A vőlegénye egyre sürgette, hogy határozzák meg az esküvő napját.
Felment az alispán nagybátyja is, de ez sem vitt biztos igéretet. No
bizony! Mikor olyan szép menyasszonynak lenni. Hát ki kerget? Vagy mi?
Ferike nem szerelmes, mint valami süldő kis gyermekleány. – Csak férjhez
akart menni, mert ki nem állhatja a nevelés elméletét és unalmasnak
találja Rousseau _Emil_-jét. Ő – tudja Isten – Bourget-ért rajong.
Ösmeri a _Hazugságok_-at s már most befejezte a művelődését. A vidéken
tetszeni fog ő igy is…
Egyébiránt az volt az egyetlen pont, melyet sajnált. Vidéki fiatal
emberhez nőül menni, – na, ez kissé meggondolatlanság volt. De Kázmér
ambicziózus ember és az alispán is protegálja. Hátha csakugyan képviselő
lesz? Pótválasztások mindig akadnak.
A vőlegénye többet volt Pesten, mint a hivatalban. Karonfogva mentek a
zsúrokra, a szinházba, az estélyekre. Ez tetszett neki, módfelett.
Kázmér szeretett tánczolni és nem játszotta a féltékenyt, habár Ferike
fejében már-már rossz gondolatok forogtak, mikor egy nyugalmazott
operaénekesnő barátnőjük estélyén megösmerkedett egy miniszteri
titkárral, a ki már nem volt éppen mai gyerek, de férjnek jobb lett
volna Kázmérnál, már csak azért is, mert Pesten lakott. De a titkár
mikor megtudta, hogy már menyasszony – rémdiszkréten – visszavonult.
Igy hát végre mégis férjhez ment Kázmérhoz és lement a vidékre. Egész
délutánját az alispánéknál töltötte és a politikával komolyan
foglalkozott. Ez volt az egyetlen, a mi érdekelte. A vidéki asszonyok az
ő gyermekeikkel és befőttjeikkel, készülődéseikkel a pusztára, a vidéki
férfiak vadászkalandjaikkal és sárga czipőjükkel, a tisztek
ráccsolásaikkal és jargonjukkal: halálra untatták.
Csak a szinkör érdekelte. Minden este ott volt, akár operettet, akár
drámát játszottak. Egy szép napon – a változatosság kedvéért –
kijelentette azt is, hogy ideges.
Miben áll az idegessége? Egy kis fejfájásban, ha az egész délutánt végig
aludta. Egy kis bosszankodásban, ha Árvay késett az uj ruhájával. Egy
kis gyomorgörcsben, ha teleette magát éretlen gyümölcscsel. Egy kis
álmatlanságban, ha a szinkörben izgató franczia drámát adtak. Egy kis
ásitási hajlamban, ha klasszikus darabokat nézett végig. Csak ennyiben,
de ez elégséges, hogy az ember – mód felett unatkozzék.
Az unalom pedig olyan, mint az éhes sakál. Meg-megáll a bejárat előtt s
bebocsáttatást kér. Jaj annak, ki nem tud ellentállani a kisértésnek.
Jaj annak, ki befogadta házába. Odaül az ágyad elé és lázba ejt, melytől
fázol; ha távozni próbálsz, üldöz; ha egyebekre gondolsz, odafurakodik a
gondolataid közé. Jaj neked, szászszor jaj…
Ugy kapaszkodott belé e hitbe, mint a fuldokló a szalmaszálba, ki pedig
tudja, hogy e kipkedés-kapkodással csak ront a sorsán. A rokonság, maga
az alispán ment el hozzá, hogy lebeszélje.
– Lányom, bolond gondolat ez! Ártasz véle Kázmérnak is, magadnak is. Nem
érhetsz czélt. Lehetetlen. Megmondtam, – punktum.
Ferike gunyosan a szeme közé nevetett.
– Hát jól van. Megmondtam, ne vesd hát a szememre, – punktum.
Az alispán követelte, hogy mondjon előbb le az állásáról. Lemondott.
Vigasztalta a nép szeretete, Ferike kicsattanó jókedve. Együtt utazták
be a kerületet, a szép asszony elbájolt mindenkit, fiatalostul,
vénestül. Elkeseredett harcz fejlődött ki. Az alispán, az egész rokonság
ellene korteskedett. Megtagadták, rágalmazták és szórták a pénzt.
Hihetetlen az mégis, hogy egy asszony belevigyen egy Babocsayt ellenzéki
programmba. Ellenzéki programmba!
A kaszinóban hetekig erről beszéltek. Az alispán dühöngött, a familia
elkeseredetten tárgyalta a dolgot. Hanem Ferike sem pihent. Járta a
falvakat, udvarolt a biráknak, a jegyzőknek, ott volt a népgyűléseken s
lelkesedten hallgatta Kázmér hangzatos igéreteit. Mégis csak felkerül
hát Pestre!…
De a választáson husz szavazattal elbuktak. Ugy hirlik, hogy mind a húsz
szavazót régen elföldelték ugyan, de ha a főszolgabiró ugy kivánja?…