Meg kell gyónnom, mert lelkiismeretem örökkön marcangolna, ha Önnel
szemben, aki oly nyilt és bizodalmas, eltitkolnék valamit. Isten óvjon a
perfidia bünétől!…
Meg kell gyónnom.
Igen, Kedves Nővér, én bünös vagyok. Mert az a gondolat, hogy Önnel
lélekben találkoztam ott, ahol a betük a szenvedély szavait
tolmácsolták, vétkesen nyugtalanitó érzést okozott nekem…
És ez a bün nem maradt egyetlen. Aggodalommal gondoltam rá, hogy esetleg
Önt ugyanily érzés foglalkoztatja, de ezt az aggodalmamat, amelynek
amugy is nagyobbnak kellett volna lennie, megzavarta az, hogy nem
küzdhettem le örömömet, arra gondolván, hogy közös bünöm van azzal, aki
egyébként maga az ártatlanság!
Aztán a kevélység büne fogott el, azzal a reménynyel, hogy diadalmasan
tudnók leküzdeni még ezt a kisértő megpróbáltatást is.
Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa.
Imádkozzék érettem!
_E_.