Harmincznégy éves korában Gay-Lussac Olivér doktor már éppen eleget élt.
A szivét, a mennyire csak lehetett, a mennyire csak rajta állott,
elkoptatta; és nem győzte csodálni, hogy ez az elnyomorgatott gépezet
még most is győzi a munkát. A májának és a veséjének is alaposan
befűtött, Alkohol et Comp. segítségével. A tüdejének már csak a rongya
volt meg; még valahogy szelelt ez a kis húsczafat, de mind több
ügygyel-bajjal dolgozott, és egy-egy síp-jelzéssel koronkint tudtára
adta a gazdájának, hogy már nem sokáig fog szuszogni.
Mint egy gomb, mely egyetlen szál czérnán, mélyen megereszkedve fityeg a
kabáton, úgy fityegett Gay-Lussac Olivér doktor a mindenségen.
Gay-Lussac Olivér doktor egészen tiszta fejü ember volt. Akármilyen
unalmasnak találta, hogy, ha az ember meghal, ez bizony sokáig tart, nem
izgatta ez a kilátás, mert tudta, hogy az egész nem nagy dolog, mert
hiszen az ember nem tud róla, és hát nincsen egyéb baj, csak az, a mit
ez a gyalázatos, büdös, komisz öntudat okoz. Szeretett volna még
kétszáz, háromszáz évig élni; sajnálta, hogy nem láthatja, milyen lesz a
világ, a mikor az emberek ki fogják találni és valóra tudják váltani
azt, a mit már ma is el lehet képzelni. Szerette volna megérni a
ginekológia nagyfokú tökéletesedését; és mindenekfelett igen
bosszantotta, hogy száz meg száz év mulva millió és millió üde szép
leány lesz a világon, a kik buta kamaszokkal fognak szerelmeskedni, mig
ő alázatos csendben fog porladni a családi sírbolt mélyén, előbb (soha
meg nem hallgatott) imádságra kulcsolt kézzel, később… úgy, a hogy
lehet.
De hogy még legfeljebb három éve van hátra, és nem harmincz, mint sok
ismerősének – azzal már nem sokat törődött.
Leszámolt az élettel és leszámolását teljesen rendben találta.
Kiélvezett az életből mindent, a mi kiélvezhető; a poharát mindig
csordultig töltötte; a kényelmetlenebb megpróbáltatásoktól mindig távol
tudta tartani magát; és bizonyos megelégedést nyujtott neki annak
átlátása, hogy a mi szabadságot a természet az embernek ad, azt a
szabadságot ő – kivált a korához és az életföltételeihez képest –
ugyancsak kiaknázta.
A lelkiismerete is nyugodt volt. Úgy hitte, nem élt egészen hiába, s nem
vált szégyenére a Gay-Lussac oknak. A Gay-Lussac család kétszáz év óta
csak a tudománynak élt; fiai valamennyien a tudomány munkásai voltak; s
találkozott közöttük, a ki beírta nevét az emberiség történetébe. Ennek
a családnak, mely már hatodik izben szolgálta a tudományt, ő is méltó
fia volt. Elvégezte a dolgát tisztességesen, s talán éppen azért őrölte
le ilyen hamar az életét, mert a mértéktelen élvezetek után nem pihent
meg, mint a társai, hanem csak egy pár óráig aludt, s aztán dologhoz
látott. A mit felfedezett, a mivel a szakját előbbre vitte, talán
csekélység, de a ginekológia története meg fog emlékezni erről a
csekélységről, és már feljegyezte naplóiba a Gay-Lussac Olivér nevet.
Könnyű szivvel nézett szembe a halállal, de a hátralevő napjait nem
akarta elszalasztani. Sőt, a lehető legkellemesebben akarta eltölteni.
Egyszer – mikor már egyik helyről a másikra vándorolt, hogy kimódolja
élete lejáró váltójának félesztendős meg-meghosszabbítását – egy
faluban, mely valahol az Isten háta mögött rejtőzött, megismerkedett egy
szép kis libácskával. Ez a leányka olyan üde, formás, kedves és butácska
volt, mint egy kis őz. Mintha a megtestesült Egészség jelent volna meg
az életet imádó haldokló előtt. Nagyon megtetszett neki ez a szép lány;
a magáénak akarta.
Gay-Lussac Olivér, bár munkálkodásában a legjózanabb emberek közé
tartozott, a szabad óráiban (és titokban) azt tartotta, hogy nála
eszesebb ember soha se élt a világon, mert senki se értette át jobban a
dolgok egybefüggését – a legapróbb részletekig. Egész életében folyton
csak az asszonyokkal foglalatoskodott; ismerte a nőket jól, nemcsak mint
tudós, mint ginekológus, hanem úgy is, mint műkedvelő lélekbúvár, mint
adatgyüjtő kisérletező, mint érdeklődő folklorista, a ki a tanulás
ürügye alatt érdekességeket kutat, s a ki, mialatt bejárja a világot,
utána veti magát minden kalandnak, de ekközben, akarva, nem akarva,
tanul is.
Jean Paul azt mondta: a női sziv a spanyol házakhoz hasonlít, a
melyeknek sok az ajtajuk és kevés az ablakuk – tehát könnyebb beléjük
férkőzni, mint olvasni bennük… Gay-Lussac Olivér nevette ezt a tételt. A
női lelket nem találta rejtelmesnek. Mindig tudta, kivel van dolga.
Tudta, mit lehet, és hogy, ritkábban, igen ritkán: mit nem lehet.
Most is hamarosan tisztában volt vele, hogy ezt az édes, kis tisztes
butaságot csak úgy teheti magáévá, ha feleségül veszi. Az epikureus egy
pillanatig se habozott. Az volt az elve, hogy: »Utánam az özönvíz!«
De még így se volt könnyű beférkőznie ebbe a kis spanyol házikóba; végre
is egy kadávert kellett megkedveltetnie a megtestesült Egészséggel, egy
halottat a tiszta, szüzi ifjusággal.
Jól tudta, hogy egy Aszpázia szemében nem állhatná a versenyt azokkal a
Nimródokkal, a kik e körül a szép kis lány körül őgyelegtek, nagy
csizmáikban otrombán baktatva és koronkint durván hahotázva.
De neki csak egy édes, kis tisztes butasággal volt dolga.
Gay-Lussac Olivér doktor sokat tudott a csillagokról, és nagyon szépen
tudott beszélni róluk. Milyen csodálatos pályákat futnak meg, azért
mégis mennyire egyek velünk, és micsoda élet van a mögött a kék kárpit
mögött.
A leányka csudálkozva nézte ezt a különös embert, a ki soha se nevetett
durván, ellenben olyan szépen tudott beszélni a csillagokról; az az uj
világ, mely álmodozását mindig vonzotta, de a melyre eddig csak értetlen
bámulattal tekintett, a csillag-miriád ragyogó világa, melynek titkait
ez a varázsló fölfedte előtte, megszédítette, elkábította, eddig nem
sejtett vágyódással, érdeklődéssel és különös érzésekkel töltötte el, a
melyben benn volt minden földi szerelem, minden nosztalgia, melyet a
természet valamennyi teremtményébe beleolt, hogy ez örökre vágyódjék az
anyatermészet közelsége után, és minden sóvárgás, mely kisgyermeki
oktalansággal tárja ki két karját a roppant ismeretlen, a
megérthetetlen, a végtelenség felé, hogy elérje a két parányi kezével.
Gay-Lussac Olivér annyit tudott a csillagokról, és olyan sokáig beszélt
róluk, hogy a leányka már csak a mennyboltot látta… és egyszerre úgy
tetszett neki, hogy a mennybolthoz Gay-Lussac Olivér is hozzátartozik.
– Utánam az özönvíz! – ismételte magában Olivér, s a házasság nemsokára
megtörtént.
És itt a kárpit legördül.