hogy abból a jóizü, egészséges vidéki nyelvből valamit szivárogtasson be
az irodalmi és a fővárosi sajtóba. Az ellenkezője állott be. A budapesti
zagyva nyelv kezdi már a nép nyelvét is meghamisitani és kiforgatni.
Egy paraszt lány a cipésznél sevró-bőrből rendelt cipőt. Kérdeztem
tudja-e mi a sevró? „Hogy ne tudnám. Nem vagyok olyan buta,“ volt a
felelet. De megcsiptem. „Miért nem rendel kecskebőrből?“… Válasza igy
hangzott: „kell is nekem kecskebőr, nekem sevró kell.“ Nem akartam
elárulni, hogy a chevreau franciául kecskét, már mint gödölyét jelent.
A finn és skandináv sajtó, mint már említettem, az idegen szavakat,
teljesen kerüli, mert azt kivánja, hogy a nagy közönség, főleg a nép
megértse. A német socialista sajtó tekintettel a népre az idegen szavak
mellé zárjelben oda irja a német jelentést is: hasard. (kockázat) Mi nem
követjük ezt az okos és helyes utat. Még az olyan jeles és jó iró is,
mint Palágyi Menyhért ilyen cimet ad egyik munkájának: „A szellemi élet
dekadenciája és degenerációja“.
Miért dekadenciája és mért degenerációja? A szellemi élet hanyatlása és
elfajulása se jelentett volna kevesebbet…
MIT CSELEKEDJÜNK A NYELVTISZTASÁG ÉRDEKÉBEN.
Az a kérdés tehát, mit cselekedjünk a nyelvrontás ellen és főleg a
hanyatló nyelvérzék fölserkentésére.
A németországi tanítóképző nagygyűlés 1883-ban Hannoverában a következő
határozatokat fogadta el…
1. Az idegen szavak elleni küzdelem a tanítóképző intézetek egyik
legfőbb feladata.
2. Ez a feladat nem abból áll, hogy a növendékek a kölcsönszavak
elkerülésére illetőleg átírására vagy új szók alkotására oktatást
nyerjenek. Teljesen elégséges, ha a növendékek komoly köteleségnek
tartják, gondolataikat mindenütt német szóval kifejezni, ha csak valami
kényszerítő ok nem követeli az idegen szó használatát.
3. Evégből a német nyelv gazdagságát és hajlékonyságát alkalmilag ki
kell emelni és a nyelvoktatásnál, kivált a szóképzéstan előadásánál
történjék rá utalás.
4. Azon idegen szavakra nézve, melyeket németekkel pótolni nem lehet, a
melyek tárgyi okokból el nem kerülhetők – lehetőleg világos és szabatos
fogalmi magyarázatokat kell adni és követelni. Hibáúl rovandó fel, ha
olyan esetekben, amikor megfelelő német szavak rendelkezésre állnak s az
ifjak azokat ismerik, mégis idegen szóval élnek, akár saját gyakorlataik
elkészítésekor, akár a gyakorló iskola tanításai alatt. Olvasási példák
alatt az előforduló idegen szó helyett ismétléskor a német szó
olvastassék. Föltéve, hogy ez a szó a közgyakorlatban használtatik és a
növendékek ismerik.
5. Abban a törekvésben, hogy a nyelv tisztasága megóvható legyen, az
intézeti tanárok jó példával járjanak elől. Hogy a növendékeket tiszta
németségre szoktassák, a német nyelv tanárának tanártársai segítségére
legyenek.
6. A képző intézetekben használt könyvek és segédművek közül elsőségük
van azoknak, amelyek az idegen szavakat lehetőleg kerülik.
(A német okosan és alaposan lát hozzá, legelébb az ifjúság oktatóit
tanítják ki helyes irányban, hogy aztán tovább terjesszék a helyes
felfogást az ifjúság közt. Beszéltem egy német gyárossal, aki
megerősítette a nyelvtisztaság nagy haladását az új nemzedékben, fiai
már sokkal tisztában beszélnek, mint ő meg az anyjuk. Nálunk is így
lehetne megindítani a mozgalmat, természetesen felülről – a
közoktatásügyi kormányzat részéről kellene a kezdésnek kiindúlni.
Kiváltképen arra ügyelnének, hogy a mozgalom ne csapjon túl a medrén,
mint minden mozgalomnál s kivált nálunk szokás. Meg kellene tartani az
észszerüség határain belül s egyelőre csak arra szorítkoznék, amit
folyton kiemeltem, hogy ok és szükség nélkül ne éljünk idegen szóval.)
A németországi igazgatói értekezleten, melyet Hannoverában tartottak,
kimondták, hogy az iskola vezesse a harcot az idegen szavak ellen és az
mutasson arra a kárra, melyet az idegen szavak a nemzeti méltóságon
ejtenek, egyúttal mutasson az okokra, melyek a használat mögött rejlenek
u. m. a hiúságra, felületességre, a kényelmeskedésre, a szépészeti érzék
hiányára!…
A német legkiválóbb nyelvészek tankönyveiben a nyelvtisztaság mellett
nyilatkoznak.
_Kleinpaul_. (Poetik 7. kiadás.) „Nem szabad a nyelvet nélkülözhető, meg
nem honosodott idegen szavakkal lealázni.“
_Kappes_. (Leitfaden der Stilistik 4. kiadás.) „A nyelvtisztaságot
nemcsak a styl szépsége kivánja meg, melyet a nyelvi zagyvaság megzavar,
hanem a világosság és közérthetőség is.“
_Kiesel_. (Stilistik für Schulen.) „A gyakorlatból kizárandók azok az
idegen szavak, melyek helyébe a fogalmakról való tiszta felfogás
megnehezítése nélkül, közérthető és már a nyelvben valósággal létező
szavak állíthatók.“
_Müller Frauenstein_ (Handbuch für den deutschen Sprachunterricht)
ezeket írja: „Az idegen szavak elleni harc s az irott _nyelvnek
felújítása a kincsek által, melyeket a szójárások és népies nyelv
nyújtanak_, a jelenkornak jelszavai. Az iskolának kötelessége manapság a
német nyelv tanitásában az idegen szavak eltávolítását sürgetni, és
felvilágosítást adni, hogy ennek a kérdésnek megítélésében milyen helyes
elvek szerint kell eljárni.“
Az iskolán kivül az irodalomhoz és sajtóhoz fordul a német nyelvtisztitó
mozgalom és mindkettő részéről buzgó támogatásban részesül.
Azt hiszem a magyar közoktatásügynek is ezen a nyomon kellene haladni.
Nagy szerep jutna ebben a mozgalomban nyelvtudományi folyóiratainknak,
melyek figyelme kissé a gyakorlati élet felé fordulna. Most inkább
nyelvkutatással foglalkoznak – pedig a nagy közönségben fokozná az
érdeklődést, ha az irodalmi, tudományos és kivált a köznyelvvel is
foglalkoznának. A német „Sprachverein“ közlönye nem állapodik meg a
tudományos kutatásnál, hanem leszáll a közélet porondjára és
megtárgyalja annak nyelvi jelenségeit. Izgatva, piszkálva, buzditva,
lelkesitve. Bevonja a nagy közönséget is és közzéteszi a hozzá érkező
okos és helyes javaslatokat. A német „Sprachverein“ müködése nemzeti
jellegü mozgalom és mivel ugy van szervezve, hogy fiókokkal elárasztotta
egész Németországot – ezeknek felolvasásai és gyülései gondoskodnak
róla, hogy a tanok széles rétegekben elterjedjenek. Nálunk külön
nyelvtudományi országos szervezetet megteremteni fölösleges. A meglevő
közmüvelődési egyesületek igen alkalmasak volnának arra, hogy előadásaik
és felolvasásaik keretébe a nyelvtisztasági kérdést is bevonják.
Irodalmi tudományos tanári köreinek ne feledjék, hogy amely nyelv nem
fejleszthető, az nem is életre való – azt meghaladják, megelőzik mások
és lassanként leszorúl a néppel együtt, mely beszéli.
A magyar nyelvről ezt nem lehet mondani. Igenis fejleszthető és nagyon
alkalmas mindenre. Nem is kell újat teremteni csak ki kellene aknázni
azt ami a tájnyelvben él, de nincs kellőkép elhelyezve, a köz és
irodalmi nyelvbe felvéve.
Minden nyelv fejlődése titokzatos és szinte láthatatlan –
ellenőrizhetetlen hatások, befolyások és tényezők eredménye. A nemzet
maga – annak minden tagja öntudatlanúl mindennapi beszédével járúl
hozzá. Egyes nagy lánglelkü írók és költők ismeretlen kincseket aknáznak
ki és ismeretlen magasságba ragadják a nyelvet. Ezekből világosan
következik, hogy a nyelvet – mely nő, alakúl, fejlődik, milliók lelkében
és ajkáról, megrendszabályozni képtelenség. Nagy merészség, sőt
kivihetetlen volna a magyar nyelvnek természetes fejlődésének szárnyait
megnyirbálni. – De irányítani minden fejlődést lehetséges. Ami
nyelvújításunk mutatja, hogy az ilyen vállalkozás nem eredménytelen.
A francia „Institut,“ a német „Sprachverein“ és más népek nyelvtisztító
és nyelvművelő mozgalmai is mutatják, hogy bizonyos fokig lehet és kell
a nyelv fejlődésére nemcsak az írónak, hanem a nyelvésznek is hatnia. Én
a nyelvtisztasági mozgalmat menten minden vakbuzgóságtól – a józanság
határai közt megtarthatónak gondolom, ha a fattyúhajtások lebotolására
szorítkozik és rajta vagyunk, hogy amennyire lehetséges – helyesen
képzett és nyelvünk szellemével nem ellenkező szavak kerüljenek
forgalomba. Nyelvtudományi köreink kötelessége is közreműködni ebben a
mozgalomban, új szavak teremtésével és ajánlásával, vagy legalább is
azzal, hogy egy fórum legyen, melyhez ilyen kérdésekben fordulni
lehessen. Két nyelvtudományi folyóiratunk s az akadémia nyelvtudományi
osztályának támogatása igen hasznos és becses volna. A nyelv mindennapi
szükségleteinek kielégitését teljesen csakis a közönségre bízni nem
lehet. Részben az író, kivált a nagy írók teremtik és fejlesztik a
nyelvet – részben a napi élet, a nagy közönség, a műkifejezéseket az
illető szakkörök alkotják. De nehogy a nyelv tisztán avatatlanok és
műkedvelők hatása alá kerüljön, kell, hogy a magyar nyelvtudomány vezető
férfiai is érzéket mutassanak az élet, az élőnyelv igényei iránt. Ne
csak birálgassanak s itéljenek, hanem javaslatokkal is iparkodjanak a
nyelv ügyének vezetésébe és irányításába befolyni. Tartok tőle, hogy ha
ez meg nem valósúl, nyelvünk el fog vadúlni, mint a felsorolt példák
aggasztólag mutatják, mert hogy a virsli – vursli – féle nyelv se
diszünkre se becsületünkre nem válik, azt bővebben bizonyitani
fölösleges volna. Hogy ha a generáció az ivadékot és nemzedéket
kiszoritja, az bizony haladásnak nem mondható!… És hogy már egyik nagy
állásu és népszerü szónokunk igy ir: „egyik _kuncsaftja_ a
leánykereskedőnek“, ez már olyan pongyolaság, mely ellen a jóizlés
nevében tiltakoznunk kell. Bossuet nem igy irt franciául!
Nem fejezhetem be találóban könyvemet, mintha egy német tudós
nyilatkozatát idézem a magyar nyelvről.
Dr. Hans Jensen a német „Sprachverein“ folyóiratában cikket irt: „Was
kann uns die madjarische Sprache lehren“ cimmel.
Dr. Jensen igy kezdi cikkét: „A német nyelv tisztaságának ellenfeleitől
folyton azt hallani, hogy idegen szavak nélkül nem képzelhető művelt
nyelv és hogy ez idegen szavak fölvétele valamely nyelvnek szókincsébe,
ennek a nyelvnek a gazdagitását jelenti.
„_A magyar nyelv kitünik azzal, hogy egyrészt szóbőségével, másrészt
rendkivüli hajlékonyságával_ (Bildungsfähigkeit) _képes arra, hogy
úgyszólván minden idegen szót nélkülözhessen és minden gondolatot –
akármilyen tudományos vagy különleges legyen, a saját eszközeivel
kifejezhessen_. Ha a következőkben a példák egész sorozatát és pedig a
legkülönfélébb eszmekörökből a mondottak bizonyitására bemutatom, nem
szándékszom a magyar nyelv felsőségét a német fölött bizonyitani, hanem
csak rá akarok utalni, milyen módon lehetne a németben is megfelelő
összetételek, leszármaztatások stb. utján a műszaki kifejezések s az
általános értelmü uj szavak szükségletét sajátunkból fedezni ahelyett,
hogy nyomoruságos elfogultságunkban és nevetséges idegenimádásunkban más
nyelvekből kölcsönözgessünk és lopogassunk.“
A cikkiró aztán előveszi: a német-magyar szótárt és példákat hoz fel u.
m. gyógyszertár, gyógyszerész, néprajz, rendőrfőnök, okság, oksuly,
vegytan, elemző vegytan, gyülés, lény, szinház, szinképelemezés,
(Spektralaenalyse) stb.
* * *
Nincs több mondani valóm!
Lesz-e hatása annak, amit elmondtam?
Lesz! Ha nem mindjárt – később. Mert a magyar nyelv lejtőre jutott s
előbb utóbb be fogják nálunk is látni, amit mindenütt beláttak, hogy a
nyelvet nem szabad vadon tenyészni hagyni – kell azt gondozni is.
TARTALOM.
Bevezetés 5
A nyelvtisztaság más nemzeteknél 13
A nyelvtisztaság nálunk 29
Mi az idegen szó és mikor használhatunk idegen szót 39
A germanizmus 53
Mit cselekedjünk a nyelvtisztaság érdekében 67