sorrendben kell követni egymást. A régi rendszerü távirót követte a
telefon és telefon-hirmondó, ezt a drótnélküli táviró és a hangnak drót
nélkül való továbbitása. Tavaly drótnélküli telefonnal sikerült már
összeköttetést létesiteni Nevork és London között és a hangot
kedvezőtlen atmoszférikus viszonyok mellett is mindkét helyen egészen
jól lehetett hallani. Szelén-lemezes táviró készülékekkel tudunk már
képeket továbbitani, sőt továbbitjuk már a képeket drót nélkül is. Képek
drótnélküli továbbitására már két rendszer is van, Belin professzoré és
Thorne Bakeré. Az utóbbi rendszerü képtávirón a továbbitandó kézirat,
rajz vagy fénykép minden egyes pontját ugyszólván végigtapogatja egy
vékony fénysugár, miközben a lap a részleges sötétedés következtében,
hol világosabb, hol pedig sötétebb fényt vet vissza. A fényrezgéseket
egy e célra szerkesztett fotocella veszi fel és alakitja át elektromos
rezgésekké. E rendszerrel sikerült az eddig csak fáradságos és hosszu
ideig tartó preparálással elkészithető különleges képtáviró-klisét
teljesen kiküszöbölni. A fotocella áramimpulzusainak eredményekép
megindulnak az antennából az éterhullámok és a vevőberendezés
antennájába ütközve, fényrelaisba jutnak, amely az elektromos rezgéseket
ismét fényrezgésekké formálja s az eredeti lap képét egy fényérzékeny
filmszalagra viszi át. A drótnélküli távolbafotografálás sem tükröket,
sem egyéb anyagi segédeszközöket nem alkalmaz, pusztán a materiális fény
irányitásán alapszik. Vegyük mindehhez hozzá a mozit, sőt a szines és
plasztikus mozi sikeres kisérleteit is. Ha mindezek megvannak, sikeres
kombinálásunk megadja a drótnélküli, képekkel összekötött, zsebben
hordozható _telekinefont_.
=A mozi jövője.= A _moziról_ lévén szó, érdemes foglalkozni egy kissé
azzal a kérdéssel is, hogy mit lehet várni ettől a találmánytól, amely
az utolsó huszonöt esztendőnek valamennyi technikai alkotása között
talán a legnagyobb elterjedésre és népszerüségre tudott szert tenni. A
mozi ma sokak számára ujságot, sőt irodalmat pótol és egyformán eszköze
az üzleti reklámnak és politikai propagandának. Kiterjesztette az
ismeretek körét és a valószerüség mezében mutatott be idegen világokat,
melyeknek nyomtatott ismertetései csak az elmosódottság ködében
rajzolódtak le és foszlottak szét. Be tudta mutatni a technikai és ipari
eljárások különböző módozatait és meg tudta rögziteni a természet
mühelyének féltve őrzött titkait, a vadon állatainak életétől a rózsa
bimbójának fakadásáig Eszköze lett a tudománynak és vannak egyetemek,
melyeknél a legfinomabb sebészeti mütéteket, melyeknél nem lehet jelen a
hallgatók tömege, ugy mutatják be, hogy az operációt a terem tetőzetén
elhelyezett gép veszi fel s a felvételt tükrök segitségével nyomban az
előadó terembe vetiti, ahol az asszisztens magyarázza a professzor
munkáját. A mozi behatolt még a szinházba is. Igen jelentős kisérletek
történtek, hogy a mai kulisszarendszer helyett vetitsék a diszleteket,
melyek plaszticitás tekintetében semmi kivánni valót sem hagynak fenn és
mindenesetre tökéletesebbek a mai papirmasé butoroknál és kasirozott
lovagváraknál.
Van-e ezek után a mozi fejlődésének még további lehetősége? Természetes,
hogy van. A jövő mozija forradalmat fog előidézni – a szinmüvészet
terén. Ha a mozi nemcsak a mozgást adja vissza, hanem a plasztikát,
szint és hangot is, a mai szinpad feleslegessé válik. A nagy tőkével
dolgozó mozivállalatok képesek lesznek, hogy kizárólag jó szinészeket
szerződtessenek, a legtökéletesebb diszleteket alkalmazzák, a
felvételeket bármely tetszésszerinti helyen eszközöljék, mig a mai
szinpadokon a közönség a jó szinészekkel együtt kénytelen a ripacsokat
is elfogadni s a rendezés és diszletezés hiányosságait elszenvedni.
Azt szokták erre mondani, hogy a mozi sohasem pótolhatja _az eleven
embert_. Én ezt a tételt oda módositom, hogy a mai mozi még nem
pótolhatja. De hiszem, hogy a mozi idővel olyan tökéletes lesz, hogy
_ugyanugy_ fogja adni a szinész mozdulatait, hangját, alakitását, mintha
magam előtt látnám a szinpadon. Ugyanazt a valósági érzést, ugyanazt a
lelki folyamatot fogja kiváltani, mint a szinház, azzal a különbséggel,
hogy a korlátolt szinpadi lehetőségek helyett még a miliőben is a valót
nyujthatja. Sokan ezt nem tudják maguk elé képzelni, mert beléjük
idegeződtek a mozinak képszerü emberalakjai és képszerü keretei. Ahhoz a
távolabbi lehetőséghez azonban, amit a jövőbe vetitünk, csak a
szemünknek megszokott formák összetörésén át juthatunk el. Természetes,
hogy ez esetben maradna még egy nagy nehézség, _a nyelv kérdése_ és a
szöveggel együtt felvett élő beszéd idegen nyelvre való leforditásának
lehetetlensége.
Magát a technikai részt illetőleg azonban el lehet menni egészen annak a
feltételezéséig, hogy az igy tökéletesitett mozit bevisszük a saját
otthonunkba, vagyis tetszésszerint le tudjuk játszatni magunk előtt az
előadást. Egyáltalán nem elképzelhetetlen a tudományos előadásoknak,
felolvasásoknak az a formája, hogy a felolvasó a saját otthonában beszél
egy hang- és képfelvevő készülék előtt és a hallgatók is saját
otthonukban kapják az előadást, de tökéletesen olyan illuzióval, mintha
az illető előttük állana. Még a nemtetszésüknek is kifejezést adhatnak
olyan módon, hogy csavarnak egyet a készülék taszterén és eltüntetik
szemük elől a nekik nem tetsző előadót.
=A beszélőgép.= A technika további tökéletesedéséhez tartozik az, hogy a
különböző akusztikai és optikai jeleket, tehát a hangot és képet, akár
közvetlenül vétettek fel és akár dróton, vagy drót nélkül
továbbittattak, _meg is tudjuk őrizni_. Ennek a kezdete már megvan a
gramofonban és a moziban. A gramofon azonban nem tökéletes, mert a
hangot valamely anyagba való karcolás révén őrzi meg, ami kellemetlen
mellékzörejekkel jár és korlátozza a felvételek terjedelmét is. A mai
mozinak a hiányosságait pedig épen az előbbiekben állitottuk szembe a
tökéletes mozinak a követelményeivel. 1925-ben azonban egy Paulsen
Valdemár nevü dán mérnök olyan hangfelvevő készüléket szerkesztett,
melynél a felvételnek az alapanyaga nem lemez, hanem acéldrót, amelyen a
hangnak a megrögzitése magnetizálás segitségével történik. A felvevő
készülékben futó drót, amely tetszeszerinti hosszuságu lehet, a hang
erősségéhez képest erősebben, vagy gyengébben magnetizálódik. Előnye a
mai felvevő szerkezetekkel szemben, hogy demagnetizálással a hangokat
ismét ki is lehet törölni, vagyis ha a beszélő korrigálni akarja
önmagát, azt minden nehézség nélkül megteheti. A további nagy
jelentősége a találmánynak a felvett jelek továbbitásában rejlik. Minden
dróton felvett akusztikai jelet ugyanis tovább lehet adni, akár dróton,
akár drót nélkül, sőt meg is lehet őrizni. Igen könnyen el lehet
képzelni például, hogy valamely nagy vállalatnak a főnöke bemodja a
_beszélőgépbe_ a világ különböző részeiben levő képviselői számára az
utasitásokat és a rádió azokat a megfelelő helyeken leadja. Bizonyára ez
a hirek közvetitésének sokkal gyorsabb módja a mai levelezésnél és
táviratozásnál. Kópia gyanánt ez esetben a központban megmarad a
beszélőgépnek a dróttekercse, amelyet bármikor ujra meg lehet inditani,
a többi helyeken pedig a parlofon-szerü tölcsérből felvett gépirásos
szöveg.
=A mult megörökitése.= Talán különösnek tetszik, ha egy kis
elmefuttatásban, amely a jövő fejlődési lehetőségeit akarja vázolni, a
mult megörökitésének kérdésére is kiterjeszkedünk. A vázolt találmányok
azonban e tekintetben is szinte beláthatatlan perspektivákat nyitnak
meg.
Mindenki aki csak kissé foglalkozott kulturhistóriával, tapasztalásból
tudja, hogy milyen rettenetesen nehéz feladat magunk elé idézni az
elmult időket és megrajzolni, hogy például egy évszázad, vagy akár ötven
esztendő előtt miként éltek az emberek. Hiszen még azok is, akik vissza
tudnak emlékezni a nyolcvanas évekre, milyen nehezen tudják
rekonstruálni egy negyven esztendő előtti lakásnak a pontos képét, a
divatot és az életmódot. Hát még mikor nem volt vasut, gőzhajó,
villamosság, acéltoll s a férfiak vatermördert, az asszonyok krinolint
viseltek, gyertyával világitottak és postakocsin utaztak! A legtöbb
szinházi előadás, amely félszázad előtti időket tár elénk, tele van
csapnivaló anakronizmusokkal és sületlenségekkel.
A mozi és gramofon megadták a lehetőséget, hogy mi már a korunkat hiven
örökitsük meg az utókor számára. Nagy emberek beszédeit, nagy énekesek
hangját már rendszeresen felveszik gramofonlemezekre. De a mult igazi
megörökitésére is áll az, amit a mozi jövőjéről mondottam. Amit ma
cselekszünk, az még nagyon tökéletlen. A jövő fejlődése az, hogy az
eseményeket ugy tudjuk felvenni és egy későbbi, tetszészerinti
időpontban ismét ugy tudjuk megjelentetni magunk előtt, mintha most
játszódnának le. Utódaink képesek lesznek ötven esztendő előtti
népgyüléseket, melyek résztvevőinek nagy része már nem is él, egyszerüen
_megismételni_, még pedig olyan formában, amely teljes mértékben adja az
eredeti népgyülés mozgalmasságát, lármáját, zaját és hangulatát.
Ugyanigy lehet majd megörökiteni az etnografiának tünedező
különlegességeit, idegen földek és messze országok életét, szokásait.
Már most is tapasztalhatjuk, hogy a mai mozi, amely pedig még csak
plasztika nélküli képet ad, mennyivel valószerübb képzetekhez juttatja a
nézőt, mint a puszta könyvolvasás. Hátha még a mai mozival és
hangfelvevő készülékkel mindazok a tökéletességek vele fognak járni,
amelyeknek bekövetkezését megjósoltuk.
=Mi lesz a könyvvel?= De ha ilyen tökéletessé válik a képnek és hangnak
a megörökitése, talán feleslegessé válik vele együtt a könyv is? Igaz
lesz talán, hogy a mozi fogja a teljes kulturát szolgálni? Szó sincs
róla! A könyv sohasem lesz felesleges, de talán átalakul.
Minden könyvvel foglalkozó ember tudja, hogy milyen rettenetesen nehéz
probléma kezd lenni a könyvek raktározása. Százezer kötetes
közkönyvtárak számára már egészen külön, hatalmas épületek szükségesek s
az a néhány könyvtár, amely már elérte a milliós példányszámot, alig tud
megbirkózni a további szaporulattal. Ha egy magánembernek ötezer kötet
könyve van, az már valóságos teher, amely vagy külön kezelőt igényel,
vagy a tulajdonos rabja lesz a könyveinek.
A megoldást a fotografia és a vetitőgép nyujtja. Köztudomásu, hogy
tudunk egészen mikroszkopikus jellegü fényképeket előállitani. Vajjon
lehetetlen-e annak elképzelése, hogy egészen parányi lemezekre
folytatólagosan, tehát nem lapokra osztva, egész könyvek tartalmát
lefényképezzük? Ha olvasni akarunk, elővesszük a tekercset és vetitjük.
A vetités tetszésszerinti gyorsasággal és tetszésszerinti nagyságu
betükkel történik. Regényeket gyorsan pergetünk le, tudományos munkákat
lassabban, a betük nagyságát pedig a látóidegeinkhez képest
szabályozzuk. Ilyenformán akár százezer kötetet el lehet helyezni egy
iróasztal fiókjában. A bibliofilok pedig nem a szerzők autogramját
fogják gyüjteni, hanem azok hangját fogják a lemezekről megszólaltatni.
Elképzelem még azt is, hogy igy kapjuk majd az ujságot is, akár
nyomtatott betü, akár hang, akár pedig kép formájában. Előfizetünk rá,
mint most valamelyik napilapra, vagy a telefon-hirmondóra. De a jövő
beszélő ujságja annyival tökéletesebb lesz a telefon-hirmondónál, hogy
nemcsak akkor lehet hallani, mikor a felolvasó beszél, amivel vele jár,
hogy aki történetesen abban az órában nincs otthon, vagy el van
foglalva, elveszti az egész anyagot, hanem később is megismételtethetjük
és előadathatjuk magunknak a napi hireket.
=Az erő továbbitása vezeték nélkül.= Mindezeknél a találmányoknál
azonban még mindig nincsen megállás. Ha sikerült megoldani a hang drót
nélküli továbbitásának a problémáját és ha számitani lehet a fény drót
nélküli továbbitására is, miért ne lehessen _vezeték nélkül továbbitani
az erőt is?_ A technikának legközelebbi megoldásra váró feladatai közé
tartozik, hogy a generátort közvetitő eszköz nélkül összeköttetésbe
hozzuk az erő felhasználásának a helyével. Ha ennek a problémának a
megoldása sikerül, – és hogy sikerüljön, szintén csak idő kérdése lehet,
– _nagyobb forradalom elé kerül az ipar, mint amekkorán a gőzgép
felfedezése óta keresztülment_. Köztudomásulag ugyanis ma a kitermelt
erőnek az átvitelét szolgáló berendezések létesitése és amortizálása
óriási költségeket emészt meg s amellett a továbbitás alkalmával a
kitermelt erőnek igen nagy százaléka megy veszendőbe. A laikus is el
tudja képzelni, hogy mit jelenthet az, ha a szenet, vagy a vizeséseknél
előállitott áramot nem kell többé szállitani, hanem a szétszórt
állomások ugy fogják a központból kisugárzott fényt, vagy erőt felvenni,
ahogy ma a rádióállomások felveszik egy központi zenekarnak a zenéjét.
=A naplemente zenei akkordokban kifejezve.= A zenének a fénnyel való
kombinálása egyébként már megtörtént. Amerikai nagy éttermekben már
nincsenek zenekarok. A zenekart a rádió pótolja és a zenét árasztó
tölcsérek a világitás célját szolgáló luszterekben vannak elhelyezve. A
zenét a világitással együtt kapja a közönség. A tökéletesség
csimborasszója azonban alkalmasint az lesz, _ha zenekarra sem lesz
szükség_. Sir William Barrett ugyanis megállapitotta, hogy a szinkép
egyes hullámahosszai tökéletesen megegyznek a diatonikus skála
hangjainak hullámhosszaival, ami azt jelenti, hogy bizonyos hangoknak és
szineknek érzékszerveinkből azonos hatásokat kell kiváltani. Ha pedig ez
igaz, akkor igazuk van azoknak, akik azt érzik, hogy _a naplementét
zenei akkordokban is ki lehet fejezni_. Egyelőre fantasztikus regények
iróinak való téma, de ki tudja, hogy nem lesz-e valóság belőle?
=Mi lesz, ha elfogy a szén?= Husz-huszonöt esztendő előtt divatban volt
két kérdéssel riogatni az emberiséget, mi lesz, _ha elfogy a szén_ és mi
lesz, _ha nem lesz elegendő tápszer_ a folyton szaporodó emberi nemzedék
számára? Igaz, hogy a probléma akkor se volt pillanatnyilag aktuális,
mert hiszen Magyarországnak a szénkészlete is legalább száz esztendőre
elegendő, az intézményes háboru pedig jó időre gondoskodik még a
halandók számának mesterséges apasztásáról. De hát a kérdés fel volt
vetve és egyrészt érzékeny lelkületü emberek, akik még meg sem született
utódaik sorsán aggódtak, másrészt pedig tudósok, akiket a probléma
önmagáért érdekelt, foglalkoztak is vele.
Ugyan ki beszél ma ilyen kérdésekről? Mi lesz, ha elfogy a szén? Lesz
helyette _vizierő_ és a vizierőből való áramfejlesztés. Ha nem elég, ott
van egy másik örökké mozgó, eleven energiaforrás, _a tengerek apálya és
dagálya_. Már ma is tudnak belőle enegiát, hőt termelni, csak nem elég
gazdaságosan. A hamburgi Traun-féle laboratóriumban lényegileg már
megoldották azt a problémát is, hogy _a levegő felsőbb rétegeinek
elektromosságát_ miként lehet gyakorlati célokra hasznositani. A
kisérletek alkalmával fémtüskékkel ellátott ballonokat bocsájtottak fel
több ezer méter magasságra és vezetődrót segitségével levezették a felső
légrétegek elektromosságát. A laboratorium két ilyen ballon segitségével
napi 81½ kilovatt energiát tudott kitermelni. Ezek a kisérletek csak a
kezdet kezdetét jelzik, távolabbi jelentőségük a zivatarok megelőzésében
és egy szinte kimerithetetlen energiaforrásnak hasznositásában áll. A
találmány valódi horderejét ellenben könnyü megérteni abból, hogy a
meteorologiai állomások becslése szerint állandóan körülbelül ezer
zivatar van keletkezőben és ezek villamos energiája mintegy _százmillió
lóerőnek felel meg_.
Egy másik félig-meddig hasonlatos találmánnyal L. R. Macdonald, a
montreali egyetem tanára lepte meg a világot, ha ugyan a tudományban
szabad meglepetésekről beszélni. Találmányának lényege _a rezgési
energiának a kitermelése_. Ennek megértéséhez arra a köztudomásu tényre
kell hivatkoznunk, hogy a szilárd anyagok bizonyos körülmények között
reagálnak a levegő harmonikus rezgéseire. Magunk tapasztalhatjuk
például, hogy az ablak néha megzörren a hangvillának, vagy a
hegedühurnak erős rezgésére. Van egy közönséges kisérlet is, amelyhez
nem szükséges egyéb egy olyan hurnál, melynek egyik végére egy suly, a
másikra hangvilla van erősitve. Ha a hangvilla a megütése után rezeg, a
hur fel- és lefelé hintázó mozgást végez. Macdonald ezt a vibráló
mozgást ugy használta fel, hogy a hur végére faorsót erősitett, mely nem
fixirozott tengelye körül gyorsan forgó mozgást kezdett végezni. Az
ötletét ugy fejlesztette tovább, hogy a hangvillát váltakozó áramu
elektromos mágnes segitségével állandó rezgésben tartotta s a hangvilla
kölcsönható mozgását állandó forgó mozgássá változtatta. Ily módon
sikerült neki egy lóerőt előállitani. Ma még csak az elv van meg, de
minden tudományosan iskolázott agyu ember tudja, hogy a repülőgép is
lényegében meg volt oldva abban a pillanatban, mihelyt sikerült egy
levegőnél nehezebb tárgyat akár öt percre és öt méternyi magasságban a
föld felett lebegő helyzetben megtartani.
Mindezek a találmányok némi fizikai iskolázottság mellett bárki által
nagyon könnyen elképzelhetők és kétségtelen, hogy gyakorlati
kihasználásuk is be fog következni. Ezt már tudják és hirdetik a mérnöki
tudomány józan és higgadt emberei is. De mellettük megszólalnak azok,
akik Verne, Jókai vagy Wells fantáziájából egy szikrának a részesei és
azt mondják: nem elég. A megoldás tulságosan szegényes ahhoz képest,
amit az ember a kőkorszaktól máig eltelt rövid hat-hétezer esztendő
alatt elért. Az a forrás, amely az emberiség számára kimerithetetlen és
emberi számitás szerint örök erőt szolgáltat, csak _a nap sugárzó
energiája_ lehet. Ha ezt össze tudjuk gyüjteni, – aminthogy már erre
történtek sikeres kisérletek, – és el tudjuk raktározni, nincs fütési
probléma, nincs ipari üzemanyag-kérdés és tetszés szerint nyárrá tudjuk
varázsolni a telet.
Hogy állunk a jelen pillanatban ezzel a problémával? Angol mérnökök a
Nilus felső folyása mentén állitottak fel olyan szerkezeteket, melyek
tükrök segitségével összegyüjtik a nap sugarait. A sugarak a folyóvizzel
táplált tartályokban a vizet felforralják s a kigőzölgő viz párái
körös-körül harmat alakjában lecsapódnak. Ilyen módon sikerült pázsitot
és egyéb vegetációt varázsolni a Nilus partján teljesen sivatagi jellegü
homokterületekre. Reflektor-tükrök és nagyitó üvegek kombinativ
alkalmazásával Kaliforniában is történtek sikeres kisérletek a
napsugarak összegyüjtésére és melegük felhasználására és ezen a módon
sikerült olyan kalorikus erőt előállitani, hogy az minden anyagnak a
megolvasztására elegendőnek bizonyult. Ugyanilyen szerkezetekkel
sikerült dinamógépeket mozgásban tartani, akkumulátorokat megtölteni,
szóval megtörtént az első lépés a nap energiájának elraktározására is.
=Az atomok energiája.= De van még egy másik, szinte rejtelmes erő is,
amelyet csak most kezdünk megismerni, az az erő, amely _az atomok
átalakulásánál és szétbomlásánál szabadul fel_. Egészen napjainkig
megdönthetetlenül állott a kémiai tudományban az elemek állandóságának a
tana. A rádium sajátságainak megismerése a tudománynak ezt a sarkalatos
tételét halomra döntötte. A rádium atomokat sugároz ki magából és közben
más elemmé változik át. Az elemet alkotó atomok szétbomlanak és más
elemek atomjaivá csoportosulnak át. Ennél a szétbomlásnál olyan
szédületes erők szabadulnak fel, hogy azokat mai mértékeinkkel szinte
kifejezni sem tudjuk. A rádium atomja által kilövelt részecskék
sebessége oly nagy, hogy négy másodperc alatt meg tudnák kerülni a
földet. Még megdöbbentőbb számokhoz jutunk el a csillagászat terén. A
Puppis V. állócsillagnak például, amelynek fénye tizezerszerte erősebb,
mint a napé, sugárzó energiája akkora, hogy kitermeléséhez
másodpercenkint 500 milliószorta milliószor millió mm. szén elégetésére
volna szükség. A csillagászok nagvon egyszerü számitással
megállapitották, hogy az ismert földi energia-termelési módozatok
mellett sem a Puppis V., sem pedig a hasonló állapotban leevő
állócsillagok energia-készlete ilyen arányu kisugárzásnál ötezer évnél
hosszabb időtartamra nem volna elegendő. Minthogy pedig ötezer esztendő
csillagászati időnek aránytalanul csekély és az ilyen csillagok életkora
alkalmasint száz meg száz millió évekre teendő, az energiatermelésnek
más magyarázatát kell keresnünk. A legujabb hipotézisek szerint az
állócsillagok sugárzó energiájának forrása nem lehet más, mint az
anyagot alkotó protonok és elektronok átcsoportosulásánál felszabadult
erő, – más szóval a csillag belsejében levő kémiai alkotó elemek
fejlődése.
Itt indul meg a tudományos képzelő erő munkája: miként lehetne más
elemeket rákényszeriteni arra, amit a rádium önmagától megcselekszik,
miként lehetne a csillagok világának nagy titkát ellesni és az anyagnak
ugyanilyen módon felszabadult energiáját gazdasági célokra felhasználni?
Urai leszünk-e valaha ennek az elképzelhetetlenül nagy erőnek és ha
igen, mikor?
Akár a nap sugárzó energiájának, akár az atomok felszabaduló erejének
felhasználásánál hihetetlen perspektivák nyilnak meg. A gazdasági
kihasználás mellett bármelyik alkalmas lesz arra, hogy száz meg száz
kilométerre porrá égessen mindent, megolvassza az ágyukat, ledöntse a
legerősebb falakat és mindent atomjaira felbomlasszon, a szó szoros
értelmében megsemmisitsen. Nem lesz _több háboru_, vagy aki elsőnek
oldja meg e rettenetes energiák felhasználásának a módját, az lesz a
_világ ura_.
Regények tudományos tételeknek a bizonyitására rendszerint nem nagyon
alkalmasak, de az bizonyos, hogy fantasztikus regények irói nagyon
sokszor előre megálmodták azt, amire a józan és hideg _gyakorlat_
emberei hitetlenül csóválták a fejüket. Ma azt mondhatnók, hogy ennek a
sugárzó energiának a problémája szinte _izgatja_ a fantasztikus regények
iróit. Egész sor ilyen regény jelent meg rövid néhány esztendő alatt,
amely kidolgozásában más és más, de alapjában véve ugyanarra a
gondolatra van felépitve. Wells Mars-lakói egy ismeretlen zöld sugárral
dolgoznak, Dominiknál a világ három ura a nap sugarait koncentrálja,
Farrére tudósa pedig a halálraitélteket, sőt mindent, ami körülöttünk
van, atomjaira bontja szét.
=Ha nem lesz elegendő tápszer…= A nap sugárzó energiájának
felhasználása, kapcsolatban más találmányokkal, beláthatatlan időkre meg
fogja oldani _az élelmiszerek előállitásának és a táplálkozásnak a
kérdését_ is. A meteorologia többé-kevésbbé meg fogja már jósolni a
várható időjárást. A következő lépés az időjárás, különösen pedig a
csapadék szabályozása. Az olvasók bizonyára emlékeznek még azokra a
kisérletekre, melyeket két esztendő előtt az Egyesült Államok cookfieldi
repülőtelepén végeztek. Repülőgépen pozitiv és negativ töltésü homokot
vittek a felhők fölé, mely leszórva, eloszlatta a felhőket, illetve azok
viztartalmát eső alakjában a földre juttatta. Ez az egyik, már sikeres
módja a csapadék előállitásának. A másik mód az, amelyet már fentebb
emlitettünk a nap melegének összegyüjtésével kapcsolatban. Hogy ehhez
később még ujabb módszerek is járulnak, kétségtelen. Ugyanezeket a
hatásokat magas feszültségü elektromos áramokkal is el lehet érni.
Lesznek időjárást szabályozó állomások, melyek a szükséghez képest elő
fogják idézni az esőt, vagy el fogják oszlatni a felesleges esőfelhőket.
Ha mindezeket összefoglaljuk és ha a meleget tetszésszerinti
mennyiségben tudjuk előállitani, ha az időjárást szabályozni tudjuk és
ha a levegőből elvont nitrogén segitségével szintén tetszésszerinti
mennyiségü mütrágyát tudunk előállitani, akkor nem is kell tulságos
fantázia annak elképzeléséhez, hogy lesz idő, mikor szinte _korlátlanul
tudjuk a föld termelékenységét fokozni_ és termővé tudjuk tenni a
sivatagokat is. Malthus jövendölésének veszedelme kitolódik az emberileg
beláthatatlan jövendőbe. Esetleg lesznek vezérigazgatók és egyéb
uralkodók, akik azt a luxust is megengedhetik maguknak, hogy
karácsonykor Kamcsatkában termett fügét és ananászt hozassanak gyerekeik
számára.