A városi kutya hasznáról. – Nagyságod kutyát óhajt szerezni és tanácsot
kér tőlem, milyen fajtát vásároljon. Hogy helyes tanácsot adhassak,
előbb tudnom kell, milyen célra kell az állat? Gulyát, úgyebár, nem akar
vele őriztetni, eszkimószán elé sem akarja fogni, de rókát sem akar vele
kergetni. A kutya az ön otthonában nem gyakorlati, hanem inkább ideális
hivatást fog teljesíteni. Reprezentativ kötelességei lesznek és bizonyos
ürt fog betölteni nagyságod érzelmi életében. Szóval, a városi eb
hivatása kétféle lehet: vagy a hiányzó házibarátot, vagy a hiányzó
gyereket kell pótolnia.
Ha négylábú házibarátról van szó, akkor persze nagy kutyát kell
választani. Afféle délceg utcai kísérőt, lovagias védőt, aki a hatalmas
fogaival az állandó veszedelem illúzióját kelti. Mert a házibarát csak
akkor érdekes, ha egy kicsit veszedelmes is. (Ön most már egy szép
farkaskutyára gondol, mert így nevezik Budapesten a német juhászkutyát.)
A gyereket a kis kutya pótolja, a japán pincs vagy a törpe spicc, vele
mulatságosan lehet hancurozni; ha beteg, akkor sajnálni és ápolni lehet,
az utcán pedig utána fordulnak az emberek és azt mondják: «Juj, de édes
dög!» – amitől nagyságod az anyai büszkeség egy nemét érzi.
Nos, tisztelt asszonyom, óva intem önt a farkaskutyától, a japán
pincstől, valamint a törpe spicctől! Ne bízza a poggyászát süllyedő
hajókra!