Papirjaimat rendezgettem éppen a szoba hátterében, mikor egyszerre
kinyilt az ajtó s megfordulva, nesztelen léptekkel láttam közeledni
barátomat, Sörluk Nipp Nock-ot, a magándetektivet. Mereven rámszegzett
szemekkel két és fél percig csöndesen szemlélte a háta mögött
elhelyezett spanyolfalat, azután halkan, zápfogán keresztül fölnevetett.
– Well! És még egyszer well! – mondotta és leült. Nekem a hideg
borzadály futott végig hátamon, de legyőzve magam, azzal a régi
barátsággal szólítottam meg, mely, mint olyan.
– Honnan jössz? – kérdeztem, de rögtön tudtam, hogy nem mondok igazat.
Sörluk hirtelen, oldalt rám nézett, aztán közönyösnek látszó hangon egy
összehajtogatott ujságlapot vett ki a zsebéből. Figyeltem. A rendkívüli
ember egyik fogára apró gummi-golyót kötött azután megnyalta az
ujságpapir szélét.
– Semmi eredmény – mormogta. – Semmi eredmény
Megszagolta a betüket és szomoruan mosolygott.
Kezdtem kiváncsi lenni.
– Mi az? – kérdeztem.
Ő válasz nélkül és némán rámnézett, azután egyhangú ridegséggel kezdett
beszélni:
– A cipőd jobb sarka éppen olyan fekete, mint a balkezed kis körme. Nem
voltál te ma a Gőzgép-utca 79. számú házában egy államvasuti
hivatalnokkal?
Majdnem leszédültem a meglepetéstől.
– Nem, – mondottam bámulva – honnan tudod?
Fáradt mosollyal legyintett.
– Ó, kérlek, igazán végtelenül egyszerű. Semmi az egész. Egy kis
megfigyelés: semmi különös dolog.
– De mégis… ez hihetetlen! – törtem ki. – Honnan tudod, hogy épp a 79.
számú ház alatt nem voltam?
– Magad is csodálkozni fogsz, oly egyszerű. Látod, mikor idejöttem, a
lépcsőn találkoztam egy öreg asszonnyal, akinek egyik pupillája kerek
volt. Az öreg asszony férje gázgyári munkás és lent az utcán kőburkolat
van. Tegnap tizenhetedike volt és csütörtök. Már pedig csütörtökön
szoktak lenni a lóversenyek… Az összefüggést, azt hiszem, most már nem
nehéz kitalálni…
– Nem – rebegtem bizonytalanul.
– No, akkor nem is folytatom.
És keresztbefont lábakkal, dobolva nézte a mennyezetet. Bámulni kellett
őt.
– És mi van az ujságban? – kezdtem újra a társalgást.
– Olvasd, – mondotta és felém tolta a lapot. – Well, érdekes eset. Well,
well.
Az ötödik lapon, a »Vegyes« rovatban, a következő hírt pillantottam meg:
– =Különös gyilkosság a Rombach-streeten.= Különös gyilkosság dolgában
nyomoz a rendőrség a legnagyobb titokban. A Rombach-street 90. sz.
házának pincehelyiségében két és fél holttestet találtak, melyek közül
az egyik még élt. A másik holttest hiányzó felét ugyanaznap ismeretlen
tettesek kenyérbesütve, majonaiszal kibélelt dobozban feladták a pomázi
express postakocsijára, Goldberger L. L. Lipót címére. A pincében talált
holttesten semmiféle erőszak nyoma nem látható: sehol sebesülés,
fojtogatás jele; az egész test szabályos, a tüdők hibátlanok, érverés
rendes, szemek jók, tauglich ohne Gebrech. Negyven-negyvenöt éves férfi
benyomását kelti, beszél angolul, németül. Fejéhez közel a padlón egy
üres poharat találtak, melynek színén parafadugó úszott, két
keresztbefektetett gombostűvel. A gyilkosság előtt a tettesek
leborotválták áldozatuk talpát és két kérdőjelet festettek rá
akvarell-festékkel. A pincefalon három szöget is találtak, ezek egyike
selyemzsinórral volt átcsavarva, a zsinór végét viasszal az áldozat
orrlyukába tapasztva találták. A házmester azt mondja, hogy semmit se
hallott, de úgy rémlett neki, mintha éjjel egy órakor a pincében valaki
hegedün a Chopin: »Träumerische Stunden« című nocturnóját játszotta
volna, körülbelül abban az időben, mikor a gyilkosság történt. Emellett
a harmadik emeleten valaki délután három órakor kétszer az orrát fujta,
de a rendőrség nem hiszi, hogy ez összefüggésben lenne a gyilkossággal.
A titokzatos ügyben nagy apparátussal dolgozik a rendőrség és semmiféle
felvilágosítást nem hajlandó adni.
– Nos? – kérdeztem izgatottan Sörluk barátomat.
– Nos, – mondotta és nyugodtan dugta zsebembe kezeit – nos, a rendőrség
ostoba. Én csak egyetlen tényt tartok az egész ügyben feljegyzésre
méltónak –
– És ez?
– És ez, – mondotta Sörluk és közel hajolt fülemhez – ez az, hogy a
»Träumerische Stunden«-t nem is Chopin írta.
Hirtelen felállt és zsebéből egy százméteres kötelet, egy teljes
tenoristaálöltönyt, két fogpiszkálót, 4–5 ismétlő browningot, egy
ismétlő bulldogot, egy ismétlő foxterriert, egy ismétlő tolvajlámpást és
egy ismétlő elemi iskolai tanulót rakott ki, megnézte őket, azután ismét
visszatette.
– Well. És most gyerünk a pincébe.
Végigmentünk egy szűk és keskeny folyosón, melynek regényünk e helyén
abszolut semmi értelme nem volt. A falakról kísérteties zöld fényben
csepegett a nyirok és hideg, nyirkos gyertyák sercegtek lefelé. Sörluk
Nicht Noch barátom mereven haladt oldalamnál, közönyösen fütyörészett,
egyik kezével a mennyezet, másikkal a padló vonalát tapogatva, amint
elhaladtunk. Egyszerre megállt, visszarántott engem és szinte a
megtévesztésig hűen utánozta a nilusi krokodil sajátságos, csicsergő
hangját. Egyidejüleg háromszor hallatta a »well« szócskát.
– Ez Bleyweisz, a gonosztevők királya, – suttogta nekem és mereven egy
pontra szegezte szemeit, melyeknek üregéből e percben két éles távcső
jött ki. – Ez Bleyweisz, akit sikerült félrevezetnem. Majdnem felismert,
de szerencsére eszembe jutott ez az ötlet s túljártam az agyafúrt fickó
eszén. Sikerült vele elhitetnem, hogy csak egy krokodil vagyok.
Bámulva és csodálattal néztem e rendkívüli emberre.
– Figyelj! – szólt. – Meg fogok nyomni egy gombot és csakhamar az utcán
leszünk.
Visszafojtott lélegzettel várakoztam. Sörluk Noch Nicht nyugodtan,
háromszor megnyomta egyik nadrággombját, melyet különcködő szokásból
mindig a mellénybe szokott bekapcsolni. Egyidejüleg erősen megragadta
karomat és futva ragadott magával mintegy 15 lépcsőn keresztül. Még egy
szűk folyosón, azután még egy lépcsőn mentünk fel, feljöttünk a
pincerácshoz, dörömböltünk a viceházmesternek, hogy nyisson ki: – és
ime! két perc mulva csakugyan kint voltunk a Retek-square-on, ahova a
bérház kapuja nyilt.
Sörluk nyugodtan visszakapcsolta a gombot, s mintha semmi sem történt
volna, hidegen fordította felém arcát.
– Egyelőre túl vagyunk minden veszélyen – szólt. – Ha a legközelebbi
utcasarkon sajt-szagot érzünk: – akkor nyugodt vagyok: Bleyweisz-szel, a
gazfickóval egyelőre leszámoltunk. S most elmegyünk a rendőrségre, a
Dohány-streeti gyilkosság ügyében.