Ajánlás.
E könyv keletkezésének története van, még pedig a következő:
Pár évvel ezelőtt Gyulai Páltól egy szép könyv jelent meg Katonáról és
Bánk-bánjáról. Rákosi Jenő e könyvet a „Budapesti Hirlap“ tárczájában
ismertette s egyuttal némely megjegyzést koczkáztatott a tragikumról
általában és Bánk tragikumáról különösebben. Történt, hogy ugyanabban az
időben dolgozott Beőthy Zsolt a maga nagy művén a tragikumról s
fejtegetései körébe belevonta azt is, a mi ama tárczaczikkben e tárgyról
mondatott, s a tudós szerző könyve e részét egyik szépirodalmi
társaságunk heti ülésén fel is olvasta még mielőtt műve elkészült volna,
sőt egyik napilap tárczájában nyomtatásban is kiadta.
A Rákosi Jenő tárczaczikkéből kivett idézethez Beőthy Zsolt a következő
megjegyzést csatolja műve e részében:
„E sorok a kérdést általánosabb felfogásra vezetik vissza, mely a vétség
mozzanatát egyszerüen kiveti a tragikum elméletéből s ezt a rendkivüli
nagyság fogalmával meriti ki. A schopenhaueri eszme nincs részletesebben
tárgyalva, csak mintegy odavetve s minden velejáró nehézség
megoldatlanul hagyva. Különösen a tragikai hatás megnyugtató eleme az,
mely az ő felfogása szerint lehetetlen… stb.“
Való igaz, hogy gondolataim e tárgyról csak mintegy odavetve voltak. De
remélem Beőthy Zsolt, a ki azóta a tragikumról egy hatszáz oldalra
terjedő könyvet irt, nem szemrehányásképen mondja nekem, hogy mindazt, a
mi mondani valóm e nagy dologról van, bele nem szoritottam egy hirlapi,
tárczába, a melynek főfeladata volt Gyulai Pál könyvét egy kicsit
ismertetni, egy kicsit méltatni, egy kicsit birálni. De ha nem is
szemrehányás volt Beőthy Zsolt részéről, csak szintén odavetett
megjegyzés, melyhez gondolatom megtisztelő birálatát is csatolta, én
bennem mégis feltámasztotta annak a vágyát, hogy felfogásom
megvédelmezzem. Ebből támadt a jelen köny, melyet megirtam még 1884
vagyis ugyanazon év nyarán és 85 telén, tehát még mielőtt Beőthy könyve
a sajtó alul kikerült. Kiadásával azonban megvártam e könyv
megjelenését, a mi megtörtént az idén nyáron és ettől egy pár fejezettel
bővebb lett munkám. Beőthy művének benyomása alatt irtam uj fejezeteket.
Nem vagyok hozzászokva elméleti könyveket irni s ez azt hiszem megis
látszik könyvemen, melyből a rendszeresség ép oly nagy mértékben
hiányzik, mint az elméleti fejtegetéshez oly nagyon illő nyugalom. Nem
csoda, ha sok felé nagyon is polemikus, hiszen provokálva jött létre; a
tárgy rendszeres felosztásának hiánya félek ennél nagyobb hiány és
nyughatatlan, szónokias, mondhatnám nem egy helyen ideges előadása,
melyet keletkezésének oka és módja tán megmagyaráz a nélkül, hogy
kimentené, valószinüleg a tudós világ méltó megbotránykozásának lesz
tárgya.
Azonban szivesen viselem könyvem minden következményeit. Akármit
itéljenek róla, – mint egy meg fontolt meggyőződés és mint leszürődött
benyomások eredménye őszintén meggyónva, nem lehet minden becs nélkül
való. Emeli tán érdekességét, vagy ha e nélkül nem találna érdeke lenni:
ad neki az, hogy nem elméleti művek sugártörése, nem elméleti
olvasmányok ekhója, hanem egy művészi alkotások, remekművek élvezetéből
és az élet vizsgálatából megtermékenyült elme szüleménye e könyvem
tartalma.
Nem lehetetlen, hogy sok olyat is mondok, a mit más is elmondott már
kivülem; de tudomásom semmi ilyesmiről nincsen, nem minden pirulás
nélkül vallom meg, bele értve Schopenhauer tanitásait is, a kiével
Beőthy szerint felfogásom rokonságosnak látszik, kinek aeszthetikáját
azonban, illetőleg filozófiájának alkalmazását az aeszthetikára, nem
ismerem.
Ennyivel bocsánatot kérek olvasómtól, a kinek könyvemet ajánlom a
nélkül, hogy feloldozását kérném hiányaiért, melyeket ismerek s
melyeket, ha máskép keletkezik munkám, tán részben elkerülök vala. De
tudom, ha igy nem, hát sehogy sem keletkezik.
Azért viseljétek el rosz tulajdonságait, ha jókat is találtok benne.
Óhajtanám, bár legjobb tulajdonsága lenne, hogy provokálja egy oly
magyar könyv megirását e themáról, a minő eddigelé még nincsen.
Kelt Ipoly-Nyéken 1885. szeptember havában.
=R. J.=