Degoud Raoulnak hítták a Harlekin faiseurjét.
A kik régebben ismerték, azok még emlékeznek rá, hogy a neve Good Ralph
volt. Mikor még Connecticutban lakott. Ott találtak egymásra Ellinor
gróffal. Az segített ennek a yankeetrickekben.
Onnan hozta el magával Francziaországba. Egy «De»-raggal lett a nevéből
jó hangzású indigena, s itt is ő volt Ellinor totum-facja.
Csakhogy itt a yankeetrickeket és barnumfogásokat már «zsenicziklus»-nak
nevezték.
Degoud Raoul természetesen maga is viveur volt, mint a patronusa. Mindig
bőven volt a költőpénze. Senki sem kérdezte tőle, hogy honnan veszi? Ő
volt a faiseur a Harlekinnál. Ez az újkorbeli Mózes. A mely sziklára
ráüt a varázsvesszejével, abból forrás fakad.
Egy reggel (tizenegy és tizenkét óra között) meglátogatta Ellinor gróf
bizalmas barátját. Az épen a dolgozó szobájában volt s egy vehemens
filippikát irt a legújabban alakult dynamitgyár ellen; nem azért, hogy
azt a Harlekinben kiadja, hanem, hogy a vállalat syndikátusától a czikk
meg nem jelenéseért egy illendő summát kipréseljen.
– Monsieur Degoud!
– Csak tessék leülni. Mindjárt készen leszek.
– Én már készen vagyok, Monsieur Degoud! Ön az én nevemre egy húszezer
frankos váltót hamisított.
Degoud Raoul félbe sem hagyta az irást, csak úgy félvállról veté oda:
– Hát mit tartozik az önre?
– A «szent kékségre!» Ha ön a saját acceptjét az én hamisított girómmal
látja el, az csak tartozik én rám valamelyest!
Erre mégis letette a tollat Degoud Raoul.
– De hát ez önnek valami új dolog? Hát volt önnek valami baja valaha az
én váltóim miatt? Én sokat koczkáztatok. Pontosan fizetnem kell. Hát
akkor ott veszem a pénzt, a hol találom. Most épen vesztettem. Mihelyt
fordul a koczka, rajtam a sor: beváltom a trattámat s önnek semmi köze
hozzá.
– De már ezuttal én beváltottam önnek a trattáját.
– Hát minek tette azt?
– Azért, hogy önnek a nyakát a kezembe kaphassam.
– S mit akar ön az én nyakammal?
– Hát azt, hogy önnek a fejét jobbra vagy balra fordíthassam, s ha úgy
kerül, egészen kitekerhessem.
– Ez a tréfa kezd tragikus lenni.
– Ennek a tréfának a vége a bagno. Ön tudni fogja, hogy a váltóhamisítás
díja a bagno.
– Hát már most miféle más útat akar ön a számomra kijelölni, a melyen a
bagnoba juthatok?
– Ellenkezőleg. Én önből becsületes embert akarok csinálni.
– Hát akkor aztán ön hogy él meg?
– Ön nekem épen egy zsenicyklusomban, mint becsületes ember, fog
lényeges szolgálatot teljesíteni.
– Kiváncsi vagyok erre a hivatalra.
– Megmondom a czímét. Ön meg fogja magát választatni armignoli mairenek.
– Micsodának?
– Mairenek. Az annyi, mint polgármester. Igen tekintélyes állás.
– Hol van az az Armignol?
– Dél-Francziaország Perpignan departementjában. Csinos kis mezőváros.
Központja a hasonnevű választókerületnek. Az én nagybátyám, gróf
Trimeric Filibert uradalmával szomszédos.
– Hát nincs ennek a mezővárosnak maireje mostanság?
– Van. De hogy az mi módon adjon önnek helyet: leköszönés vagy
elcsapatás útján-e? az már az én gondom.
– De hisz engem senki sem ismer Armignol városában.
– Az megint az én dolgom lesz, hogy megismerjék és megválaszszák.
Azontúl is ki fog önre terjedni jóakaratú gondoskodásom. Az installatió,
a representatió költségeiben bőkezű leszek. Azt akarom, hogy ön
feltünjön, hogy a lakosság és a vidék bizalmát megnyerje.
– Ez túlhaladja a képzelőtehetségemet.
– Pedig olyan egyszerű, mint a Columbus tojásának a históriája. Most
épen küszöbön állnak az új parlamenti választások. Én fel fogok lépni az
armignoli kerületben képviselőjelöltnek.
– Micsoda? Hát ért ön valamit a politikához?
– Hát van a világon politika? Vagy megfordítom: hát van valami a
világon, a mi nem politika?
– Van önnek valami meggyőződése?
– Annyiféle, a hány kell. De ez mind nem az ön dolga. Az ön feladata
velem jönni a választó kerületbe s a miről én beszélek, arról még
lelkesebben szónokolni, a költségeket az ön kezének kell kiosztani, hogy
én érintetlen maradjak.
– S az armignoli képviselőválasztás csak előjátéka annak, hogy én
armignoli maireé választassam meg?
– Talán igen. Talán más czélja is van. A parlamentben aranyeső esik. De
ne puhatolózzék ön tovább. Készüljön az útra. Önnek a nyaka a kezemben
van, – ha nem fordul, a merre én fordítom, akkor kitekerem.