lassan kiment. Ágnes ekkor kinyujtotta a kezét a Géza keze felé és
térdre esett Géza előtt.
– Én nem birom tovább, – mondta zokogva. Bocsásson meg nekem. És
szeressen engem.
Sirva hajtotta oda hozzá a fejét.
– Szeressen engem, – mondta könyörögve.
Géza megindultan simogatta a fejét. Sokáig beszélgettek, Ágnes végül
lecsillapodott és megnyugodott. De amikor elbucsuztak egymástól, akkor
még egyszer visszaforditotta a fejét és könnyes szemmel, mosolyogva
suttogta oda Gézának bucsuzó könyörgésül, hogy szeresse őt. A napok
ezután csendesen jöttek egymásután. Géza töprengve járt-kelt; vivódott
magával és harcolt Ágnessel, aki alázatos forrósággal könyörgött neki,
hogy bocsásson meg neki, bocsásson meg mind a kettőjüknek és szeresse
őt. Géza fájdalmasan harcolt négyéves szomjas vágyódásával. Szabad-e a
két karjáról ezeket a láthatatlan bilincseket leoldani? Szabad-e magát
egy boldog ölelésre felszabaditani? Egy este a hall alatt ujra
felhangzott a Czáránné halálfélelemtől reszkető üvöltése. Az elsorvadó
megtört asszonyt még idejekorán kiszabaditották a férje kezéből, de Géza
ekkor olyan mély megrendülést érzett, amely az egész lelkét összerázta.
Ez is élet. Igy is élnek emberek. Bünösen és büntelenül. Kinlódva,
szerelemben, halálfélelemben, elválaszthatatlanul. Miért? Hogyan
jutottak erre a sorsra? Erre rendeltetett az életük? Az ablaknál állott
és kibámult a nyári estébe. És egyszerre olyan forró áhitat rohanta meg,
hogy könnyes lett tőle a szeme. Egyszerre az egész teste remegésében
érezte, hogy a lelke térdre bukik egy felső akarat előtt, amely
mindenkinek kijelölte az utját, amely bekötött szemmel, vak öntudattal
küldte őt ölni, amely rárótta a boldogtalan emberiségre ezeknek a véres
esztendőknek a sulyos terhét is és azt a megmérgezett lelkü tévelygést
is, amely még utána jön. Milyen rettentő évek jönnek még! Hajtsuk le a
fejünket és fogadjuk el, ami nekünk kiszabatott.
Később egyedül maradt Ágnessel.
– Ágnes, – mondta halkan, – velem élni nehéz feladat lesz, mert nekem
vezekelnem kell… talán az életemmel is.
Ágnes alázatos elragadtatással mosolygott rá. Csendes éjszaka volt. Géza
kitárta a karját és megölelte. Körülöttük eltünt minden.
Amikor a barlangjába huzódott ősember reszketve figyelt az éjszakai
zivatarra és kint dörgött az ég és egyik villám vakitóbban lobbant el a
másiknál, akkor bent a barlangban a remegő férfi és a remegő nő
megölelték egymást. A félelem hajtotta őket össze. De az ölelkezésükbe
belecsengett valami a végtelenségből; megbuggyant bennük az élet
ősforrása: átreszketett rajtuk az az érzés, hogy az örökkévalóságból
küldettek el és az örökkévalóság felé visz az utjuk.
_Vége._
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
2 |1818. tavaszán |1918. tavaszán
13 |anikor |amikor
20 |denegerációs |degenerációs
35 |visszafojtottt |visszafojtott
50 |kiterjednek Noszlapy |kiterjednek Noszlopy
74 |Tiz óra téjban |Tiz óra tájban
75 |másodprcig |másodpercig
81 |előrhajló |előrehajló
92 |Géa előtt |Géza előtt
92 |iithonléte |itthonléte
98 |tudok eludni |tudok aludni
107 |kelll neked |kell neked
127 |tengerpraton |tengerparton
147 |arcccal hallgatott |arccal hallgatott
166 |mindinesetre |mindenesetre
170 |rendőrtiztviselő |rendőrtisztviselő
221 |fogok eludni |fogok aludni
240 |Gáza bámulva |Géza bámulva
246 |Továbbb |Tovább
254 |remagés nélkül |remegés nélkül
299 |ráreszkedett |ráereszkedett
300 |Eszméleten volt |Eszméletlen volt
303 |fejfájásom meszünt |fejfájásom megszünt]