Hideg, bóraszerű szelek fujdogáltak. A Villamos, horgonyt vetve,
nyugtalanul himbálódzott sínein.
A tábornok gyorsan beszerezte a legszükségesebb tárgyakat, ami útközben
nélkülözhetetlen a vérbeli utazónak. Régi írók műveiből ismerve a
viszonyokat, néhány vízáthatlan ponyvát vásárolt Grill
könyvkereskedésében, amire, később látni fogjuk, mily szükségük is lett.
Azután vízáthatlan vasakat, könyökszorítókat, vízáthatlan élelmiszert és
vízáthatlan vizet vásárolt; konzervekkel még hazulról el voltak látva.
Reggel kilenc óra öt perckor, kedvező szél mellett, bátor bizakodással
és reménnyel – a Villamos megindult bizonytalan jövője felé.
A beszállás elég simán ment végbe. A bejáratra fel volt függesztve a
»Meg-Thelt« tábla, ami azt jelentette, hogy már csak harmincan
szállhatnak fel. Borzasztó gomolygás támadt: a bennszülöttek, itteni
szokás szerint, egymás torkába haraptak és vas-szögekkel döfték egymás
lábát. Puss és a tábornok revolvert rántottak és néhány bennszülött
holttestén keresztül felrohantak a Villamos előhelyiségébe. Éles
csengetés hallszott: – a Villamos nekilódult – és elhagyta a kikötőt.
Néhány bennszülött férfi és nőszemély (utóbbiak a jellemző
óriáskalapban) sivítva kapaszkodott bele a feljáró lépcsőibe: ezeket a
Villamos kapitánya, a Ka-Lauz döfölte le.
Kint voltak a nyilt Thököli-óceánon.
A tábornok éppen a berendezkedéshez fogott egyik sarokban, mikor háta
mögött suttogva hívta valaki. Megfordult és kint a Villamos kiugró
csengőszerkezetén egy embert pillantott meg, aki kuporogva húzta össze
magát.
A hor-Dhár volt.
– Ne tessék szólni bent – suttogta – és tessék a jegyárat nekem ideadni.
Van jegy nálam. Ne tessék szólni.
És két sárga jegyet nyujtott át a tábornoknak.
A tábornok mindent megértett.
Ez volt a szakaszjegy.