Sipos. Akárhogy fogod is fel… most igazán bocsáss meg, ne légy
türelmetlen… minden izgalom nélkül… Az életünk fordulata előtt állunk…
itt megint csak egy kérdés van. Meddig mentél vele.
Adél. Hát kérdezhetnéd ezt tőlem, ha csak rá is néztem volna? Hát ki
mondta el neked az egészet? Nem én? Hát elmondtam volna?
Sipos. Én tisztességes ember vagyok. Én elbocsátalak és neki adlak
minden bosszú nélkül. Felelj becsületesen. Tudja, hogy szereted?
Adél. Ha tudná, nem tűrném meg a házban.
Sipos. És még egy kérdés van.
Adél. Ne kínozz.
Sipos. Nem, nem. Egy fontos kérdés van. Ő… szeret téged?
Adél. Ne kínozz.
Sipos. Felelj, mert összetörlek. Szeret téged?
Adél. Nagyon.
Sipos. Már mint… szerelmes?
Adél. Igen.
Sipos. Honnan tudod?
Adél. Azt igazán tudja az ember.
Sipos. És mért nem lökted ki? És mért nem mondtad meg nekem?
Adél. Hiszen megmondtam! Most mondtam meg! És nem lökhetem ki, és te se
lökheted ki. Olyan korrektül viselkedik a szenvedésében. Hiszen éppen ez
az, ami úgy meghatott.
Sipos. Az nem szenvedés. Szerelem nem szenvedés.
Adél. Hát mi a szenvedés?
Sipos. Szenvedés egy operáció, ahol nem altatják el az embert. Az
szenvedés. És az, ha az ember csalódik abban, akiben hitt. És még egy
kérdés van.
Adél. Istenem, mért van annyi sok kérdés? Hát nem tudsz már mindent? Hát
nem értesz már mindent?
Sipos. Még csak egy kérdés van, aztán vége. Illetve megismételek egy
kérdést. Te… éreztetted vele, hogy szereted?
Adél _siránkozva_. Istenem… hát verj meg inkább, taposs rám, de ilyen
gyalázatosságot ne kérdezz.
Sipos. Nem is sejti?
Adél. Hát hogy sejtené?
Sipos. Jól van fiam. Adjál egy kis szódavizet.
Adél _tölt neki_. Bort is bele?
Sipos. Nem. _Átveszi_. Köszönöm. _Iszik, de keveset._ Igen. – Hát
kérlek.
Adél. Pihenj egy kicsit, drágám.
Sipos _kábultan_. Igen.
Adél _nagyon gyöngéden_. Most mindenféle gondolat nyüzsög a fejedben, ne
izgasd magad drágám, mára elég volt. Nem akarsz egy kicsit ledűlni?
Sipos _maga elé bámulva_. Igen. – Majd később.
Adél _megcsókolja a homlokát_. Milyen forró a fejed.
Sipos _elmélázva_. Igen.
_Kopogtatás._
Sipos. Szabad.
_Császár lép be az udvar felől._
Sipos. Á,… a Császár úr. _Feláll. Kínos szünet. Sipos fel-alá jár._
Mivel szolgálhatok, Császár úr?
Adél _szemrehányóan_. Kérlek szépen.
Császár _elfogultan_. Őnagyságánál szerettem volna érdeklődni… Kérem,
úgy látszik, megzavartam a beszélgetésüket
Adél. Nem baj, kérem, csak mondja meg, amit akar.
Császár. Tudniillik… már voltam bátor említeni pénteken… hogy a Brausz
Mártonnak, a hentesnek van az a kocsija… hiszen tetszik tudni… az a
henteskocsi, ami átalakítható ülésekkel társaskocsivá. Most
lakiroztatta, gyönyörű szép. És két jóvérű sárga lova van. Ma, vasárnap
nekem egész délutánra rendelkezésemre áll ez a kocsi. Hat személy
kényelmesen elfér rajta. És gondoltam, ha esetleg kedve volna a
Hüvösvölgybe kimenni…
Sipos. Nincs neki kedve a Hüvösvölgybe kimenni.
Adél. Azért… köszönöm szépen, Császár úr.
Császár. Nagyon szívesen, nagysád.
Sipos. Pláne henteskocsin.
Császár _szomorú mosollyal_. Hát bizony… autóm még nincs.
Sipos. Azt tudjuk.
_Kínos szünet._
Sipos. Ez minden, amit kívánni méltóztatott, Császár úr?
Császár. Igen kérem.
Sipos. Hát most énnekem volna egy kis kívánni valóm Császár úrtól.
Adél _aggódva_. Kérlek szépen.
Császár. Méltóztassék.
Sipos. Azt méltóztatom kívánni, hogy ön ne adjon pénzt a cselédnek
szalagra.