Egy álhirlapiró _(felrohan a karzat másik lépcsőjén, lefelé kiabál)_:
De hát persze, mondom nektek, hogy szerkesztő! Az a másik, az a sánta
nimand, az a kiadó. Csak gyertek. _(Megrohanja Ádámot.)_ Szerkesztő úr,
egy rövid kéziratot hoztam.
Ádám:
No várj! Ne vágtass! Gondold meg dicsőn,
Ha jól megért a lelked belseje…
Mit van mit tenni e parányi rög?
A kéz inalva ír, de áll az agy
S ha büszke lelked…
Álhirlapiró:
Mit tetszik povedálni annyit, főszerkesztő úr, kedves mester. Itt van
egy vers. Csekély előleg…
Második álhirlapiró:
Meg itt is egy.
Harmadik álhirlapiró:
Meg itt.
Negyedik álhirlapiró:
Meg, íme, itt.
_(Körülveszik, kéziratokat nyujtanak át. Ádám kétségbeesetten kapkod,
fuldoklik. Végre bemenekül, hátul, egy helyiségbe. Lucifer utánaveti
magát. Elől, egy széken, ott ül Fleur Noire, mint agg ruhatárosnő,
harisnyát köt. Ádám lihegve és zavart szemekkel megáll.)_
Lucifer _(megáll és a Nőre mutat)_:
Isméred őt, Ádám?
Ádám:
Ah, Éva, Éva!
Ó balzsam és talizmán! Ó a nő!
Te, ki lugast varázsolál nekem,
Hát így talállak?
A ruhatárosnő _(feláll és vigyorogva közeledik)_:
Hallja, valamit akarok sugni magának.
Ádám:
Ah, ah, mi édes, édes enyhület,
A természet vigasztaló szava,
Ó sugd fülembe azt a szent igét,
Mit férfifülbe nő sughat csupán
S mely a vén földet ifjuvá teszi,
Legyen bár külsőd poklok fajzata,
E szó kibékít és felold! No súgd!
_(A nő súg.)_
Ádám _(felordít)_:
Lucifer! Meneküljünk! El innen!
Lucifer _(egy kicsit végre maga is megijed)_:
Mi az, mi az, mi az, mi az, mi az?
Ádám:
Azt súgta a fülembe: »Ádám, én költőnőnek érzem magam.« El! El!
_(Elsülyednek.)_
– Függöny. –