Folyton hangzik és fog hangzani, míg a világon magyar lesz, az örök
szemrehányás: miért volt Budát ostromolni?
De hát lehetett-e másként tenni?
Kérdezzétek meg, miért vágták le a carthagói asszonyok hosszú aranysárga
fürteiket kézíjaknak? miért temetkeztek a púni szép hajadonok a Dagon
temploma romjai alá?
Kérdezzétek meg, miért sírt Izrael népe az assir világcsodák közül,
Semiramis függő kertjeiből szent városa romjaihoz vissza?
Kérdezzétek meg, miért tódult félszázadon át két millió harczos szárazon
és tengeren, ezernyi ezer mérföldnyire, egy kereszttel mellén, egy
vassal kezében, Jeruzsálem városát visszavívni?
Kérdezzétek meg, miért gyujtotta fel ősvárosát, Moszkvát, a barbar
honszeretet a diadalmas ellenség feje fölött?
Kérdezzétek meg, miért hullott ki egy nagy Napoleon kezéből a kard,
fejéről le a korona, midőn Párist ellenségtől elfoglalva találta maga
előtt?
És kérdezzétek meg, miért indulnak újra meg újra Itália vénei és
gyermekei a szélrózsa minden irányából a héthalom városa felé, meghalni
vagy győzni? Miért háborítják fel újra a békeért reszkető félvilág
nyugalmát az őrjöngő kiáltással: «Roma o morte»!
S a mit fog felelni a világtörténet itélőszéke e kérdésekre, azt
feleljétek azoknak, a kik kérdezik mitőlünk: miért volt Budavárát
ostromolnunk?
Lehet, hogy a történelem aræopagja elitél minket is, mint amazokat; de a
költészet itélő birái fel fognak menteni bennünket, és szavaik igazat
adnak nekünk, Dávid királytól, Hugo Victorig: «Nem lehetett máskép; így
kellett annak jönni!» S az igazság, mit a költő mond, örök igazság!
A mi volt a púni népnek Carthagó, az Izraelnek Jeruzsálem, a keresztyén
világnak a szent föld, a francziának Páris, az orosznak Moszkva, az
olasznak Róma: az volt minekünk Budavár.