között. Az erőérzés, melyet a modern kultura idézett elő és a mely
fejlődését áthatja, az optimizmust juttatta fölénybe s sokáig elég erős
volt arra, hogy minden szembenálló tapasztalati benyomást kikapcsoljon.
A XIX. század befolyása azonban ezzel szemben átfordulást hajtott végre.
A filozófia területén ebben Schopenhauer jár elől, kinek mélybe fúródó
gondolatmunkája halálos sebet ütött a hagyományos optimizmuson,
raczionalizmuson, a haladásba vetett hiten, de gondolatai nem tettek
volna akkora hatást, ha a modern élet mozgalma maga nem hozott volna sok
kiábrándulást és nem nyitotta volna meg igazán a szemet az emberi
helyzet sokféle baja számára; maguk a nagy sikerek is láthatóvá tettek
sok korlátot és a termékeny munka közben annyi gyom nőtt ki, hogy a
veszteség szinte túlburjánzott a nyereségen. Emellett a munka sokkal
keményebb lett, az életfentartás sokkal nehezebb; ha emellett hiányzott
a biztos tudat az élet értelméről és értékéről, akkor fölvetődhetett és
mindjobban elharapózhatott a kérdés, vajjon a nyereség megéri-e a
fáradságot és az élet kivánásában nem tett-e valamennyiünket bolonddá
egy merő ábrándkép. Másfelől az ember s különösen mi nyugati emberek,
nem adhatjuk meg magunkat állandóan az élet tagadásának; amily kevéssé
vonhatjuk ki magunkat a kor munkája és nagy feladatai alól, ép oly
kényszerítőleg szoríttatunk az élet igenlésére és igazolásának
megkisérlésére; Nietzsche nagy sikeréhez nem kevéssel járult az, hogy
nála megint az élet igenlése tört elő. Az az élet-igenlés azonban nagyon
is kevéssé van megalapozva, nagyon is merő hangulat, semhogy föl tudná
érni az élet roppant ellenállásait, inkább csak tiltakozás a
pesszimizmus ellen, mint annak legyőzése. És a mit a szélesebb
értelemben vett irodalom gyakran mint az élet magasztalását nyújt, az
legtöbbnyire annyira lapos és frázisszerű, hogy a kérdés szakszerű
tárgyalásában szóba sem kerülhet. Így szeretnénk végrehajtani egy
élet-igenlést, de nem látjuk, hogyan kell igazolni. Ha a pesszimizmus az
élet felszinéről valamennyire visszaszoríttatik, alapjában nincs
megtörve, a mai emberiség igazság szerint sokkal kevésbbé boldognak érzi
magát, mint a hogy kifelé mutatja és a hogy a kulturmunkán bizonykodni
szoktak.
Az ilyen zavart helyzet tisztázást kiván, de csak akkor találhatja meg,
ha kétféle dolog kerül össze: az örömteljes élethit biztosítása, mely a
jelen hatalmas feladataira bátorságot és erőt ad, és teljes elismerése
mind a homályosnak és ellenségesnek, a mit emberi helyzetünk mutat; az
igazság árán megvásárolt élethit végül is csak káros lehet. Hogy azonban
mindkét követelményt együtt betöltsük, abban előmozdításunkra lehet a
meggyőződés az önálló és lényeget alkotó szellemi életről. Mert magas és
mindent befoglaló czélt ad nekünk, mely megéri az élet fáradságát, de
egyúttal teljes erővel érezteti az ellenállás súlyát, sőt fokozza ennek
a nehézségnek az érzését. Az azonban az ellentmondás döntő megoldását
adja, hogy a harczon át következhetik és következik is be az élet új
mélységének megnyitása. Ha így fáradalmaink és szükségeink a mindenség
továbbmozgásához tartoznak, akkor nincsenek elveszve, akkor a végleges
győzelem az igené marad; csak az így nyert életigenlés, mely az
örömteljességet és a komolyságot elválaszthatatlanul összeszövi,
különbözik alapjában minden laposan vidám optimizmustól, mely már előre
letompítja a problémákat.
5. Sehol másutt nem állanak a szellemek keményebb harczban, mint annál a
kérdésnél, vajjon az emberi élet mint a természetnek merő továbbvitele
értendő és alakítandó-e, vagy hogy a valóságnak új foka jelenik-e meg
benne, melynek megjelölésére rég idők óta a szellem fogalma szolgált.
Olyan átfordulás van itt szóban, a mely merevebb minden változásnál,
melyet az emberi emlékezet ismer. Mert minden, a mit a történelmi
hagyomány számunkra hoz, vallás és morál, nevelés és művészet, maga az
ember összképe a személyiségben és az egyéniségben, mindez annak a
meggyőződésnek az uralma alatt képződött, hogy az ember körében a
természettel szemben valami lényegesen új tör keresztül és hogy ennek az
újnak kell a gondolkodáson és életen uralkodni. Ezzel az egész
hagyománynyal kellene szakítani, ha az ember most teljesen bele akarna
illeszkedni a történelembe és hozzá akarná alkalmazni életét; az
évszázadok teljesen eltévedtek volna, és minden hagyományos értéket újra
kellene értékelni, szóval olyan felfordulás volna, melylyel szemben a
legradikálisabb politikai és szocziális változások, melyeket az ember
kieszelhet, kicsiségnek tünhetnek fel. Mindazonáltal nem térhetnénk ki
az ilyen felfordulás elől, ha az igazság parancsa követelné; hogy
azonban követeli-e, azt persze meg kell pontosan vizsgálni.
Fejtegetésünk arra a meggyőződésre támaszkodott és pontról-pontra ennek
igazolásán fáradozott, hogy az emberben a valóság nagy fordulata
kezdődik és az élet új módjára hajtja át; abban a kisérletben tehát,
hogy merő természeti lénynyé változtassuk vissza, csak époly elhibázott,
mint lehetetlen reakcziót, csak ártalmas tévedést láthat, melynek
elharapózása súlyos veszteségekkel fenyegeti életünket. Mivel saját
fogalma a szellemi életről élesebb elválasztást hoz magával az emberi
léttől, teljesen elismerheti az ember szoros összefüggését a
természettel, a lassú kialakulást az állati kezdetekből, még az elemi
természeti erők és természeti ösztönök megmaradását is a magas
fejlettségű kulturán belül; életünk valóság szerint sokkal több
kötöttséget és merő ténylegességet tartalmaz, lelkünkbe is sokkal inkább
belenyúlik a természet, mint a hogy a hagyományos nézet föltételezte,
továbbá életünknek sokféle előbbrevitelt igér, ha természetes bázisa
tisztábban ragadtatik meg és erőteljesebben fejlesztetik, ha a szellemi
tevékenység szorosabb kapcsolatban marad vele; az ilyen nyereség nem
merül ki egyes eredményekben, hanem az élet egészét emeli és lényeges
jellemvonást visz bele. De minden együttvéve a legkevésbbé sem
kényszerít arra, hogy feladja a szellemi élet fölényét. Ez nem a
környezetnek merő szemléletéből és értelmezéséből alapozza meg jogát,
hanem sokkal inkább abból, hogy a világtörténelem mozgalma szüntelen
hatásban egy bensőséget hozott létre, a mely gazdag tartalmával és
értékeivel biztosan és magasan fölötte áll a merő ember véleményének;
hatalmas munkával és küzdelmekkel olyan fordulat ment végbe ebben az
irányban, hogy az élet mindjobban belülről építi fel magát, mindjobban
önmagán áll s a világot is mindjobban a belülről felhozott gondolkodási
formákban látja. Csak az ilyen fordulattal válik lehetővé a tudomány is;
mint merő darabjai egy természeti szerkezetnek és a gondolkodás önállóvá
válása nélkül sohasem jutnánk túl a képzetek játékán; a ki a természetet
mint egészet tekinti át, szétbontja és újra összefoglalja, az nem benne
áll a természetben, hanem fölötte; a ki a merő eredményen nem felejti el
a módot, a hogy létrejött s a szellemi vivmányt, annak számára nincs a
naturalizmusnak meggyőzőbb czáfolata, mint a természettudomány ténye.
A naturalizmus csak azzal adhatja a siker látszatát vállalkozásának,
melylyel az emberi élet összálladékát a természetből vezeti le, hogy ez
egy idealizmussal átitatott atmoszférán belül van és szüntelen ebből
egészíti ki saját nagyságait, arrafelé hajlítja őket, sokkal többet
csinál belőlük, mint a mennyit a valóságban kitesznek. A szokásos
összekeverésen keresztüllátni, a naturalizmustól elvenni mindent, a mit
kölcsönvett, szigorúan a saját képességére állítani, ez annyit jelent
mint belsőleg elrombolni a naturalizmust. Csak arra lehet veszedelmes, a
ki az érzéki benyomással nem tud megfelelő gondolkodó-erőt
szembeállítani. Ez azonban közel fekszik olyan korban, melynek
szemléleti horizontja szüntelenül kitágul és a mely egyúttal könnyű
szívvel lemond az alapos filozófiai műveltségről.
Ha ilyen belső gyöngeség daczára a naturalizmus annyi kortársunkat
magával ragadja és nevezetesen a tömegeket mámorba ejti, annak különös
okai kell hogy legyenek, a mint hogy vannak is. A szellem oldalán ma
nincs szilárd összetartás és világos czél; a minek az életet irányítani
kellene, az maga is súlyos bonyodalomban és veszedelmes
bizonytalanságban van. Mindenekelőtt tekintetbe jön itt a kultura és
vallás meghasonlása, mely azzal fenyeget, hogy az előbbit a laposságba,
az utóbbit a korlátoltságba és merevségbe vezeti. Nem tudunk a
kulturfogalomnak olyan mélységet adni, hogy az egész embert belsőleg
megragadja és lényegesen továbbképezze; ha azonban a felszinen marad,
akkor egyáltalán nem lehet elkerülni, hogy a kulturát túlnyomólag mint a
megismerés merő fokozását fogjuk fel, hogy olyan intellektualizmus
harapózzon el, a mely a körülöttünk levő világnak észszerű
felderítéséből minden probléma megoldását, az egész emberiség
fölemelését és megnemesítését várja, a mely nem ismeri és nem tiszteli
az életnek semmi mélységét és titkát, a mely tehát az életnek semmi
belső tartalmat és egyúttal semmi szilárd támaszt nem tud adni. Az ilyen
üres életnek nincs védelme a környezetből való levezetés ellen; az ilyen
intellektualizmus lesz a naturalizmusnak legjobb szövetséges társa, csak
amannak támogatása révén tarthatja emez lehetségesnek, hogy a
körülöttünk levő világról való belvilágítással urává lehet minden
problémának. Az alapvető hiba abban áll, hogy a valósághoz való
viszonyunk egyedül az exakt tudományra alapíttatik s az élet
elviselhetetlen összezsugorítására félreismertetik, hogy más
életterületek, mint művészet, morál, vallás is tartalmaznak
őstapasztalatokat és az élet sajátos alakításával a valóságnak sajátos
áttekintéseit is adják. Ha a filozófia végül a szellemi élet egészéből
igyekszik összefoglalni ama tapasztalatokat és világáttekintéseket,
akkor ez lényegesen más dolog, mint az egész életnek a merő tudomány
vagyis inkább természettudomány alá hajtása.
A mi felfogásunk a szellemi életről megengedi az energikus harczot az
ilyen összezsugorítás ellen. Mert valamint az emberi lét egészében egy
nagy problémát ismer fel, ép úgy fölébe törekszik minden egyoldalú
életalakításnak és áttekintésnek, akár a művészet, akár a vallás, akár a
tudomány irányából jön is és teljes tudatossággal egy lényeg-kultura
egésze felé tör, teljes biztonságot nyújt a naturalizmus ellen is és nem
kell a vallással megoldhatatlan konfliktusba kerülnie, mert a vallás
jelentőségét helyesen tudja méltatni anélkül, hogy az egész életet
alárendelné neki.
Ezt pedig annál inkább, mert a mi alapmeggyőződésünkből hathatósan
ellene lehet dolgozni a vallás fentebb kifejtett bonyodalmainak. Mert ha
az a meggyőződés, mint mindenütt, itt is azt az ösztönzést adja, hogy a
merő fogalmakon és érzéseken túl teljes tevékenységű életre hatoljunk
elő és ennek fejlődését előtérbe helyezzük, akkor aggodalom nélkül tehet
különbséget ez élet szellemi tartalma és ennek az ember által való
elsajátítása közt, egyúttal a szellemi tartalmat mint az idők felett
állót vitathatja és elsajátítását mint történeti mozgalomban levőt
értheti. Ez megengedi a vallásnak nyilt és becsületes megegyezését a
szellemi evolutió világtörténeti állapotával és alapos kiválasztását
annak, a mi elaggott és fonnyadt lett benne, a nélkül, hogy a vallás
elvesztené önállóságát és készséges szolgálójává lenne a merő korbeli
felszinnek. A megegyezés nélkülözhetetlen a vallás saját érdekében. Mert
a hogy ma a dolgok állanak, könnyen jut a félvalóság állapotába és ha
most ezt az állapotot még állami vagy társadalmi tekintélylyel
kényszerítik rá az egyénekre, akkor ebből elkerülhetetlenül
elkedvetlenedésnek, sőt elkeseredésnek kell kikelnie, a mely szintén a
naturalizmus szövetséges társa. A leglaposabb támadások is a vallás
ellen reliefet kapnak, ha a vallás olyan tanításokat vagy érzéseket akar
fentartani, a melyekben számunkra már nincs igazság és ha tarthatatlan
dolgokért való küzdésben emészti fel legjobb erejét.
A vallás tényálladékának nagyon is szükséges reviziója azonban
kritikájával és sok hagyományos és kedvelt dolgoknak elejtésével,
szükségszerűen a vallás csökkentését eredményezné, ha a kritikának a
mérlegét nem tartaná positiv fölépítés; épen erre szorítanak a modern
élet tapasztalatai. A szellemi gyökereitől elválasztott ember mind
kisebbnek tünik fel előttünk mozgásaiban, mind fájdalmasabban érezzük
belső ürességét, teljes értelmetlenségét egy merő létkulturának, mely
önmagára alapítva elkerülhetetlenül merő kulturkomédiává válik; egyre
hevesebb lesz a kivánság a lélek megmentésére mindaz ellen, a mi
összezsugorítja és elnyomja, egyre kényszerítőbben van szükségünk
szemben a mindennapi élet alacsonyságaiba való elmerüléssel a fölemelő
és megnemesítő hatalmakra. Ilyen megmentésre és fölemelésre azonban
nincs lehetőség egy önálló szellemi világ elismerése és megelevenülése
nélkül. Már most a vallás az egyedüli életterület, a mely a szellemi
életet teljesen és tisztán érvényre juttatja; ezt azonban csak akkor
teheti, ha megfelelő szellemi életkört, saját szellemi atmoszférát
teremt; ennek meg szüksége van egy különös életközösség alakítására, az
állammal szemben is, a mely minden szellemi tartalma mellett is
elkerülhetetlenül belevonatik az időleges és emberi ügyekbe és a mely a
szabadság veszélyeztetése nélkül nem vállalhatja fel azt a legbensőbb
feladatot. A mai egyházaknak minden hiánya és kára mellett nem szabad
szem előtt tévesztenünk, hogy vallási közösség nélkül nincs erőteljes
vallás és enélkül nincs számunkra önálló szellemi élet. Mennél
nyilvánvalóbban állnak szem előtt az emberi lét roppant bonyodalmai,
annál kevésbbé elégíthet ki egy érzelmi vallás a maga
bizonytalanságában.
A mit az ilyen helyzet feladatul és törekvésül létrehoz, azt belső
összeszövődöttségében mutatja az összkultura. Csak a meglévő nehézségek
alábecsülése tarthatja vallási helyzetünk egészségessé válását
lehetségesnek az összes kultura elmélyítése nélkül, sőt mondhatjuk,
szellemi reformáczió nélkül. Ez azonban nem juthat szerencsés fejlődésre
a vallásnak újraélesztése és helyzetének újra való megerősítése nélkül.
Így a feladatok szorosan egymásba kapcsolódnak és a munkát a közös
czélra különböző oldalakról kell megragadni.
E szerint az emberiség maradandó életproblémája a mi korunkban
sajátságosan kihegyeződik s a kor e mellett nagyon is készületlennek
mutatkozik. Ez a készületlenség azonban csak azt riaszthatja el a
munkától, a ki belsőleg gyöngének érzi magát és a kinek nincs bizalma az
emberi életen uralkodó hatalmakban. A mennyiben van erő és bizalom, épen
a készületlenség válik erős ösztönzővé minden képesség megfeszítésére. A
ki az emberi életet egy világot átfoglaló szellemi életben alapítja meg,
annak számára egyáltalán nincsenek az élet lehetőségei kimerítve, az az
őt körülvevő életnek minden bonyolultságából és mesterkéltségéből
visszamehet az eredeti forrásokhoz és belőlük egyszerűvé és
lényegszerűvé igyekezhetik alakítani az életet, a mi felé a jelenkor
fokozódó vágya visz. Csak ezzel válik lehetővé, hogy az expanziónak
konczentrácziót és a szélességbe való kiterjedésnek mélységre való
törekvést állítsunk szembe és ezzel az életet megint egyensúlyba hozzuk.
A feladatok minden sokaságában megmutatkozott nekünk egy általános
probléma, de egyúttal a lényeg-alkotó szellemi életben szilárd alap is
jelent meg, a melyből a munkába bizvást bele lehet fogni, a hol az erők
összegyűlnek és elutasítva az ellaposodást és megmerevedést egyaránt,
közös harczra egyesülhetnek az élet lényegszerű egészeért. Semmi sem hoz
több feszültséget és több nagyságot életünkbe, mint ez a harcz, melynél
semmi esetre sincs csak az egyesnek jólléte kérdésben, hanem a szellemi
élet fentartása az emberiség körében. Csak ebben a kapcsolatban nyer
életünk értelmet és értéket.
TARTALOM.
Bevezetés 1
_A kor válaszai_ 7
A régebbi életrendek. A vallásos életrend 9
Az immanens idealismus életrendje 15
Az újabb életrendek. A közös alapvetés 22
A naturalismus életrendje 24
Az ember önmagához fordulása. A szocziális és individuális kultura 35
Megfontolások és előkészítések 52
_Kisérlet egy felépítésre_ 65
A szellemi élet alaptermészete. Uj élet megjelenése az ember számára 67
Ember és mindenség 80
Az új élet feladata és nagysága 90
Ellenállások és leküzdések 105
Szellemi élet és emberi lét 105
A szellemi élet készületlensége és látszólagos bizonytalansága 117
A szellemi élet látszólagos tehetetlensége a mindenségben 130
Visszatekintés és összefoglalás 151
Következések az egyén életére 169
Következmények a jelen helyzetére 184
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
13 |mindinkáhb |mindinkább
22 |meggyőződesekben |meggyőződésekben
25 |)1561–1626) |(1561–1626)
30 |vilégnézetet |világnézetet
38 |súlypontjá-… erőtsebb |súlypontját… erősebb
94 |forsulatot… legvilágodabban |fordulatot… legvilágosabban
97 |kapscolódik |kapcsolódik
109 |fentatrása |fentartása
142 |vissszatérésben |visszatérésben
128 |közvetlen lelk |közvetlen lelki
162 |maga ís |maga is
166 |ertékét |értékét
172 |termeszetet |természetet
175 |gongolkodás |gondolkodás
182 |esupán |csupán
183 |világegyeten |világegyetem]