_Közelednek egymáshoz._
Adél _Sipos karjába karol és lassan elindulnak ketten, be a muzsikás
szobába. Adél fölemelt fejjel, élénken mondja._ Föl a fejet, Sipos!
_Bemennek, az ajtó becsukódik._
Irma _utánuk lép néhányat, figyel a duhaj csárdásra. Aztán fojtottan
sírva, gyorsan nagykendőt kerít a nyakába, az asztalhoz szalad, ott egy
darab kenyeret piros szalvétába kötöz, kis batyúvá, aztán az ajtó felé
fordul._ Isten veled! «Fájdalmamnak angyala, könnyeimnek zápora»… Isten
veled!
_Átszalad balra a tornácon, a konyhaajtónál kiszalad az udvarba. Tompa
mennydörgés, végig. Ebbe kiáltja fájdalmasan:_ Isten veled, drága
mérges!…
_Átszalad az udvaron, kiszalad jobbra. Mintha az utcán futna a viharban,
a távolodó tompa dörgésben egyre messzibbről hallani zokogó, fájdalmas
kiáltását:_ Isten veled! Isten veled!