– Soha, soha!
– De igen, elvontam tőled mindent, hogy a hálátlanoknak adjam.
– Nekem annyit tőn, hogy két hosszú életen át sem bírnám meghálálni.
– Annyit köteleztem le nekik életemben, hogy többet nem nélkülözhetek.
– Szeretetéből azért nekünk is juthat valami, egyebet nem kérünk – mond
Kamilla.
– És halálom után – sóhajtá Valeria.
– Arról ne is beszéljünk – kiáltá közbe Kázmér poharat emelve – az Isten
éltesse sokáig!
– De beszéljünk, mert jó tisztába jönni. Halálom után ők öröklik minden
jószágimat.
– Kivánom, hogy csak gyermekei élvezzék.
– És te nem neheztelsz?
– De igen, hogy kedves néném a szeretetben oly gazdag kebleket
pénzérdekkel akarná szégyenítni. Most legalább meg lehet köztünk
győződve, miszerint hizelgés vagy képmutatás nélkül örvendünk, s a
szeretet, a mennyire kifejezni képesek vagyunk, őszinte.
– És szívből jő – tevé hozzá Kamilla.
– Oh gyermekim! Nem hiába gyászoltam utánatok, mily nemes sziveket
vesztettem volt?!
Kevés ideig folyt még e tárgy körül a beszéd, s lassanként átvitték
vidorabb térre, mit Kázmér szellemmel, Kamilla kedvességgel folytatott.
Valeria el volt ragadtatva.
A két fiatal rokon mindent elkövetett, hogy Valeriának ott tartózkodását
a legkellemesbbé tegyék.
Kázmér sokat beszélt boldogságáról, tapasztalásiról és jövendő
terveiről; sokszor megríkatá nénjét, de nyomban rá meg is nevetteté;
kikocsizott vele, s bemutatá gazdaságát.
Kamilla sok mindenben utmutatást kért és tanácsait hálával fogadá;
zongorázott, énekelt s szobáját úgy felvirágozta, mint valami
menyasszonyét.
Az öreg Pálmay tele volt előzékenységgel.
Döme pedig minden lépten-nyomon kezet csókolt.
Este whisteztek, reggel sétáltak.
Az egész ház Valeria körül forgolódott, s mindenki kedvére iparkodott
cselekedni.
Két nap mulva sírva bucsuzott el, s midőn kocsira ült, megindulással
mondá:
– E két nap menyországomból volt kiszakítva.
Alig néhány órája távozott, hát Kázmérnak czímezve nagy láda érkezik.
Kiváncsian vették körül, s a mint kicsomagolák, e felirást olvasták:
«Vizeki Kázmér kedves öcsémnek hagyományozom.» Kelet és tanuk aláirása.
– Mit jelentsen ez?
Kibonták a ládát, s ott volt benne a tömérdek ezüst, közte egy nagy
szekrény e felirással «Vizeki Kamillának.» Megnyitják, s drágábbnál
drágább ékszerek villantak szemeikbe.
– Áldott jó teremtés! – sohajtá Kázmér – ő akkor is szeretett, mikor
engedetlen valék.
Kamilla kissé elszomorodva mondá:
– Tán megbántad?
– Tudod, hogy naponként hálát adok Istenemnek. E drágaságnál nekem
többet ér egy mosolyod.
– Azért mondom csak, mert örökké szeretem hallani, hogy szeretsz.
– Hát nem annak folytonos ismétléséből áll-e egész életem?
– Épen mint az enyém!
És míg száz közül kilenczvenkilencz a kincses ládának esett volna, ők
egymás karjaiba estek.
XXXII. (Családi események.)
Valeriának igaza volt, hogy e két nap menyországából van kiszakítva, ő
már akkor közelebb állt oda, mint a földhöz.
Mulatása Kázméréknál hattyúdala volt.
A sok izgalom, előhaladott kora és egy erős meghülés a jólelkű Valeriát
ágyba sujtá, s nehány nap mulva, jámbor életéhez méltón mult ki.
Kázmér és Kamilla igaz szívvel megsiraták, méltó gyászt öltöttek.
Zárai Gyula sehol sem lőn található, hogy a gyászeseményt vele
tudathatnák; Angelique el sem jött a végtiszteletet megadni annak, ki
neki életében annyit adott. Volt neki más gyásza, Dell’Orto maig sem
tért vissza.
Valeria végnapjaiban nem tőn új intézkedést, a jószágok terhökkel együtt
Záraiéknak maradtak, Fogaras uram nagy részére mindjárt kezet is tett.
De volt, mi a világot igen meglepte, s felvilágosításul szolgált azon
körülményre, hogy Valeria utolsó időkben mesés adósságba verte
jószágait; életét kétszázezer forintig biztosítá Kázmér részére, mit az
illető társaság azonnal ki is fizetett.
Kamilla az összegből egyszer mindenkorra tizenötezer forintot kért.
Kázmér, a nélkül, hogy kérdené mire, örömmel átadá.
Tízezer forintot azonnal útnak indított Párisba. Tán ékszerért vagy
piperére? Ő nem oly régen gazdag, hogy már is hálátlan tudna lenni,
Mathilde és Paul testvéreknek, az ő megmentőinek küldé hála és elismerés
jeléül; ötezer forintért pedig díszes emléket tőn Valeria sírjához.
Kázmért nejének ezen szívnemessége könnyekre indítá.
A váratlan gazdagság nem járt minden aggodalom nélkül, ezentúl Kázmér
csak nem maradhat dombai haszonbérlő, pedig innen megválni oly nehéz!
Domba volt a barátságos sziget, mely a hajótörés után menhelyt adott; a
zaklatott élet fáradalmait itt pihenék ki; szerelmöket egész
boldogságban csak itt élvezék; itt ismerkedtek meg a valódi munka
áldásaival; itt látogatta és bocsátott meg nekik Valeria, s végre házas
életök minden szebb és édesb emlékei ide kötvék, aztán innen váljanak
meg? – Sokszor sírtak e felett és voltak pillanatok, midőn azt hitték,
könnyebb volna a kétszázezer forinttól, mint e helytől megválni.
Báró Újfalvy ezt sejtette, nem is késett méltányos feltételek alatt örök
ároni átengedéssel megkinálni Kázmért, úgy is – mondá – nagyon kiesik
kezemből.
Ez volt a meglepetések koronája.
Az angyalok mosolyogtak a szép életre, mely Dombán meghonosult, s egy
szentnek láthatlan keze osztá áldásos jótéteményeit a vidéken, mióta
Kázmér és Kamilla lettek uraivá; nem volt nyomor és szükség többé a nép
között; az erény és vallás felvirágzott, mert a nép örömmel követte
példáját azoknak, kik nemcsak szóval, de tettel is keresztények.
Néhány hónappal később szokatlan mozgalom uralkodott a dombai urilakban;
cselédek futkostak, az orvos jött-ment, s Kázmér rendkívül
izgatottsággal várta egyik tudósítást a másik után. Egyszerre örömzaj
tölté el a házat.
Kázmér rohant, hogy első legyen, ki nejének szerencsét kiván, később
kocsira ülteté Dömét, s levéllel Ujfalvy Vilmoshoz küldé, Párisba pedig
távsürgönyöztetett.
Tizednapra Kázmér egy hölgyet vezete karöltve Kamilla ágyához.
Kamilla előbb hosszasan nézett, aztán nevetett, addig nevetett, míg
könnyei megeredtek.
A hölgy ráborult és zokogott.
– Mathilde! Mathilde! – fuldoklá Kamilla.
– Kázmér úr meghivott és én eljöttem keresztanyának.
– A keresztapa is itt van már – mond Kázmér – bevezethetem?
– Örömmel várom.
Kázmér elment, s alig engedett időt, hogy a két hölgy szive szerint
összeölelkezhessen, visszatért Ujfalvy Vilmos báróval.
A keresztelés megtörtént, mely alkalommal mint főszemélyek, egy főúr és
egy munkásnő fogott kezet; tehették pirulás vagy gyűlölet nélkül,
mindkettő osztályának dísze, szívnemesség és lélekemelkedettségben
egyenlők. A gyermekre kivánatos, míg az egyiknek példás jellemét, a
másiknak kitünő szorgalmát örökli, sohse feledje, mikép úgy a legmagasb,
mint a legalsóbb osztályban is vannak emberek, kiknek erénye és
tulajdonai előtt meghajolni méltó, és igen szegény az, kinek csak a rang
ad tiszteletet.
[Illustration: – Mathilde! Mathilde! – fuldoklá Kamilla.]
TARTALOM.
DEGRÉ ALAJOS. Irta _Mikszáth Kálmán_ V
A SZÁMŰZÖTT LEÁNYA 1
I. Fiatalság példánya 3
II. Rendetlen élet 12
III. Egy kedves teremtés 21
IV. A nagynéne 30
V. Nagylelkű rokon 39
VI. Megzavart álomért egy szép ábránd 48
VII. Egy estély, mely jól kezdődik 56
VIII. Egy estély, mely rosszúl végződik 66
IX. Új fordulatok 76
X. Szomorú kilátás 87
XI. Egy fiatal leány diadala 96
XII. Igaz barátság nem mindig hül el 107
XIII. A nagy világban sok a komédia 116
XIV. Egy példás életű vőlegény ügyei 125
XV. A vőlegény 134
XVI. Kinek esküvőjén jelenik meg Valéria? 142
XVII. Új házasok 152
XVIII. Hogy élnek nagy lábon? 162
XIX. A jószivű nagynéne, ki tettét bánni kezdi 170
XX. Megérkezés 181
XXI. Öröm és gyász 190
XXII. Szükségben jó tanács 199
XXIII. Reggeltől estig Párisban 208
XXIV. A kit a sors üldöz 217
XXV. A jószivű teremtés 229
XXVI. Az ég is megszánta 238
XXVII. Vihar után egy napsugár 250
XXVIII. Egy szép vasárnap 257
XXIX. A miről nem is álmodtak 268
XXX. A ki hogy vet, úgy arat 280
XXXI. Hogy találkoznak a jók? 290
XXXII. Családi események 303
KÉPJEGYZÉK.
1. Degré Alajos arczképe II
2. Zárai Gyula 4
3. Angelique pipereasztalánál ült 21
4. Ott látta kedves öcscsét pamlagán elterűlve 39
5. Verdesi nem közönséges alak 59
6. – És nekem nagy bánatot hoztál fejemre 78
7. Kamilla buzgó áhítattal végzé imáját 96
8. Fogaras olvasott 130
9. Az egész szertartás alatt mozdulatlan arat 151
10. A vonat elrobogott 182
11. – Atyám! édes jó atyám! 191
12. Falhoz, vagy kapuhoz dőlt 213
13. «Luciá»-ból az őrülési jelenet volt 242
14. – Mathilde! Ez oly csekélység… 263
15. Kázmér karjait kitárta 293
16. – Mathilde! Mathilde! – fuldoklá Kamilla 305
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
VII |eredtiséggel |eredetiséggel
2 |megelent |megjelent
26 |Angelíque, kecsesen |Angelique, kecsesen
48 |eztündér világa |ez tündérvilága
88 |szerenesétlenné |szerencsétlenné
89 |összefügőbb |összefüggőbb
100 |maradünk |maradunk
130 |Nem? |– Nem?
153 |ajtóben |ajtóban
157 |csibékból |csibékből
203 |szerencsétlenég |szerencsétlenég
219 |ki innen? |ki innen!
222 |egyed ma |kegyed ma
223 |műhelyekke |műhelyekbe
229 |lasaanként |lassanként
231 |Hái ismerik |Hát ismerik
234 |Már az |– Már az
241 |assszonyom |asszonyom
251 |odáíg |odáig
260 |agy angol |egy angol
261 |pillanathan |pillanatban
261 |valam érné |valami érné
304 |hajótöérs |hajótörés]