbizottsághoz, hogy a beérkező ujoncokat vegyék külön vizsgálat
alá, mert bizonyos, hogy a gyilkost most már két napja furdalja a
lelkiismeret, amit a katonai orvos könnyen felismer a fúrás mélységéről,
s így, ha a gyilkos az ujoncok közt van, azonnal letartóztatható. Végre
az összes lapokban közzétettük, hogy a nyomozást ÉN vezetem, mire a
gyilkos annyira elbizakodik és megörül, hogy a »Csuhaj, csahaj, szabad a
madárka« című népdalt énekelve, féllábon végigtáncol az Andrássy-úton,
amivel elárulja magát. Azt hisszük, ennyi egyelőre elég lesz: – ha
ezekre sem jelentkezik a gyilkos, akkor úgyis oly elvetemült
gonosztevővel van dolgunk, akit a jóistenke majd megbüntet, miáltal a
tárgyalás ránknézve végleg befejezettnek tekinthető.
E szavak után a rendőrfőnök sírva kezet csókolt önmagának és szeretettel
végigsimítva szépen kifejlett tábeszét, visszadúgta hátgerincébe.
– Jól van, – mondotta Sörluk, mialatt a rendőrfőnököt kerekes széken
elvitték – küldjenek egy szakasz lovasrendőrt délután négyre a
Rombach-streeti ház elé.