A vén paraszt összetette kezét.
– Honnan? Hogyan?! Mitől?!
Azt azonban már a doktor sem tudta megmondani. Csak annyit mondott, hogy
azonmód be kell vinni Sándort a városi kórházba és le kell vágni a
kezét, különben vége holnapig.
– Irgalmazz Isten!…
Bercsi Mihály még habozott egy ideig. A testcsonkítástól való
veleszületett irtózata leszerelte idegeit… Fiára nézett. Szinte biztosra
vette, hogy az is tiltakozni fog karjavétele ellen.
Csalódott.
Sándor felült ágyában; szeme elkezdett lángolni, majd könnybe borult.
Aztán az égre emelte a Hit fényében úszó homlokát…
– Én szentséges Istenem, Teremtőm, áldott légyen a te szent neved,
amiért megbüntettél: elvetted az édesapámat sujtó szentségtelen kezemet…
Ámen!
*
A kórházban még aznap levették Sándor kezét. Két hét mulva olyan
egészséges volt a csonka fiú, mint a makk. Rejtélyes ős paraszt lelkének
megbillent egyensúlyát helyreállította az ő Istene. Megirgalmazott neki:
kedve szerint való igazságos büntetés árán kitörölte az utolsó ítélet
könyvéből az ő nagy bűnét.