Andrea asszonynak küldöm.
Simogass csak, olyan jó a kezed,
Megint búcsuzom, megint elveszett
A gőgös Ady minden dacos gőgje.
Életemen fél-versek szemfedője,
Hazug csókok emléke ajkamon.
Simogass csak, olyan jó a kezed,
Úgy bánom már sok ölő, makacs harcom,
Simogasd meg ráncos vén gyermek-arcom.
Feddj meg búsan, hogy én rossz, elveszett
Szegény ördög csak későn találtam meg
Te becéző, simogató kezed.
Mikor talán már minden elveszett,
Sok jóságomból nem maradt meg semmi
És nem tudom már magamat szeretni.
De itt van és olyan jó a kezed.
_Életbérem sírva panaszlom_
_Életbérem sírva panaszlom,_
_Be csufolós, kicsi:_
_Kétes dicsőség, kétes asszony,_
_Nagy harcok helyett aggos várás,_
_Akarat helyett tétovázás_
_S morzsái a dukált aranynak._
_Pedig most kellene lobognom,_
_Úgy szalad az időm,_
_Szabadult vágyak, finom otthon,_
_Utak, csókok most kellenének,_
_Kevés vers és nagyon sok élet_
_Káros multamat engesztelni._
_Nem maradok ez élet-bérnél_
_Sovány és megaláz:_
_Mylitta, ha tán visszatérnél_
_Kegyesen a kegytelenségre,_
_Talán nem volna soha vége_
_Annak, amit nagy-gyáván kezdtünk._
_De fogjon meg akármi rontás,_
_Csak életes legyen,_
_S ne jöjjön a magamba-omlás,_
_De életem a vágy megűzze:_
_Fut az időm és én a tűzbe_
_Vágyom, ki éltetett, hivott, ki megcsalt._