Titkár _belép és hozza Norrison bundáját, kalapját._ Elnök úr, a vonatja
tizenegy perc mulva indul.
Norrison. Titkár úr, a munka be van fejezve, mindenki mehet ebédelni.
_Miközben a titkár felsegíti rá bundáját._ Így. Most körülbelül minden
el volna intézve. Hallatlan, micsoda szörnyű mesterség ez a banküzem. Az
ember szabadságra indul, mindent bepakol, elintéz, és puff, az utolsó
pillanatban mindig közbejön valami ilyen jelentéktelen kicsiség, ami
feltartóztatja az embert. Már majdnem lekéstem a vonatról. – Na, mit
akar mondani, kedves Graef?
Titkár: Azt, hogy elnök úr igazán büszke lehet arra, hogy _így_
rendelkezésére áll úgyszólván az egész emberiség!
Norrison. Igaza van, kedves Graef büszke lehetek rá és büszke is vagyok
rá. De… kedves öreg barátom… az, amit maga az egész emberiségnek nevez,
az… szégyelje magát. _Halkan_… Az szégyelje magát. – Isten áldja meg.
_Kimegy_.
Függöny.