Sipos _nagyot sóhajt_.
_Irma belép a gyerekkel._
Sipos _az asztalra könyökölve ül, a fejét a kezére támasztva_. Megint a
gyereket dajkálod? Készítsd az ágyat, lefekszem.
Irma _leteszi a gyereket, az ágyhoz megy, közben nyugtalanul nézi
Sipost, elhelyezi a takarót és nagyokat csap a párnára_. Mért búsul
Sipos úr?
Sipos. Mert ráérek, fiam.
Irma. Én odavagyok, ha a Sipos úr ilyen szomorú.
Sipos. Mi van veled máma, hogy úgy szeretsz?
Irma. Én mindig szerettem Sipos úr.
Sipos. Igaz szívedből?
Irma _lehajtja a fejét_.
Sipos. Mint galamb a tiszta búzát?
Irma. Kicsúfolni tetszik engem.
Sipos. Most nem is olyan nagyon csúfollak ki, fiam. Most egy kicsit
undorodom magamtól… mindenkitől, fiacskám.
Irma. Tőlem csak nem?
Sipos. Az a szomorú, fiam, hogyha most úgy körülnézek a világon,
Európába, Ázsiába, Afrikába, Amerikába… ezen az egész világon egy jó
emberem van fiam, és az te vagy. _Hirtelen, szigorúan._ Na, ne nézz, ne
kérdezz, gyerünk, egy-kettő, ebédutáni lefekvény! Párna!
Irma. Megvan.
Sipos. Szék az ágyhoz!
Irma _széket tol az ágyhoz_.
Sipos. Bor.
Irma _odateszi_.
Sipos. Szóda.
Irma _odateszi_.
Sipos. Pohár.
Irma _odateszi_.
Sipos. Hamutartó.
Irma _odateszi_.
Sipos _az ágy szélére ül_. Papucs!
Irma _lehúzza a papucsot_.
Sipos _az ágyra dől_. És most egy szó se, csöndes leszedés, aztán
távozás és békében hagyás. Függönylehúzás a legyek miatt. _Befordul a
fal felé._
Irma _leereszti az ablak rolétáját_. _Lábujjhegyen_ _megy az asztalhoz,
csöndesen szed le, suttogva beszél a gyerekhez_. Pszt… csöndesen maradj
Lilike… mindjárt kimegyünk a homokba építeni… ülj csak szép csöndesen…
_Felfigyel, Siposhoz._ Tetszett valamit mondani?
Sipos. Nem fiam, csak sóhajtottam.
Irma. Ne tessék sóhajtani.
Sipos. Jó, édes fiam. Majd nem sóhajtok.
_Kis szünet._
Irma _halkan, a gyerekhez_. Mindjárt megyünk… Csak leszedjük az asztalt…
_A kanalat fogja, hátranéz_… evvel ette szegényke a levest… _Megcsókolja
a kanalat_… evvel ette a húst… _megcsókolja a villát és hátranéz_… ebbe
törülte a száját… _megcsókolja a szalvétát_… abrosz vissza… kenyér
vissza a kendőbe… só, paprika a helyére… _Sipos felé figyel_. Már
alszik. Csöndes maradj Lilike. Most tehát imádlak, te mártir… drágám,
kedvenc csillagom, Göncölöm szekere, édesem, mérgesem… imádlak Európába,
Ázsiába, Afrikába, Amerikába, csak én imádlak, senki más… Most szegény
szolgáló vagyok… de elmegyek érted a bálba… aranyruhába, üvegcipőbe…
Most nem hallja, elmondom: «Boldogságom hímpora, Lenge szellő lengedez,
Fájdalmamnak angyala, Könnyeimnek zápora.» Írta Szabó Irma. Most nem
hallja, mert alszik… De lehet, hogy csak úgy tesz, mintha aludna és
akkor hallja… akkor hallja!
_Figyel, aztán balkarjára veszi a gyereket, jobbkezébe az edényt,
lábujjhegyen az ajtóhoz megy, a lábával kitolja az ajtót és kimegy. Az
ajtó nyitvamarad. Pillanatnyi szünet. Aztán visszajön gyerek és edény
nélkül a küszöbre. Suttogva mondja:_ – Ajtó!…
_Igen lassan, óvatosan becsukja kívülről az ajtót._