Szinmű három felvonásban. Irta Dóczi Lajos Előadatott a Nemzeti
Szinházban 1889 márczius 29-én.
Dóczi kitünő drámaíró hirében áll. Midőn _Csók_jával föllépett, azt oly
dicsőítéssel üdvözölték a fővárosi magyar és német lapok, a minőben a
legnagyobb magyar költők: Vörösmarty, Petőfi, Arany legjobb művei sem
részesültek a magok idejében. Később is a magyar romantika koszorusának,
költői drámánk képviselőjének nevezték. Bizonyára Dóczi tehetséges és
szellemes író, de hogy kiválóan drámai tehetség volna, azt se régibb, se
ez újabb műve nem igen bizonyítják. S mily különös jelenség! Némely
régibb hírlapi dicsőitői ez ujabb művét birálva, azt épen nem találják
sikerültnek, holott ebben is épen oly fény- és árnyoldalak vannak, mint
a régiekben, melyeket annyira sikerülteknek hirdettek. A fényoldalak
inkább általános irodalmiak, az árnyoldalak nagy részt specifikus
drámaiak. Dóczi párbeszédeit lyrai hév, elmés dialectika, szellemes
ötletek jellemzik; mindezt újabb művében is feltaláljuk, azzal a
különbséggel, hogy a lyrai hevet itt szónoki lendület pótolja s a prózai
forma nem ragadja oly merész soloecismusokra, mint a verses. Az
elmésség, szójáték néha itt is keresett vagy köznapi, de a jelen
társalgási nyelvének élénk fordulatai épen úgy föltalálhatók benne, mint
a régiekben a szikrázó lyrai ötletek.
Azonban a drámai cselekvény és jellemrajz Dóczi ez új művében sem
sikerűltebb, mint a régiekben. Expositiója itt sem biztos, leleménye
csekély, a cselekvény bonyodalma erőltetve s nem egy csapáson fejlődik s
a kifejlés szintoly önkényes, mint a _Csók_-ban, _Utolsó szerelem_-ben
vagy _Széchy Máriá_-ban. A jellemrajz is hasonló a régiekhez. A
főszemélyek nem eléggé érthetők, inkább abstractiók, mint élő emberek,
de mint ilyenekben sincs határozottabb indok, a melyből szükségkép
folyjon a tett. Malvin oly kevéssé érthető, mint Blanda vagy Széchy
Mária; Turgonyi, mint Szever, Apor vagy Wesselényi. Kapkodók és
határozatlanok. Mindent megtehetnek, a mi csak lehetséges, sőt azt is, a
mi nem épen az; sorsuk nem annyira magoktól függ, mint a szerző
önkényétől. De a rosszúl indult s erőltetve fejlődő cselekvény jelenetei
tűzzel vannak megírva s egy-egy drámaibb helyzet kellő hatásra
emelkedik. Valóban Dóczi kitünő színműíró volna, ha valaki sikerült
librettót irna neki; ő bizonyára jól tenné szóra.
Ha mindez igaz, mi az oka mégis, hogy Dóczinak ez új műve kevésbbé
tetszik a hirlapoknak és közönségnek, mint a régiek? Alkalmasint tárgya
az ok. Dóczi régibb színműveinek tárgya a mondák világából vett, vagy
történelmi hátterű volt. A majdnem hihetetlen viszonyokat a mondának és
történelemnek tudta be a közönség. Régen sok oly dolog megtörténhetett,
a mi most nem történhetik meg. A hírlapok e költői kicsapongásokat a
phantasia gazdagságának tartották. De az új mű a jelen életben játszik.
Egy elszegényedett nemes ifjú egy kitért gazdag zsidó leányt vesz nőül,
s e házasság bonyodalmait tárja előnkbe a szerző. A közönség a színmű
cselekvényét az élettel hasonlította össze, s az egyik ezt, a másik azt
találta túlzottnak vagy épen valószínűtlennek. A hírlapi kritika szintén
kénytelen volt a realis élet szempontjából is itélni s épen oly
viszonyokról, melyekről kinek-kinek megvan a maga rokon- vagy
ellenszenve. Igazán sajnáljuk Dóczit. Kár volt leszállnia a spanyol
légvárakból, Nagy Lajos udvarából, az ostromlott Murányból, a hol oly
háborítlanúl uralkodott. Ott mindent megbocsátottak neki közönség és
hírlapok, itt még birálni is merik. De a birálók épen úgy tévedhetnek,
mint a költők. Egy gáncs ellen minden esetre védelmébe veheti Dóczit az
is, a ki soha sem volt dicsőítője. Egy pár lap szemére hányja, hogy
tárgya nem új; ötven év óta különféle változatban a nemes és polgár közt
való házasság kedvencz tárgya a franczia dráma- és regényíróknak; az a
körülmény, hogy Dóczi ez esetben a nemességet kitért zsidókkal állítja
szembe; csak jelentéktelen árnyalat. Bizonyára nem érdemelt
szemrehányás. Teljesen új tárgy nem igen van a költészet birodalmában s
ha e szempontból kezdjük birálni a drámaírókat, a legnagyobbak is,
például Shakespeare és Molière, igen pórul járnak. A fődolog az, hogy a
költő tudja újjá szülni a régi tárgyat, tudjon új érdeket adni az örök
és ezer változatban folyvást ismétlődő emberi viszonyoknak és
szenvedélyeknek. Bizonyára tárgyáért nem érheti jogos gáncs Dóczit, sőt
dicsérnünk kell őt, hogy elég bátorsága volt hozzá nyúlni e kényes
tárgyhoz s épen oly árnyalattal, a mely társadalmi életünkben nem épen
ritkaság.
Egészen más kérdés: vajon sikerült-e műve? Lássuk.
A személyek között van egy orvos, Gold nevű, a ki ugyan semminemű
befolyással sincs a színmű menetére, de néhány szóval kifejezi a költő
alapgondolatát, czélzatát. Ez mindjárt az első jelenetben a többek
között így szól: «Igen bolond politika az, a mely azt hiszi, hogy a
házasság fogja eltünteni a társadalmi különbséget ember és ember között.
Előbb el kell tünni a különbségnek, azután lehet jó házasság. Vannak
elemek, a melyek csak bizonyos hőfokon egyesülnek új elemekkel, hidegen
pedig csak rombolva hatnak egymásra.» E szerint a költő egy oly
házasságot akart rajzolni, a mely nem ily hőfokon köttetett. Három út
állott előtte: vagy polgári tragédiát ír, mely e romboló hatás
bonyodalmait és katastróphját tárja előnkbe; vagy középfajú drámát,
melyben a küzdő elemek utólag érik el a hőfokot; vagy vígjátékot, hol a
hőfolyam komikai uton ér véget. Dóczi se tragédiát, se drámát, se
vígjátékot nem irt; mindegyikből vett valamit s ez elemeket úgy keverte
össze, hogy æsthetikailag meglehetős rombolva hatnak egymásra. Az első
felvonás inkább dráma, a második vége a tragédia felé hajlik, a harmadik
vígjátéki fordulatot vesz, sőt itt-ott a bohózatig száll alá. Mindez
nemcsak stiltelenné teszi a művet, hanem ingadozóvá, erőltetetté is a
cselekvény folyamát és zavarosokká a jellemrajz indokait. Ily
fölfogással alakítani e tárgyat még más nagyobb költőnek sem sikerül,
annál kevésbbé Dóczinak, a ki különben sem elég biztosan szokta szőni a
cselekvényt s rajzolni a jellemeket.
Ide járul még, hogy a viszonyok nem táplálják se a cselekvény, se a
jellemrajz valószínűségét. Már a cselekvény megindítása nem bir hitetni,
pedig ha ezt eltalálja a drámairó, már megvetette műve sikerének az
alapját. Ha mindjárt elején illusióba ringatja, magával ragadja a nézőt,
az könnyebben hisz neki később is, még akkor is, a mikor kétkedni
kellene, épen mint az életben, annak, a kiben bizunk, még akkor is
hiszünk, a mikor csalni akar, míg annak, a kiben nem bizunk, még akkor
sem hiszünk, a mikor őszinte. Dóczi hőse, Turgonyi Lajos, egy régi
nemes, de elszegényedett család sarjadéka, a ki a fővárosban lakik mint
ministeri titkár; nőül vett egy kitért zsidó leányt, Rózsai Malvint, a
kit egy bálban megvédett a sértések ellen s a kiért párbajt is vívott.
Az atya maga is kitért s egy kerek milliót adott leányával, tudniillik
annyit érő falusi jószágot vett és leánya nevére iratta. Turgonyi inkább
érdekből, pénzeért vette el a leányt, de mint nejébe egészen bele
szeretett. Boldogul élnek, Malvin nem vágy ki házi köréből, nem akar
szerepelni a világban. Egyszer kirándulnak jószágukra; Turgonyi nejével
a szomszédságba látogatásokat tesz régi nemes ismerőseinél, de senki sem
viszonozza. Pedig Turgonyi nagyon óhajtja, hogy nejét befogadja a vidék
társasága, mert a mint mondja, positiót akar neki szerezni. Végre apósa
révén, egy herczeg ajánló levele következtében, meghivja őket Kamóczy, a
herczeg uradalmi igazgatója, névnapi mulatságra, melyben részt fog venni
több vidéki nemes. Turgonyi elviszi nejét, bár ez vonakodik s ott
találja Kenessey grófot, egy tönkre jutott gavallért, ki a hercegi ménes
igazgatója; báró Somvárynét, aki azért látogatja a hercegi
uradalom-igazgató családját, mert titkon szereti a grófot; egy
elszegényedett nemest és volt képviselőt, Binczkey Tamást; ennek nejét,
fiát és leányát; az ifjú Kamóczit leány-testvérével; végre Dadányit, egy
bukott nemes család ivadékát, aki gazdasági irnok. Mindezek, kivéve a
grófot, oly antisemiták, akik a kikeresztelkedett zsidót sem állhatják,
haragusznak Turgonyira házasságáért s elhatározzák, hogy éreztetni
fogják mind vele, mind pedig nejével ellenszenvöket; vele azért, mert
pénzért házasodott, nejével azért, mert zsidó származásu. Turgonyi a
férfiaknál valahogy megtöri a jeget, megigéri nekik, hogy a
képviselőválasztáskor Binczkey fiát fogja támogatni, ezért megint
barátságukba fogadják, de nejével a nők rosszúl bánnak, megsértik. Nem
tudjuk ugyan, hogy mennyire és mikép, ezt férje sem tudja, mert az egész
a színfalak mögött történik, de annyit látunk, hogy az érzékeny Malvin
egész a kétségbeesésig oda van. Haza akar menni, férje tartóztatja, de
amidőn magára marad, mégis végrehajtja szándékát. Befogat és hazamegy.
«Ha férjem szeret, utánam jő, ha nem, nem szeret» – suttogja magában s
elfogadja gróf Kenessey karját, aki kocsijáig vezeti s majd lóháton haza
kiséri. Turgonyi nem megy neje után, nemes társainál marad, akik, úgy
látszik, teljesen megbocsátják neki, hogy a Rózsai-családba házasodott.
Dóczi mindent elkövet, hogy a rokonszenvet hőse iránt elölje bennünk.
Valóban Turgonyi kevés eszű s meglehetős szivtelen ember, vagy legalább
is nem lovagias. Buda-Pesten kellemes társadalmi viszonyok között él –
az ellenkezőről se ő, se neje nem panaszkodnak – falusi jószágára csak
ritkán rándul le; s mégis erőlteti nejét, erőlteti magát egy oly vidéki
társaságba, mely nem akarja befogadni. Megaláztatásokat szenved, kegyet
koldúl hajdani ismerőseitől. Mindezt nem teszi önérzetes ember,
különösen akkor nem, amikor semmi nemü érdek nem ösztönzi reá. Egészen
más volna, ha lemondva hivataláról, állandóan falun laknék, szerepet
akarna játszani a megyén, képviselőnek lépne föl, vagy neje óhajtana
akár unalomból, akár hiúságból férje nevéhez és saját gazdagságához illő
társadalmi helyzetet a vidéki birtokosok között. S vajon az a társaság,
melybe Turgonyi föl akarja vétetni nejét és vissza vívni magát, bármely
szempotból megérdemli-e a fáradságot? Bizonyára nem. Kikből áll e
társaság? Bukott, alárendelt helyzetű és műveletlen nemesekből, akik a
vegyes párnak se hiúságát, se szellemibb vágyait nem ingerelhetik s
társadalmi állásuknak sem nyujthatnak támaszt. Dóczi rajza nemcsak
valószinűség tekintetében egyoldalú torzkép, hanem drámai céljával is
ellenkezik, amely a küzdő elemeket ki akarja békíteni. Szorgalom szellem
és erény jellemzik a kitért zsidókat, míg a nemesek nagy részt a
renyheség, a gőg, a műveletlenség képviselői. Ily elemek bajosan fognak
összeolvadni, nem is sok haszon volna belőle. A drámai célnak, az
élethűségnek is inkább megfelel vala, ha különböző árnyalatban mindenik
félnek oly fény- és árnyoldalai vannak, amelyek a másikban hiányzanak s
egymást úgyszólva kiegészítik. Különösen megvártuk volna az egyik
főszemélytől, Turgonyitól, aki az ősi név varázsáról oly szép
szónoklatot tart, hogy legalább is lovagias legyen s midőn nejét
megsértik, ne hagyja magára, s midőn ez haza megy, kövesse s ne maradjon
és mulasson sértői között. Ennyit még idegen nőért is megtesz a lovagias
férfiú, annyival inkább azért, aki nevét viseli s akit nagyon szeret.
Turgonyi a társaság sértését azzal tetézi, hogy ugyanazon társaság előtt
még jobban megsérti nejét, azt, akit leánykorában hasonló sértések ellen
védett. Ily dolgot bajos kiegyenlíteni s ha Malvin a mű végén mégis hisz
férje szerelmében, a közönség nem igen hihet benne.
Dóczi a mily mostoha Turgonyihoz, épen olyan szives és nagylelkű Malvin
iránt. Egész eszményi alakká akarja emelni. Minden esetre lovagiasabb
hozzá, mint férje; bámulja és bámultatni ohajtja. Fölruházza a sziv
minden nemességével s a szellem minden gazdagságával. Talán igen is sok
a jóból s épen azért önkénytelen kétkedünk benne s ami még nagyobb baj,
nem igen találjuk meg a kulcsot jelleméhez. Oly rohamosan változik s
esik egyik hangulatból a másikba, hogy alig tudjuk képzelni. Midőn az
első fölvonásban föllép, egy egészen a férjén csüggő, félénk és mély
érzelmű, sőt túlérzékeny hölgyet látunk magunk előtt, aki egészen férje
uralma alatt áll. A második fölvonásban a családi reggelinél, amidőn
férjével a balul kiütött látogatás után találkozik, már úgy tünik föl,
mint a ki egyedül úr a háznál és korlátlanúl parancsol. Azt értjük, hogy
duzzog, hogy férjének, a ki bocsánatot kér és ad a tegnap történtekért,
kitérően felel, de azt nem értjük, hogy oly könnyedén rendelkezik
férjéről s ez oly alázatosan engedelmeskedik neki. Malvin elhatározza,
hogy férje lemond hivataláról, képviselőnek lép föl, kifizeti a
képviselőnek föllépett Binczkey költségeit és hivatalt szerez számára,
fölfelé tör s ha már alázkodni kell, inkább az aristocratia kegyét
hajhássza. S Turgonyi mind ebbe bele egyezik, de midőn az atya és fia
eltávoznak, s a házaspár magára marad, kitör köztök a viszály. Malvin
szemére veti férjének, hogy szerelme elhűlt, mert nem oltalmazta meg.
Turgonyi védekezik, hogy érdekéért tette, a mit tett. Szóból szó jön ki.
Turgonyi védi az öröklött ősi nevet, Malvin az önszerezte érdemet, de
leginkább a szeretet nagy gondolatát és erős érzelmét. Végre kijelenti,
hogy férje őt ma szóval, tegnap pedig tettel tanította meg, hogy
válaszfal van köztök, s ő már csak névleg neje. Turgonyi fölkiált: «Azt
hiszi-e ön, hogyha elég könnyelmű voltam is önt pénzeért elvenni, most
elég nyomorúlt leszek megmaradni férjének, mikor tudom, hogy nem
szeret». S egyszersmind bevallja nejének, hogy csakugyan pénzeért vette
el, de azután megszerette s most híven szereti. Ez csak új olaj a tűzre,
Malvin dühöng, de a férj tovább ostromolja, lábaihoz borul és szerelmét
bizonyítja, s midőn ez meg nem indul, arra kéri, hogy legalább becsülje
őszinteségeért. «Ki mondja, hogy nem becsülöm – felel a nő – s honnan
tudja, hogy nem szeretem? Én nem mondom, hogy szeretem, azt sem mondom,
hogy nem. De az ön szerelmében kétkednem kell mind addig, míg
bizonyságom nem lesz reá, addig pedig kérem, tekintsen a világ előtt
hitvesének». Turgonyi nem hajlandó ily szerepre. «Akkor csak egy mód
marad fönn: váljunk» végzi be a nő s titkon örvend, hogy férjét
megrémiti e szándék. Ekkor vendéget jelentenek be, gróf Kenesseyt,
megszakad a házaspár versengése s bevégződik a második fölvonás.
E jelenet sok tűzzel van írva, mindkét fél szíve mélyéig fölindúl.
Köztök az elvek és érzelmek heves harca fejlődik ki s már-már tragikai
összeütközést és fordulatot várunk. Azonban a szerző amúgy hirtelenében
a vígjáték felé tereli fő személyeit, még pedig nem oly módon, hogy
érdekes bonyodalmat és kifejlést várjunk. Midőn a nő férje előtt
kinyilatkoztatja, hogy kétkedik szerelmében mind addig, mig bizonysága
nem lesz reá, már tudjuk, hogy kibékülnek, mert a nő akarja, a férj
pedig könnyen elkészülhet a megpróbáltatásra. S a harmadik felvonás
csakugyan a megpróbáltatást tárja előnkbe, a mely két módon történik.
Először: Malvin Kenessey gróf látogatásait fölhasználja arra, hogy
férjében némi féltékenységet ébresszen, de maga sem helyez reá nagy
súlyt s férje sem mutat több fölindulást, mint a mennyi akkor is illő
volna, ha nem szeretné nejét, de tart valamit becsületére. Másodszor
ügyvédet hivat, titkon értekezik vele, hogy férje higyjen a válópör
előkészületeiben, azonban egy oly okirat készítését rendeli el, mely
szerint minden ingó és ingatlan vagyonát férjére ruházza s ez adomány
még akkor is érvényben marad, ha elválnának egymástól. S az okiratot egy
engesztelékeny percben olvasatlanúl aláíratja férjével, a ki azt
megolvasván, természetesen széttépi. Így kibékülnek s ugyanakkor a
mellékszemélyzetből három pár egy kissé bohózatos módon házassági
frigyre lép, a kik közül csak Kenessey gróf és Somváry báróné voltak
némi befolyással a cselekvény menetére.
Ime a két főszemély: az egyik, Turgonyi, nem tesz egyebet, mint durván
megsérti nejét s aztán szenvedőlegesen viseli magát; a másik, Malvin,
sok mindent akar cselekedni, de a mit cselekszik, nem igen szolgál
céljaira, mert egy nő bajosan gerjeszthet féltékenységet férjében, ha se
udvarlója nincs, se maga nem kacérkodik valakivel, s nem nehéz próbára
teszi tisztességes embernek tudott férjét, ha vagyonát reá ruházza, mert
tudhatja, hogy az nem fogja elfogadni, hiszen ha kibékülnek, a vagyon
úgy is közös marad, ha pedig elválnak, az elfogadás nagy fokú aljasság
volna. Így nem annyira férjét teszi próbára, mint a maga
áldozatkészségéről tesz bizonyságot az affectativ és a magát rákötő
szándék némi szinezetével. S méltán kérdhetjük: ez-e az a hőfok, mely a
házasság előtt nem egyesülhetett elemeket a házasság után teljesen
egyesíti? Bizony, ez se drámai, se vígjátéki úton nem történt meg s nem
úgy lépünk ki a színházból, hogy akár aesthetikailag, akár társadalmilag
megnyugodhatnánk. Ha már Dóczi nem akart, vagy nem tudott valóságos
drámát irni, minden esetre a vígjáték inkább sikerült volna s inkább is
illett volna tárgyához.
Ha a vegyes pár helyzetéből és jelleméből folyó nemes tulajdonokat és
gyöngeségeket rajzol, a melyek könnyen adhatnak alkalmat az
összezördülésre a nélkül, hogy bármelyiket eltörpítnék; ha a küzdelemben
a gyöngeségek mindkét részről nevetségesekké válnának s a nemes
tulajdonok fölülkerekedve, megerősítenék a szerelmet; ha szerencsés
leleménnyel a cselekvényben kifejlődött volna az az eszme, a melyet
Malvin érint is, tudniillik, hogy csalódva férjében, megpróbálja: vajon
nem ébredne föl benne is utólag a szerelem, mint férjében, a ki pénzért
vette el s utóbb bele szeretett: talán sikerült vígjátékot irhatott
volna.
Így a vegyes pár drámája nagyon is vegyes dráma lett: ex omnibus aliquid
ex toto nihil. Mindent összevéve, az ékítmények többet érnek benne, mint
a cselekvény és jellemrajz épülete.
A librettó keveset ér, de a szóra tétel méltánylást érdemel. Tárgya
miatt kiváncsiságból egy darabig vonzhatja a közönséget a színházba, de
az irodalom nem nyert benne sikerűltebb művet, legfeljebb a nemzeti
színház eredeti műsora gazdagodott oly művel, a milyeneknek igen is
bővében van.
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: Szilágyi Ferencz _Budapesti Hirlap_-jában 1855]
[Footnote 2: Előszó a _Népköltési Gyűjtemény_ első kötetéhez.]
[Footnote 3: _Guericke:_ Lehrbuch der Kristlichen Kirchlichen
Archäologie. Leipzig, 1847. 207. l.]
[Footnote 4: _Weinhold K.:_ Weinachtspiele und Lieder aus Süddeutschland
und Schlesien, mit Anleitungen und Erläuterungen. Graz, 1870. 1–30. l.]
[Footnote 5: Lásd bővebben: _Klein J. L._ Geschichte des Dramas. IV.
1–12. l.]
[Footnote 6: _Martene Ed.:_ De antiquis Ecclesiae ritibus I. IV. c. 14.
_Gerbert:_ Veteris liturgiae alemanicae monumenta. II. 237. _Durandi:_
Rationale divinorum officiorum Lib. 6.]
[Footnote 7: _Abrinc_ (Avranche) J. Liber de officiis ecclesiaticis
Rothomagi, 1679.]
[Footnote 8: _Jubinal Achil:_ Mystères inédits I. p. XXI. 1.]
[Footnote 9: _Ipolyi Arnold:_ A mysteriumok maradványai hazánkban. Uj M.
Muzeum. 1858. VII. füz.]
[Footnote 10: _Toldy F.:_ A magyar költészet története. Második kiadás,
egy kötetben. Pest 1861. 98–101. l.]
[Footnote 11: Coll. Concil. VII. t. 881. col. ed. _Zatta_.]
[Footnote 12: _Baluz:_ Capit. reg. franc]
[Footnote 13: _Agobard_ Lugd, Arcliep. opera c. not. Baluzii. 1866. De
Dispens. p. 297.]
[Footnote 14: _Reidt Hen._ Das geistliche Schauspiel des Mittelalters in
Deutschland. Frankfurt, 1867. 11. l.]
[Footnote 15: Religio. 1854. I. 69. sz. 551. lap.]
[Footnote 16: Új Magyar-muzeum. 1858. 354. l.]
[Footnote 17: Weinhold 44–55. l.]
[Footnote 18: _Sandys_ Christmas carols. London. 1833. CXX. l.]
[Footnote 19: Kärntisches Wörterbuch. _Lexer M._ Mit einem Anhange:
Weinachtsspiele und Lieder aus Kärnten. Leipzig, 1862.]
[Footnote 20: _Wright_ Th. Early mysteries and other latin poems of the
twelfth and thirteenth centuries. London, 1844.]
[Footnote 21: _Schröer_ K. J. Deutsche Weihnachtsspiele aus Ungarn.
Wien, 1858.]
[Footnote 22: Vörösmarty minden munkái Pest, 1864. XI. k. 324 l. XII. k.
87., 104., 164. l.]
[Footnote 23: _A trónkereső_. Eredeti szomorújáték 5 felvonásban. Pest
1868. A nemzeti színház könyvtára. Első füzet. _Török János_. Eredeti
dráma 5 felvonásban. Pest 1871. Huszonnegyedik füzet. _Struensee_.
Eredeti tragédia 4 felvonásban. Pest 1871.]
[Footnote 24: Nemzeti Színház könyvtára. Huszonhatodik füzet. A strike.
Népszínmű három szakaszban. Pest, 1871. Ötvenegyedik füzet. Az amerikai.
Népszínmű három szakaszban. Pest, 1872. Pfeifer.]
[Footnote 25: _A mágusz._ Tragédia egy felvonásban. Irta Csiky Gergely.
Temesvár, 1878.]
[Footnote 26: _Janus_. Tragédia öt felvonásban. Irta: Csiky Gergely.
Temesvár 1877. Az 1876-iki Teleki-pályázaton 100 arany jutalmat nyert.]
[Footnote 27: Az _Ellenállhatatlan_. Vígjáték három felvonásban. Irta
Csiky Gergely. Temesvár, 1878. Az 1877-ki Karácsonyi-pályázaton 400
arany jutalmat nyert.]
[Footnote 28: _A legszebb._ Vígjáték három felvonásban. Irta: Bartók
Lajos. Buda Pest. 1880. Franklin-társulat. Először adatott a Nemzeti
Szinházban 1879 deczember 21-én.]
[Footnote 29: _A proletárok._ Színmű négy felvonásban. Irta: Csiky
Gergely. Nyomtatásban még nem jelent meg Először adatott 1880. junius
23-án.]
[Footnote 30: _Magyar hirmondó_ Bécs, 1792. jun. 8. sz. Szigligeti: _A
dráma és válfajai_. Buda-Pest. 462. l.]
[Footnote 31: Laczka J.: _Bessenyei Gy. élete_; kéziratban nemz. muzeum,
kiadva 1872-ben Ballagi Aladár: _A m. kir. testőrség története_
függelékében. 433. l.]
[Footnote 32: Závodszky Károly: _Bessenyei György_. Irodalmi tanulmány.
Pest, 1872. 114. l.]
[Footnote 33: Ballagi Aladár: _A magyar királyi testőrség története
különös tekintettel irodalmi működésére_. Pest, 1872. 97. l.]
[Footnote 34: _Philologiai Közlöny_ 1884. Nyolczadik évfolyam. 558.
lap.]
[Footnote 35: _Magyar Néző._ Hely és évjegy nélkül; alkalmasint Bécsben
1779. 60. l.]
[Footnote 36: Pest, 1857. I. köt.]
[Footnote 37: Szentjóbi Szabó László költeményes munkái. Pest. 1791. –
Újra: Debreczen 1820. – Pest, 1840. – Pest, 1865.]
[Footnote 38: Bacsányi költői levele Szentjóbihoz _Hazafiui aggódás_
czime alatt _Bacsányi János költeményei_ Pest, 1865. 37 l.]
[Footnote 39: _Mátyás király vagy a nép szeretete jámbor fejedelmek
jutalma_. Nemzeti érzékeny játék. 3 felv. Buda, 1792. Német forditása
ugyanott és akkor.]
[Footnote 40: Pest, 1793. II. k.]
[Footnote 41: _Teátromi zsebkönyvecske_. Pest. 1793.]
[Footnote 42: _Honművész_ 1843.]
[Footnote 43: Franknói V.; _Martinovics és társainak összeesküvése_
Buda-Pest 1881. 255. l.]
[Footnote 44: «V. U.» 1870. I. félév. 2 sz. 58. l.]
[Footnote 45: _Bacsányi János költeményei_ Pest. 1865. 58 l.]
[Footnote 46: _M. T. Társasági Névkönyv_ 1841-re 75–76. l.]
[Footnote 47: _Hazai és külföldi Tudósítások_ 1819. I. 30. sz.]
[Footnote 48: _Magyar theatromi zsebkönyv_ 1819-re. Székes-Fehérvár
1820.]
[Footnote 49: _Hazai és Külföldi Tudósítások_ 1819. I. 49. sz.]
[Footnote 50: _Honművész_. 1883. 39. sz.]
[Footnote 51: Benkő: _M. Színvilág_ 55. l.]
[Footnote 52: VI. köt. 1817. 86. l]